bezár
 

gyerek

2011. 01. 29.
Magyar játékfejlesztők a világ legjobbjai között
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A magyar Nemesys Games fejlesztőcsapat számítógépes játéka is bekerült a világ legjobbjai közé azon az amerikai versenyen, amelyet az iparág legrangosabb megmérettetésének tekintenek. Las Vegasban február 11-én dől el, hogy a profi és amatőr kategóriában döntőbe jutott hat-hat csapat közül ki nyeri el az egyenként 100 ezer dolláros (20 millió forintos) fődíjat.

A budapesti csapat az egyetlen, amely kelet-európából jutott a legjobbak közé a megmérettetésben, amelyben olyan neves játékszoftver-fejlesztő óriások is részt vesznek, mint a Nintendo, a Microsoft, a Sony vagy az Electronic Arts.

A számítógépes játékfejlesztők éves konferenciájának részeként meghirdetett Indie Game Challenge (IGC) elnevezésű független játékfejlesztői versenyen amerikai, svéd és izraeli fejlesztők munkái közé került a magyarok Fortix 2 nevű stratégiai játéka.

Az öttagú fejlesztői csapat ezt a játékot elsősorban nem a "kemény" játékszoftver-imádóknak, hanem azoknak szánja, akik rövidebb menetekben és csak időnként játszanak számítógépen, játékkonzolon, mobilon vagy a közösségi oldalakon - olvasható a Nemesys Games közleményében.

A játékosok a főszereplő, a bátor Fortix lovag bőrébe bújva, Artalom szigetén harcolhatnak az ősi ellenség, a gonosz varázsló, Xitrof ellen.

Az IGC versenyre nevezett játékok közül a csapatok innovatív megoldásait díjazzák, összesen 350 ezer dollár (70 millió forint) értékben. A fődíj mellett különdíjjal jutalmazzák a legjobb grafikát, játékmenetet és technológiai megvalósítást, valamint a játékosok szerint legjobbnak ítélt játékot további 10 ezer dollárral (2 millió forinttal).

Ebben a versenyben a magyar netezők is segíthetnek, ha az IGC hivatalos oldalán, a www.indiegamechallenge.com/finalists/fortix-2/ címen a magyar fejlesztőkre voksolnak.


prae.hu

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

gyerek

Egész napos családi program a Dürer Kertben
gyerek

Ismét megrendezik a Generali Gyerek Szigetet

Más művészeti ágakról

Fehér Renátó A merénylők fénykora című kisregényéről
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 20. számáról
színház

Bach Kata színművész teljesítménykényszerről, elakadásról, határtartásról
Bali Péter Már megadtuk magunkat annak, ami csak holnap fog bennünket elnyelni című könyvéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés