Mivel az egészről színvonalas és értő kritika olvasható a Magyar Narancs nemrégi számában (s nagyon meglepődnék, ha a Balkonban nem követné ezt egy másik), az érdeklődőket ez ügyben utaljuk oda, s egy oldalpasszéval csak említsük meg, hogy a nagyszerűen sikerült "Szentendre a Gödörben" kisfesztivál egyik vendégeként performanszával szintén emlékezeteset alakított-alkotott Kántor.

Életmű-előadása az Írószövetség klubjában viszont – ami a művészt illeti, mindenképpen – fergeteges és, ahogy mondani szokás: itineratív, vagyis az életpályán jól eligazító volt. Kántor szokás szerint igen komolyan vette a dolgát, öltözete és viselkedésmódja kicsiszolt, profi, célirányos volt, a házigazda Szombathy Bálint kérdéseire tömören és sokszor vitázva válaszolt. Ez a dialektikus megszólalás és haladás azért is volt hatásos és informatív, mert Kántor alkotói mentalitását talán a leginkább jellemzi. Ez a célzott erő adja – egyebek mellett – a koherenciáját, összetartó erejét műfaji értelemben szerteágazó munkásságának, amelynek egyik kedvenc alkotó- és dokumentációs terepe a videoakció és a videoművészet.

A közönség az Anya gyermekével című videomunkájának képeire érkezett; az indítóbeszélgetés után pedig egy új Kántor-videoperformanszot, a Lengyelországban készült Az Özvegy és a Szökevényt láthatta. A minimalista akciófelfogásra, két szerepre és a szexuális gesztusokra, valamint a tűz és a test harcára redukált cselekmény és képi világ – a viszonylag ismert eszközöktől függetlenül – eredeti feszültséggel telítette az opuszt. Szintén videofelvétel volt látható Kántor első hazai rendszerváltást követő fellépéséről, amelyet – bár más is forgatott a helyszínen – a művész kamerával a kezében csinált végig.

 

Kántor és Szombathy vitává alakult beszélgetése a magyar irodalmi ihletésről világossá tette (ami iránt Kántor mesteri Ady-lemeze nyomán aligha volt kétség) Ady meghatározó szerepét művészi gondolkodásában – ez az ihletforrás valószínűleg és részlegesen egyfajta performatív alterego kidolgozására ösztökélte a művészt. Kosztolányi viszont utólag tudatosult motivikus megerősítés Kántor-Monthy munkájában, a "mindig mindenhol mindig 6 óra van" fordulata valóban megjelenik a Kosztolányi-költészetben is, de ez valójában véletlen, utólag tudatosult egybeesés.

 

Kevesen gondolnak rá, és akik igen – mint e sorok írója –, azok is keveset, hogy ennek az életműnek a szövegi vetülete is releváns, magyarul költői értékkel bír. Ennek tanúságául olvasott fel a szerző régi, bevált munkatársa, Jagica Eszter néhány Kántor-verset – köztük a Robotár induló (a művész meghatározásában) káromlásait, valamint a Tele van a faszom ciklust – az előadóra jellemző odaadással és kreatív érzékenységgel. A beszélgetéssel egybefűzött bemutatót további videomunkák, illetve -dokumentációk (ezek között sokszor nehéz megvonni a határt) követték, köztük Kántor híres vérfröccsentéses akcióinak egyikéről, valamint egy ilyen alkalommal a Hamburger Bahnhofon történt letartóztatásáról. A találkozó a 4 lángoló vasaló avagy így nézett ki a lakásom a háború első napján című, nemrég készült videomű levetítésével zárult.