Gyerekekről felnőtteknek / Magyar Drámapedagógiai Társaság - Marczibányi Téri Művelődési Központ: Az alkalmazott drámaórától a színházi nevelésig, 2011. november 18-19. / PRAE.HU

Egyesek, még a nagy öregek szerint is csak így lehet tanítani, legalábbis csak így van értelme, ugyanis akarhatunk-e többet, mint hogy egy gyerekben élni kezdjen egy vers, gondolkodjon róla, és véleményt formáljon. A Magyar Drámapedagógiai Társaság idén 19. alkalommal rendezte meg Az alkalmazott drámaórától a színházi nevelésig című módszertani hétvégéjét a Marczibányi Téri Művelődési Központtal közösen.

Péntek délután mindenki nyolcadikos diákká vedlik vissza, becsengetnek drámaórára szigorúan 45 percre, a téma pedig József Attila Tiszta szívvel című verse. A felütés a szegedi polgármester és a lapszerkesztő vitája, aki hagyta, hogy ilyen „polgárpukkasztó, istenkáromló förmedvény” jelenjen meg. Tegyi Tibor, a pápai Weöres Sándor Általános Iskola tanára először ebbe a vitaszituációba invitál minket, az óra egésze alatt szerepben vagyunk, egy álomban, egy népdalban, egy lázadó alakjában, a lényeg mindig ugyanaz, a verssel foglalkozunk. A tanóra szuggesztív elemekből épül fel, melyek akaratlanul is bevonhatják a legkitartóbban tiltakozó diákokat is, hiszen mindvégig „játszanak”. Játszanak az irodalommal, József Attilával, egymással. A foglalkozás drámapedagógiai konvenciókkal dolgozik, tehát – kissé leegyszerűsítve – olyan munkaformákkal, amelyek segítik a közös munkát. Jelen helyzetben kontextust építünk, amiből kiderül, hol vagyunk és mit csinálunk, improvizálunk kisebb csoportokban, vagy éppen belső hangokká válunk, akik egy álom részleteit építik fel.

József Attila: Tiszta szívvel – saját élményű iskolai program

József Attila: Tiszta szívvel – saját élményű iskolai program

Az Escargo aztán felvezet, vagyis bevezet minket sajátos világába: szleng, tinédzserek, „jóéjtpuszis” sms-ek, „kezed fognám,/ de már nincsen, /lepra után/ ez van, kincsem” típusú dalszövegek tömkelege – egytől egyig olyan elemek, melyekkel bizonyítani akarják, jól ismerik a középiskolák világát. Azt hiszem, nem csinálják rosszul.

Innen aztán Háy János meseinek tűnő, mégis igencsak valóságos világába csöppenünk, melyben a bogyósgyümölcskertész fia a nagyvárosba megy szerencsét próbálni, olyan ő, mint Ábel a rengetegben, vagy a népmesék tipikus legkisebb fiúja, aki végül megkapja a királykisasszony kezét és a király fele királyságát. Ezúttal is valami hasonló történik, lesz szerelem is meg rockegyüttes, csak éppen a középiskolák verekedős, pokrócozós beavatása sem maradhat el. A bogyósgyümölcskertész fia persze állja a próbát, mert hát kemény fából faragták. Az Escargo Hajója Színházi és Művészeti Nevelési Szövetkezet nem kevés humorral és szarkazmussal próbálja a történetet közelebb hozni. A Bagossy László nevével fémjelzett pécsi társulat nagyrészt egyetemistákból, tanárokból áll, akik amatőr színészekként olyan programokat visznek el iskolákba, vagy adnak elő saját bázisukon, melyek segítséget jelenthetnek a diákok nevelésében. A bogyósgyümölcskertész fiában a zene dominál, nemcsak illusztrál, de a főhős legfőbb motiváló ereje is, hiszen rocksztárrá akar válni, ezért a rengeteg gitáróra, a Levi’s farmer és középiskolai megaláztatás. Az alkotás fortélyainak elsajátítása sajnos végül mégsem sikerül, de a szerelmet megtalálni igen. Mindezek alatt a diákok a társulattal együtt dalt írnak, azt teszik, ami a főhősnek nem megy, és beszélnek saját meglátásaikról, a darabbal kapcsolatos élményeikről. A legfontosabb tanulság pedig csak annyi, hogy mindenki a saját történetére ismerhet így vagy úgy, s az már az Escargónak köszönhető, hogy talán osztályközösségeket jobbá is tesz.

Escargo Hajója Színházi és Nevelési Szövetkezet

Escargo Hajója Színházi és Nevelési Szövetkezet

Ugyanez történik Szilágyi Zsófia, a Kerekasztal Színházi Nevelési Társulat rendezőjének filmjeiben is. Az est végén bemutatott három kisfilm ugyanis az Edward Bond által, kimondottan drámapedagógiai célzattal írt darabjairól szóló felvételekkel zárul, melyeket egy osztályba járó, azonos korú diákoknak mutatnak be. A filmek nyomon követik a reakciókat, a gyerekek szituációs gyakorlatait, valamint válaszaikat és tanácsaikat a történetek egy-egy megállított pontján. Az előadások provokálnak, mindennapi élethelyzeteket mutatnak be, problémákat, amikkel a gyerekek nap mint nap szembesülhetnek. A program elkötelezett a hátrányos helyzetű diákok iránt, akik az ország mélyszegénységgel jellemzett részein nem tudják, hogyan kell elképzelni a színházat. Problémáik vannak, de azokat adottságként kezelik mindenféle tudatosság nélkül. A társulat célja azonban alapvetően nem az, hogy színházat mutasson a gyerekeknek – segíteni akar olyan „szituációs gyakorlatok” megoldásával és megbeszélésével, melyek valóban mindennapiak. Ezalatt pedig a gyerekek maguk is játszanak, különbséget tesznek valóság és fikció között, interpretálnak anélkül, hogy tudnák.

Kerekasztal Színházi Nevelési Társulat