építészet
2007. 01. 05.
Élhető- e Budapest?
A kérdés úgy is hangozhatna: élő város-e Budapest? A mindennapi beszédben magától értetődően használunk olyan kifejezéseket, mint a város szíve, a város gyomra, tüdeje vagy érrendszere. Akár ezeket is bevezethetnénk: a város mája, veséje, agya, hogy a létfontosságú szervek megnevezéseit teljesen kiaknázzuk. Ha ezek mind működnek, akkor él.
A városi kultúrához tartozik, hogy a várost lakók élőhelyüket élőlénnyé, akár élő személlyé/személyiséggé avatják. A városlakók, akik a város alkotóelemeit adják. Emberek, akik használják és formálják. És ha a fogalomtárba beillesztjük a város tudatát, lelkét, mint a megszemélyesítés egy újabb elemét, akkor ennek a városléleknek a városlakók tudatának összességéből, egységéből kell összeállnia. Eljuthatunk odáig, hogy a város megjelenési formái ezen egyének gondolatainak tárgyi megfogalmazása.
A változások, melyek a városban végbemennek, akár hozzátétellel, elvétellel vagy átalakítással, a város személyiségének mélyrétegeit mutatják. Ezek a változások kommunikációk a város és ez egyének között. Aféle paradox kommunikáció, ahol az egyének tudatos és tudattalan léte a várost használva médiumként megjelenik az egyének számára. Ez néha kínos. Néha destruktív, önmaga ellen forduló. Mégha az önagresszió szofisztikált formájával találkozunk is. A destrukció nap mint nap megfigyelhető, nem tud szembenézni önmagával és múltjával, nekiesik a homlokzatoknak, elmaszatolja, elbontja.
Budapest nem tartozik az európai mércével mért történelmi városok közé. Múltja mégis van. Sőt régmúltja, amit az enyészet és a szemét napról napra elborít. Akár a Budafok fölött magasodó Kánai monostort (amely ennek a helynek legrégebbi román emléke mára működő szemétlerakó), vagy a Flórián tér nihilista alalujáró rendszerének groteszk díszletét adó Thermae Maiores maradványait nézzük. A Széna téren még látható a várfal maradványa, Újlakon még egy ház, de Óbuda emléke is felismerhető még. Az emlékek még megbújnak itt-ott a józsefvárosi házak között is, ott vannak a Víziváros Dunához szaladó lépcsőin, van még pék, aki hajnalban süti a kenyeret. Az itt élőkben is felfedezhető még: a piacon a kofában, az utcán az ebédjét fogyasztó munkásban, a villamosvezetőben, aki megvárja a tipegő mamát… Mégis, az élő emlékek fölé megteremti azok utánzatát, amelyekből a lelket kihagyja, ami az időtávlatnak lenne természetes velejárója. Majd azok pótlékát, vagy soha nem létezett, soha nem volt pótszerét. Evvel a szembenézés könnyebbnek tűnhet.
És felépül a felszínes Budapest, a büszke túristalátványosságok hada: a Palota, a Halászbástya és az Országház, emlékezetetve minket a XIX. század polgárára, aki ma is itt él velünk és megteremti a mai kor öntelt építményeit: a dunaparti szállodákat, Lágymányos és a délpesti dunapart beépítését. De akár említhetnénk a tájtól és kultúránktól idegen formák stiláris használatát. Elfordulás azoktól a tervektől és épületektől, melyek gyökere a hagyomány éltető erejéből táplálkozik, és ellentmondva dacol a kényszerűséggel. Túlmutató és grandiózus vállalkozások mementói a hirtelen megszűnő, falba torkolló zsák–sugárutak, mint az Andrássy út, Alkotmány utca, és a mai elképzelések, melyek előtt furcsán állunk, mint a Lágymányosi-híd, Madách sétány, 4-es metró.
A város él. Viszont elgondolkodtató, hogy esetleg beteg. Mániás depresszióra, bipoláris zavarra utalhat az apátia és eufórikus belekapkodások váltakozása. Elhanyagolja önmagát, ami zavarja, mégis képtelen a változásra. Fragmentális mentálisan: lelkének mélyrétegét, szubsztanciája összetapadását hiányolja. A mai városi polgár nem érez kapcsolatot környezetével, és nem keresi a kapcsolatot szomszédjával, zavartan fordul el bárminemű személyes érintkezéstől az utcán, nem ismeri szomszédját, nem ül mások asztalához egy kávéházban idegenül egy beszélgetésre, nem táncol idegenekkel mulatóban. A közösség nincs összefonódva, az összefonódás hiánya a civil szervezeteinek, önvédelmének gyengesége. A gyenge immunrendszer pedig védtelenné teszi a kivülről jövő káros hatások ellen.
Régről örökölt személyiségzavart is felfedezhetünk. Kettős tudata a fejlődése alatt alakulhatott ki. Budapest két eltérő táj szülötte, két egymástól különböző kultúra határán. Kelet és Nyugat találkozásánál.
Identitását is keresi. A legtöbb várost szokás nőneműként emlegetni, talán Budapest vonzódása, és ugyanakkor távolságtartása az őt kettészelő Dunához is innen eredeztethető. A víz, mint női princípium. És a víz, ami a rejtett, magába fojtott szenvedélyek hordozója. Álma, hogy közelebb kerüljön hozzá, és felszabadítsa őt, eggyé váljon vele.
A város él. Viszont elgondolkodtató, hogy esetleg beteg. Beteg a teste, igaz, vannak elméletek, melyek szerint a fizikai bajok forrása is a lélekben keresendőek. Baj van a tüdejével, igazából ereje sincs már, hogy egy nagy lélegzetet vegyen. Baj van az érrendszerével. Naponta keringési problémái vannak, a közlekedési dugók megbénítják. Ennek oka a mértéktelen fogyasztás lehet, aminek következménye még, hogy a gyomrában lerakódott salak távozni nem tud. Mérgezi nap mint nap. És még sorolhatnánk a pszichopatologiai latolgatásokat: személyiségzavar, szorongás, borderline személyiség, szkizofrénia.
A város él. Bizonyíték erre, hogy vannak tünetei. Érzései. És a felsorolt tünetek gyújtópontja arra a helyre esik, amit mindannyian ismerünk. És ott a magára hagyott, magányos város ül. Szeretethiányban szenved. Nem kell neki sok, csak figyeljenek rá.
A változások, melyek a városban végbemennek, akár hozzátétellel, elvétellel vagy átalakítással, a város személyiségének mélyrétegeit mutatják. Ezek a változások kommunikációk a város és ez egyének között. Aféle paradox kommunikáció, ahol az egyének tudatos és tudattalan léte a várost használva médiumként megjelenik az egyének számára. Ez néha kínos. Néha destruktív, önmaga ellen forduló. Mégha az önagresszió szofisztikált formájával találkozunk is. A destrukció nap mint nap megfigyelhető, nem tud szembenézni önmagával és múltjával, nekiesik a homlokzatoknak, elmaszatolja, elbontja.
Budapest nem tartozik az európai mércével mért történelmi városok közé. Múltja mégis van. Sőt régmúltja, amit az enyészet és a szemét napról napra elborít. Akár a Budafok fölött magasodó Kánai monostort (amely ennek a helynek legrégebbi román emléke mára működő szemétlerakó), vagy a Flórián tér nihilista alalujáró rendszerének groteszk díszletét adó Thermae Maiores maradványait nézzük. A Széna téren még látható a várfal maradványa, Újlakon még egy ház, de Óbuda emléke is felismerhető még. Az emlékek még megbújnak itt-ott a józsefvárosi házak között is, ott vannak a Víziváros Dunához szaladó lépcsőin, van még pék, aki hajnalban süti a kenyeret. Az itt élőkben is felfedezhető még: a piacon a kofában, az utcán az ebédjét fogyasztó munkásban, a villamosvezetőben, aki megvárja a tipegő mamát… Mégis, az élő emlékek fölé megteremti azok utánzatát, amelyekből a lelket kihagyja, ami az időtávlatnak lenne természetes velejárója. Majd azok pótlékát, vagy soha nem létezett, soha nem volt pótszerét. Evvel a szembenézés könnyebbnek tűnhet.
És felépül a felszínes Budapest, a büszke túristalátványosságok hada: a Palota, a Halászbástya és az Országház, emlékezetetve minket a XIX. század polgárára, aki ma is itt él velünk és megteremti a mai kor öntelt építményeit: a dunaparti szállodákat, Lágymányos és a délpesti dunapart beépítését. De akár említhetnénk a tájtól és kultúránktól idegen formák stiláris használatát. Elfordulás azoktól a tervektől és épületektől, melyek gyökere a hagyomány éltető erejéből táplálkozik, és ellentmondva dacol a kényszerűséggel. Túlmutató és grandiózus vállalkozások mementói a hirtelen megszűnő, falba torkolló zsák–sugárutak, mint az Andrássy út, Alkotmány utca, és a mai elképzelések, melyek előtt furcsán állunk, mint a Lágymányosi-híd, Madách sétány, 4-es metró.
A város él. Viszont elgondolkodtató, hogy esetleg beteg. Mániás depresszióra, bipoláris zavarra utalhat az apátia és eufórikus belekapkodások váltakozása. Elhanyagolja önmagát, ami zavarja, mégis képtelen a változásra. Fragmentális mentálisan: lelkének mélyrétegét, szubsztanciája összetapadását hiányolja. A mai városi polgár nem érez kapcsolatot környezetével, és nem keresi a kapcsolatot szomszédjával, zavartan fordul el bárminemű személyes érintkezéstől az utcán, nem ismeri szomszédját, nem ül mások asztalához egy kávéházban idegenül egy beszélgetésre, nem táncol idegenekkel mulatóban. A közösség nincs összefonódva, az összefonódás hiánya a civil szervezeteinek, önvédelmének gyengesége. A gyenge immunrendszer pedig védtelenné teszi a kivülről jövő káros hatások ellen.
Régről örökölt személyiségzavart is felfedezhetünk. Kettős tudata a fejlődése alatt alakulhatott ki. Budapest két eltérő táj szülötte, két egymástól különböző kultúra határán. Kelet és Nyugat találkozásánál.
Identitását is keresi. A legtöbb várost szokás nőneműként emlegetni, talán Budapest vonzódása, és ugyanakkor távolságtartása az őt kettészelő Dunához is innen eredeztethető. A víz, mint női princípium. És a víz, ami a rejtett, magába fojtott szenvedélyek hordozója. Álma, hogy közelebb kerüljön hozzá, és felszabadítsa őt, eggyé váljon vele.
A város él. Viszont elgondolkodtató, hogy esetleg beteg. Beteg a teste, igaz, vannak elméletek, melyek szerint a fizikai bajok forrása is a lélekben keresendőek. Baj van a tüdejével, igazából ereje sincs már, hogy egy nagy lélegzetet vegyen. Baj van az érrendszerével. Naponta keringési problémái vannak, a közlekedési dugók megbénítják. Ennek oka a mértéktelen fogyasztás lehet, aminek következménye még, hogy a gyomrában lerakódott salak távozni nem tud. Mérgezi nap mint nap. És még sorolhatnánk a pszichopatologiai latolgatásokat: személyiségzavar, szorongás, borderline személyiség, szkizofrénia.
A város él. Bizonyíték erre, hogy vannak tünetei. Érzései. És a felsorolt tünetek gyújtópontja arra a helyre esik, amit mindannyian ismerünk. És ott a magára hagyott, magányos város ül. Szeretethiányban szenved. Nem kell neki sok, csak figyeljenek rá.
További írások a rovatból
Hiány és emlékezet című Breuer Marcell emlékkiállítás Pécsett
Pesti Attilával az okosotthonok kérdéseit jártuk körbe
Más művészeti ágakról
Karácsonyozzatok velünk, vagy ússzatok haza az Örkény Stúdióban
Nagyívű nemzetközi kiállítás nyílik a Deák17 Galériában