bezár
 

film

2012. 01. 22.
Itt a Jolly, (a)hol a Jolly
Come over the top
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Itt a Jolly, (a)hol a Jolly A Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola szervezésében január 20-24. között megrendezésre kerülő Art Kick Off programsorozat keretén belül a főiskola Televíziós műsorkészítő szakjának bemutatására a Tanítható televíziózás? elnevezésű pódiumbeszélgetés nyújtott lehetőséget.
A szak vezetője, Born Ádám rendező ezúttal a moderátor szerepét "játszotta", beszélgetőpartnerei pedig a szak művész-tanárai, Jakupcsek Gabriella újságíró-műsorvezető, Benda László újságíró-műsorvezető-főszerkesztő, Fodor Imre szerkesztő, valamint Szabó Gábor operatőr voltak, akik a pódium szélén ülve, szinte már a közönségbe olvadva társalogtak.
Art KickOff
Born Ádám a program címében található kérdőjelet már felvezetőjében pontra cserélte, ami a beszélgetés után egyenesen felkiáltójellé változott. A beszélgetés a televíziózás egyik problémája, a nézők által kikényszerített szerkesztetlenség köré szerveződött, kifejtve annak okát, feltárva következményeit, lehetséges megoldásokat kínálva.

Kiderült, hogy a szak elnevezése mögött valóban a "többfunkciós" szakemberek kinevelésének célja rejlik, ami megköveteli a szakma aktív tagjainak szerepvállalását az oktatásban, Jakupcsek Gabriella megfogalmazása szerint a mentorságot, hiszen a szerkesztett televíziós gyárban szocializálódott tanárok saját bőrükön tapasztalták a védőernyő megszűnését, a kiszámíthatatlanság fokozódását, a vándorlásra kényszerültséget. Általános probléma a profik hiánya, amellett, hogy ma már mindenki megpróbál egyedül vagy egy két-három fős brandben kis mobiltelefonjával operatőr lenni, riportot készíteni, amit aztán még eladni is megkísérel, néha sikeresen.
Art KickOff
Általános és meglepő tapasztalatként számoltak be arról – az előzőek ellenére –, hogy a képi kultúrában felnőtt generációból felvételizők csak nagyon szűk rétege tudott egyszerre látni és láttatni. A diákok szerint hihetetlenül összetett, kemény felvételi volt, de örülnek, hogy itt vannak, nem a közéleti szereplők neve, az iskola Jolly Jokerei miatt, hanem azért, mert ténylegesen gyakorlati oktatásban vesznek részt, ahol a tanárokat éjjel kettőkor is felhívhatják privát mobiljukon, ha valami problémájuk akad.

Nincs tehát kényszer, csak szabad alkotás. Igazi Royal flös.
Art KickOff
A fél éve működő Televíziós műsorkészítő szak tanárai elmondták, céljuk egyfelől, hogy hallgatóikat az elméleti ismeretek átadása közben a gyakorlat folyamatos "nyomása" alatt tartsák, másfelől pedig a diákok fejébe vésni: Jolly Jokernek kell lenni! Meg kell ismerni a műsorkészítés minden egyes lépését, fázisát, megtudni, mi folyik a kamera előtt és mögött, hogyan lehet a másik oldalon dolgozót segíteni, ugyanakkor tisztában lenni azzal, hogy egy nagy teamben mi az adott személy kulcsfeladata. A jó adottságok, a rátermettség, naprakészség mellett alapvető követelmény az általános tájékozottság, műveltség és persze az erkölcsi tartás, az alázat. Végig kell állni tizennégy órát körömcipőben, hogy láthassák például Jakupcsek Gabriellát munka közben, átéljék azt az előadói stresszt, ami nem csak élő adásban jelentkezik, vagy vinni kell Szabó Gábor kameráját, Fodor Imre, Benda László vagy éppen Born Ádám táskáját vagy kávéját, közben kérdezni, faggatni, kérni, tanulni. Ahogy Szabó Gábor egyszerűen és tömören megfogalmazta, locsi-fecsi szakma ez, vagy inkább kávéházi, amihez megfelelő emberek kellenek.
Art KickOff
Milyen tehát az ideális jelentkező a szakra? Halálosan szerelmes és elkötelezett, nem blöfföl, ugrásra kész egyéniség, ugyanakkor csapatjátékos, aki visz, fog, megy, mond és csinál.
Fotó: Bach Máté
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Hevesi Judit --


További írások a rovatból

Ari Aster: Fehér éjszakák
50 éves a Szelíd motorosok, Dennis Hopper és Peter Fonda klasszikusa
Beszélgetés Lichter Péter kísérletifilm-rendezővel a hosszú távú karrierépítésről és a sikerparadoxonról
film

Volt egyszer egy cannes-i filmfesztivál Volt egyszer egy cannes-i filmfesztivál
Xavier Dolanért megérte egészen Cannes-ig utazni

Más művészeti ágakról

art&design

Éhesen alszik a tranzitzóna Éhesen alszik a tranzitzóna
Az emlékezés installációja Waldsee-ben (A 2B Galéria Waldsee 1944 című kiállításáról)
art&design

Divatséta a Ludwigban Divatséta a Ludwigban
Király Tamás. Out of the box
színház

A végtelenből kihasítva A végtelenből kihasítva
Évadvisszatekintő: Hegymegi Máté Woyzeckje a Szkénében


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés