irodalom
2012. 04. 03.
Agyonnyomott beharang
Szőnyei Tamás könyvbemutatója az Alexandra Pódiumon
Az Alexandra Pódiumon tartották Szőnyei Tamás Titkos írás (Állambiztonsági szolgálat és irodalmi élet, 1956–1990) című, a Noran Könyvesháznál megjelent, öt éven át készült új könyvének bemutatóját, március 28-án, szerdán.
Az asztal mellett (a két kötet több mint 2000 oldal) tabukat, értelmezői berögződéseket és megingathatatlannak hitt morális ítéleteket is beszakítani szándékozó, ötéves munka után elkészült monográfia mankóként is szolgálhat egy (múlt)feldolgozási folyamathoz, ugyanakkor egyszerre lehet érzékeny magánéleti és/ majd közéleti viták kiváltója. Ezekből az alapvető tényezőkből származó izgalom és feszültség hiányzott mindössze a bemutatóból, amelyet Murányi Gábor vezetett. A rutinszerűség, alibizés hátterében az állhatott, hogy Murányi már készített egy interjút a március 24-ei HVG-ben Szőnyeivel a téma és a könyv kapcsán. A súlypontokat kicsit elmozgató "meghangosításon" túl most sok minden nem történt.
A szerző elmondta, hogy a könyvvel nem újabb (ügynök)listázás volt a célja, és akármennyire is forrópont a téma a közéletben, sikerült úgymond szerzetesi nyugalomban, újságírói "zaklatás" nélkül elvégeznie a feladatát. Nem számít arra, hogy politikai támadásoknak lesz kitéve, bár rosszakarók bevádolhatják azzal, hogy konkrét, aktuális célok állnak a könyv megírásának hátterében, Szőnyei azonban hangsúlyozta, hogy öt évig dolgozott az anyaggal, így teljesen véletlen, hogy épp egy újabb – az ügynökkérdést napirendre ajánló – turbulencia idején jelenik meg a könyv.
A Nyilván tartottak című előző, a rockzene és az állambiztonság kapcsolatát tárgyaló kötetének tapasztalatai alapján nem kereste fel személyes interjúk miatt az érintetteket, igyekezett kizárólag a papírokból, iratokból, megjelent anyagokból dolgozni. Történeteket akart elmondani – ez többször is elhangzott az este folyamán.
Persze az iratok vizsgálatával kötelezően együtt jár a forráskritika, sok adatnak utána kellett néznie, a jelentésekben leírtakat ellenőriznie. A dossziékból kiolvasható események már eleve egy konstruált világot feltételeznek, általa pedig – még egy csavarral – ennek a konstruált világnak a rekonstrukciója történik meg. Szőnyei szerint egyébként az irodalomnak kitüntetett szerep jutott az állambiztonsági megítélésben.
Miután még ma is bizonytalan a rendszerváltás előtti titkosszolgálati anyagok valódi terjedelme, így az is nehezen becsülhető meg pontosan, hogy a Titkos írás a dokumentumok mekkora részét érinti (az irodalmi életről szóló feljegyzéseknek megközelítőleg a fele maradhatott meg, ez nagyobb részét tekintve szerepel is a könyvben). Szőnyei beszámolt arról a nehezítő körülményről is, hogy vannak iratok, amelyeket még a rendszerváltás előtt feldolgoztak, összesítettek, majd bedaráltak (hozzáteszi, hogy sok szempontból esetlegesnek, következetlennek tűnik a hírhedt 1989-90 fordulóján zajlott megsemmisítési akció-kísérlet); vannak, amelyek még levéltári feldolgozásra várnak és akadnak olyanok is, amelyeket további hosszú évtizedekre titkosítottak. A kötet írása során a szerző munkahelyet is váltott: a Magyar Narancsot elhagyva immár az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának munkatársa.
A beszélgetésben sor került az ügynöki feladat mint fontos, információt szállító tevékenység körüljárására is, illetve, hogy mennyiben van szükség a fedőnevek feloldására, nem elegendő-e a mechanizmus megismerése a történtek elmondásához. Ez persze a jelenlegi törvényi szabályozást ismerve parttalan disputa.
Szőnyei a beszélgetésben a nevek emlegetésétől (egyrészt mértékletességből, másrészt – a nyilvánosságra még nem kerültek, de általa azonosítottak esetében – a törvényi tilalom miatt), a könyvben pedig az elítélő jelzőktől tartózkodott. Véleménye szerint mindenkinek magának kell meghoznia a személyes, morális ítéletet, és mérlegelni kell a pressziókat is, próbálni beleélni magát mások helyzetébe, amellett, hogy persze az árulás nem szép dolog. Sőt: (természetesen) találkozott gyomorforgató történetekkel is a kutatás során, például, hogy szülőket csak úgy engedtek ki disszidens gyerekükhöz látogatóba, ha előtte aláírták a beszervezési nyilatkozatot.
A kutatás során komolyabb csalódásokkal, csúcs-alkotókat gyanúba keverő megdöbbentő tényekkel nem szembesült.
Összességében az mondható el, hogy a bemutató maga nem pörgette fel a könyv iránti éhséget. Még szerencse, hogy az érdeklődők mindegyike korgó gyomorral érkezett. Szőnyei könyve – már terjedelméből következően is – tiszteletre méltó munka, kérdés csak az, hogy sikerül-e teljesítenie nagyobb elvárásokat, mint ami egy (adathalmaz) anekdotagyűjtemény szimpatikus, ám könnyed célkitűzése.
A szerző elmondta, hogy a könyvvel nem újabb (ügynök)listázás volt a célja, és akármennyire is forrópont a téma a közéletben, sikerült úgymond szerzetesi nyugalomban, újságírói "zaklatás" nélkül elvégeznie a feladatát. Nem számít arra, hogy politikai támadásoknak lesz kitéve, bár rosszakarók bevádolhatják azzal, hogy konkrét, aktuális célok állnak a könyv megírásának hátterében, Szőnyei azonban hangsúlyozta, hogy öt évig dolgozott az anyaggal, így teljesen véletlen, hogy épp egy újabb – az ügynökkérdést napirendre ajánló – turbulencia idején jelenik meg a könyv.
A Nyilván tartottak című előző, a rockzene és az állambiztonság kapcsolatát tárgyaló kötetének tapasztalatai alapján nem kereste fel személyes interjúk miatt az érintetteket, igyekezett kizárólag a papírokból, iratokból, megjelent anyagokból dolgozni. Történeteket akart elmondani – ez többször is elhangzott az este folyamán.
Persze az iratok vizsgálatával kötelezően együtt jár a forráskritika, sok adatnak utána kellett néznie, a jelentésekben leírtakat ellenőriznie. A dossziékból kiolvasható események már eleve egy konstruált világot feltételeznek, általa pedig – még egy csavarral – ennek a konstruált világnak a rekonstrukciója történik meg. Szőnyei szerint egyébként az irodalomnak kitüntetett szerep jutott az állambiztonsági megítélésben.
Murányi Gábor és Szőnyei Tamás
Striker Sándor, Radnóti Sándor és Csáki Judit a közönség soraiban
Györe Balázs és Csaplár Vilmos
Szőnyei Tamás dedikál
Miután még ma is bizonytalan a rendszerváltás előtti titkosszolgálati anyagok valódi terjedelme, így az is nehezen becsülhető meg pontosan, hogy a Titkos írás a dokumentumok mekkora részét érinti (az irodalmi életről szóló feljegyzéseknek megközelítőleg a fele maradhatott meg, ez nagyobb részét tekintve szerepel is a könyvben). Szőnyei beszámolt arról a nehezítő körülményről is, hogy vannak iratok, amelyeket még a rendszerváltás előtt feldolgoztak, összesítettek, majd bedaráltak (hozzáteszi, hogy sok szempontból esetlegesnek, következetlennek tűnik a hírhedt 1989-90 fordulóján zajlott megsemmisítési akció-kísérlet); vannak, amelyek még levéltári feldolgozásra várnak és akadnak olyanok is, amelyeket további hosszú évtizedekre titkosítottak. A kötet írása során a szerző munkahelyet is váltott: a Magyar Narancsot elhagyva immár az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának munkatársa.
A beszélgetésben sor került az ügynöki feladat mint fontos, információt szállító tevékenység körüljárására is, illetve, hogy mennyiben van szükség a fedőnevek feloldására, nem elegendő-e a mechanizmus megismerése a történtek elmondásához. Ez persze a jelenlegi törvényi szabályozást ismerve parttalan disputa.
Szőnyei a beszélgetésben a nevek emlegetésétől (egyrészt mértékletességből, másrészt – a nyilvánosságra még nem kerültek, de általa azonosítottak esetében – a törvényi tilalom miatt), a könyvben pedig az elítélő jelzőktől tartózkodott. Véleménye szerint mindenkinek magának kell meghoznia a személyes, morális ítéletet, és mérlegelni kell a pressziókat is, próbálni beleélni magát mások helyzetébe, amellett, hogy persze az árulás nem szép dolog. Sőt: (természetesen) találkozott gyomorforgató történetekkel is a kutatás során, például, hogy szülőket csak úgy engedtek ki disszidens gyerekükhöz látogatóba, ha előtte aláírták a beszervezési nyilatkozatot.
A kutatás során komolyabb csalódásokkal, csúcs-alkotókat gyanúba keverő megdöbbentő tényekkel nem szembesült.
Összességében az mondható el, hogy a bemutató maga nem pörgette fel a könyv iránti éhséget. Még szerencse, hogy az érdeklődők mindegyike korgó gyomorral érkezett. Szőnyei könyve – már terjedelméből következően is – tiszteletre méltó munka, kérdés csak az, hogy sikerül-e teljesítenie nagyobb elvárásokat, mint ami egy (adathalmaz) anekdotagyűjtemény szimpatikus, ám könnyed célkitűzése.
Fotó: Klein László
Szerzők
-- Fehér Renátó --
További írások a rovatból
irodalom
Závada Péter: A muréna mozgása, Jelenkor, Budapest, 2023.
irodalom
kabai lóránt el sem kezdett versek kötetbemutató és kiállításmegnyitó Miskolcon
