bezár
 

gyerek

2012. 05. 08.
Hova vezetnek a rejtélyes lábnyomok?
Bruck András: A fogadalom
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Bruck András a rendszerváltás előtt hosszú ideig az Amerikai Egyesült Államokban élt, A fogadalom című ifjúsági regényét is ott kezdte el írni. Az eddig megjelent kritikák mind elismerően szólnak a könyvről.
Lássuk a történetet dióhéjban: a főszereplő Tom Lester tizenhárom éves fiú, akinek testvére, Peter, egy különös napon eltűnik. Keresik, kutatják – nem lelik sehol, felszívódott, nyoma veszett. Tom nem hagyja annyiban a dolgot, elhatározza: utánajár, kinyomozza, mi történhetett a testvérével. Mindenáron meg akarja találni.

A könyv elején lassan, szép felvezetésekkel bontakozik ti a történet, mint egy jó kalandfilmben, aztán felgyorsul, miközben a nyomozáshoz néhány barát és az unokahúg szegődik társul. Minden adott egy ifjúsági regényhez, a kellékek, a díszlet a helyén van, az amerikai filmekből ismert szokványos kisvárosok unalmas hétköznapjai és hétköznapi szürkeséggel elmaszkírozott arcú hősei is készen állnak.

A regény egyik legnagyobb érdeme az olvasó figyelmének folyamatos fenntartása. Az ember izgatottan várja, hogy kiderüljön az a nagy és ijesztő titok, ami köré felépül a cselekmény. Bruck András történetében nyoma sincs az izzadtságszagnak, a sci-fi világából kölcsönzött megoldások szervesen épülnek be a regény szövetébe.



Tom két társa, Eric, aki a történet vége felé elvész (sic!), és a városba nemrég érkezett unokahúg, a kedves és okos Cosmi minden kalandban részt vesznek. Tom sejtése szerint a testvére eltűnéséért egy bizonyos Vasláb a felelős. Hogy kicsoda Vasláb? Rejtőzködő, furcsa figura, Tom meglátása szerint földönkívüli, ám ezen a felnőttek csak nevetnek és a fejüket csóválják, mint Mrs. Robinson megveszekedett kutyái. Vasláb leleplezését nehezíti, hogy bármikor képes alakot váltani, bele tud bújni akár a játékbolt tulajdonosának, akár egy fogatlan kocsmárosnak bőrébe.

A fikciónak tűnő típusfigurák mellett megjelennek a hús-vér valóságból ismert, valódi jellemek is, hiszen kinek nincsenek aggódó, ideges szülei, bátortalan vagy bátor, lelkes, kalandvágyó barátai. Gyerekkorában ki nem találkozott olyan felnőttel, ak nem vette őt komolyan, kinevette vagy csak elnézett felette. Bruck András a felnőttek figuráinak ábrázolásával kicsit erre játszik rá, a gyerek és felnőtt között kialakult viszonyról tájékoztat, pontosabban: felvilágosítja az olvasót, hogy néha jobb a gyerekre hallgatni, nem árt, ha adunk a szavára, az észrevételeire. Teszi mindezt humorral felhígított komolysággal.

A gyerekek nyelve néhol keveredik a felnőttekével, egy-egy megszólalás néha talán túl hivatalosnak tűnt. De a helyenkénti "nyelvbotlásoktól" eltekintve Brucknak sikerül tartania magát a gyereknyelvhez.

A két kötetre tervezett regény első felében Vasláb életéből, terveiből nyerünk ízelítőt. Kiderül, hogy az elveszettnek hitt Peter jó helyen van, sőt rendkívül fontos feladatot lát el: "Ő a Spirál Katlan játékfelelőse. Sok millió gyerek tanul tőle játszani… ". Bízzunk benne, a második kötetből majd megtudhatjuk, pontosan hol és milyen körülmények között él Peter.

Vasláb valójában egy érzékeny, jóravaló lélek, nem a gonosz, a szörnyeteg megtestesítője, mint ahogy eleinte a gyerekek gondolják róla. A regény a megfelelő hőfokon adagolt izgalom mellett bővelkedik humorban is, elég a Seriff alakjára,  vagy a gyerekek játékos, tréfás, csípős elszólásaira gondolni. Kalandregény, sci-fi, dráma és tréfa keveredik itt egymással megfelelő arányban. Az eredmény egy élvezetes könyv, amely tizenéves kortól száz éves korig mindenkinek ajánlható. A könyv kiadója, a XXI. Század Kiadó véletlenül sem keverendő össze a XX. Század Intézet Kiadóval, előbbi alapítója ugyanis Bárdos András, az ismert televíziós műsorvezető.

Tartsunk Tommal és barátaival Vasláb felkutatásában és örüljünk, hogy született egy érdekes és izgalmas ifjúsági kalandregény.

Bruck András: A fogadalom
XXI. Század Kiadó, 2011.
365 o., 2900 Ft




nyomtat

Szerzők

-- Ayhan Gökhan --


További írások a rovatból

Interjú Somfai Annával
gyerek

Kertész Erzsi regényéből készült előadás a Vojtina Bábszínházban
gyerek

Új sorozat indul a Pagony Podcast csatornáján

Más művészeti ágakról

Szálinger Balázs volt a Költőim sorozat vendége
art&design

Nagyívű nemzetközi kiállítás nyílik a Deák17 Galériában
A 74. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés