bezár
 

irodalom

2012. 05. 16.
Mesékbe rejtett lelkű
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Ejnye, nem hallod? Baromi szarul nézel ki. Mit gondolsz, nem volna ideje orvoshoz menni? Ezt nem két tiraszpoli kutyás kérdezte tőlem, mint Bodor Ádámnál Az érsek látogatásában, hanem én kérdeztem magamtól. Nagyjából így voltam ezzel, egy ideje elhanyagoltam a szanatóriumot ugyanis. Hogy nézek ki, annyira nem érdekel, az a pici kis feszültség viszont. Elmentem az Írók Boltjába, ahol Kemény István és az ő kedves könyvei szolgáltak nyugtatók helyett 2012. május 8-án, kedden 15 órakor.

 

Keresztury Tibor nemzedékének kultikus alakjaként mutatta be Kemény Istvánt, aki foszlott-rojtos mesekönyvekkel érkezett. Jó estét, köszön Kemény, és tényleg: sötét van, csönd, olvasólámpafény, mintha egy régvolt, lefekvés előtti rituáléba csöppennénk. Ezek a történetek ki vannak próbálva a lányaimon, az egyik az én kedvencem, az a legszomorúbb. Az rettenetes. Mondják, a hangomtól el lehet aludni, így kezdődik a duruzsulós délután. 


Először Peer Gynt lép a színre a Tündérek, törpék, táltosokból, az egyszer volt, hol nem volt híres-nevezetes vadász. És volt még ejj, hát a Görbe, a troll, aki a kunyhó köré tekeredett. Hideg, és csíkos, mint a gyík vagy a béka, csak sokkal nagyobb. Bement a pásztorkunyhóba, kint is volt és bent is, én vagyok nagy Görbe, így szólt. A vadász lőtt, de ő csak húzta-heccelte, hogy lőj még egyszer! Végül azért csak elpusztult. Juj, kandisznó most jársz rosszul, Peer Gynt van itt mordályostul, ennél a résznél még a legszikárabbak is nevetnek, legközelebb akkor, amikor Peer Gynt a hegyen egy tanyára ellátogatott, mert kedvét lelte az ördögfajzatokban, aztán meg, amikor a békát forrón a medve szájába hajította. Nevét mindmáig emlegetik nem csak azon a környéken, hanem egész Norvégiában – elhalkul a mese, helyébe halk zene.

Jön az ígért, a rettenetes. A mesemondó sziklából indiántörténet, a legkísértetiesebb. És a legprimitívebb. A halálból visszavett leány. Vörös róka, kicsit pökhendi, aki nem átallja egy meghívásra azt válaszolni, hogy tortillát itthon is ehetem. Jelentik is a törzsfőnöknek, aki erre ígért pecsenyéket, miegymást, ez már tetszett neki, ment is, megigazította haját, négy vörös mancsa csillogott, mint a vörösréz. Rosszul sült el a vacsora, mert a rókának mind a négy lába megégett. Nagyanyja vezette a háztartását, aki szerint bűnt követett el, udvariatlanul bánt a követtel, a vendégsereggel. Aztán meg a törzsfőnök csodaszép lányát betegítette meg az üvöltésével. Hiába szerette a lányt, az meghalt, és hogy a vörös róka ne érje el, egy fára temették. Az éjjel elment a magas fához, egész éjszaka nézte, nézte halott szerelmesét, mosolygott rá. Sugárzó, szép arcát nézte, mely virradattól kezdve halotti sápadt arccá vált. Idővel a lány arca egyre elevenebb, egyre színesebb lett, és virradatra sem halványult el, addig-addig, míg a vége az lett, hogy a vörös róka háza előtt árnyalakként megállt a küszöbön, és hús-vér testet öltött. Volt még némi viszály a törzsfőnök részéről, de ugye a szerelem. Mindent legyőzött, senki sem háborgatta ezután a vörös rókát, és a halálból visszavett lányt.

A halott menyasszony után még kicsit hideg a kezünk, de fölmelegszik
Az ostoba három állattól. Rövid, okos mese. Egy fa alatt ült az okos nyúl, hangosan töprengett a világ bajain. Éhség, tolvajok, földrengés. A bíbic, a giliszta, a majom kihallgatta őt, és megrémültek. Rám szakad az ég (bíbic), a föld elfogy (giliszta), kilopják alólam a fát (majom). A bíbic azóta háton fekve fekszik, és talpával tartja az eget, a giliszta visszaköpi a sárgöröngyöket, a majom háromszor lemászik a fáról egy éjszaka, hogy megtapogassa, vajon nem lopták-e ki alóla.


A bőbeszédű teknősbéka című könyvből a majdnem Grimm mese következik Szumátra szigetéről, A két nővér. Az asszonyról, aki banánba rejtette a lelkét, a lányáról, aki a banánnal együtt egy játékbabáért a lelkét az özvegynek adta, aki ezen felül még az apját is akarta, és a lány közbenjárására meg is kapta. Így lett az özvegyből mostoha, aki dolgoztatta, verte Damurát. Egy víz elsodorta harisnya vezette a lányt Krokodil Anyóhoz, ott ringatta a kiskrokodilt, mósusz illatod van, így énekelt neki, erre aranypénz hullott a szájából Damurának, mire hazaért. A mostohatestvér ezt megirigyelte, ugyanaz történik, majdnem ugyanaz, csak fordítva, a kiskrokodilt nem ringatja, és azt énekli neki, hogy te csúfságos kiskrokodil, dögletes szagod van, ezért az ő szájból sár hullott arany helyett. Innentől bál, és Hamupipőke-történet, csak krokodil nyeli el benne a lányt, és kiköpi, végül az összes mostohát bekapják, őket viszont nem köpik ki.

Kiplingtől Az elefántkölyökből a Hogyan lett púpos a teve? Hupp, ennyit mondott a teve, semmi mást. Ló, kutya, ökör ment oda hozzá, hupp, közölte a teve, ezt elpanaszolták sorban az embernek, különösen, hogy a teve hétfő óta nem csinált semmit. Összehívta hármukat az ember, sajnállak benneteket, de az a huppogató állat nem tud dolgozni, nektek kell dolgoznotok helyette, magára hagyom a sivatagban. Erre e teve azt mondta, hupp, és faképnél hagyta őket. A Dzsinn – a dzsinnek porfelhőben utaznak, mert így varázslatos – a vádakra, hogy nem akar ügetni, szolgálni, szántani, azt mondta, majd adok én neki huppot, csak szíveskedjetek várni. Mindeközben a teve szörnyű lustálkodásában bámulta a tükörképét a pocsolyában. A dzsinn a hátára hatalmas, rengő púpot pakolt, ez a saját huppod, most elmész dolgozni. Három napig dolgozhatsz evés nélkül. Hogy ne sértődjék meg, ne hupposnak, púposnak hívják, aki azt a három napot soha nem pótolta be, és azóta sem lett illedelmesebb.

A legeslegeslegutoló a
Nils Holgersson, onnan is Tornyosfellegi Akka. "Aki ránézett a vezérlúdra, mindjárt tudhatta, hogy igen-igen öreg. Tollruhája végig sima szürke volt, a feje nagyobb, lába bütykösebb, talpa még tépettebb, mint a többié, tollai merevebbek, válla csontos, nyaka vékony. Csak a két szemén nem fogott az idő – a szeme tisztább fényű, valósággal fiatalabb volt, mint akármelyik társáé. Gőgösen végigmérte a gúnárt. – Tudd meg, fehér gúnár, hogy Tornyosfellegi Akka áll előtted. Aki jobbomon száll, az Tószegi Ükszi, Mocsárháti Kakszi az első bal felől. Jobbról a második Nádasháti Kolme, balról a második Láposréti Nelja. Ez: Vándori Kuszi, a harmadik jobbról, Bagolyvári Viszi, a harmadik balról. A fiatal libák, kétoldalt leghátul, mind jó hegyvidéki családokból valók. Nehogy azt hidd tehát, hogy szegény csavargó népséggel van dolgod, akik összeállnak holmi jöttmentekkel, és nemzetségüket nem is tudakolják. Nilset bántotta, hogy a gúnár a maga nevében olyan nyíltan, bátran felelgetett, de most, hogy őfelőle kérdik, kerülgeti a szót. Megvárta, míg Akka elhallgat, és akkor előrelépett. – Nem akarom titkolni, ki vagyok. Nevem Nils Holgersson, apám zsellér, és mostanáig én is ember voltam, de ma reggel... Tovább nem jutott, mert mihelyt az "ember" szót kimondta, Akka három lépést hátrált, és ludai még messzebb húzódtak. Kinyújtott nyakkal, mérgesen sziszegett rá mind a tizenhárom."

Valódi májgombóclevest ettem ebédre, óriásgombóc, utána itt a hátradőlés, sötét, mintha este lenne, és jó hosszú mesék. Amire mindig vágytál, hogy legyen még, még egy utolsó, és még.
Teljesült a három kívánságunk. Csupa felnőtt vagyunk, mesélők, már vagy még nem mesélők, mégis mintha kölykök fülelnének körülöttünk, Lili, Zsófi, az én gyerekem, a te unokád, kisfiad, az ő lánya. És mi is kölykök lettünk egy sziesztára.

Fotó: Vécsei Rita Andrea 

nyomtat

Szerzők

-- Vécsei Rita Andrea --


További írások a rovatból

Magyar Széppróza Napja a Fiatal Írók Szövetségénél
Kiszely Márk volt a Kötetlenül sorozat vendége
irodalom

Az Élet és Irodalom Könyvtolmácsok című beszélgetéssorozatának első alkalma

Más művészeti ágakról

gyerek

Nagyívű nemzetközi kiállítás nyílik a Deák17 Galériában
A 74. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál
Denis Villeneuve: Dűne – Második rész
(Nép)mesék és kisebbségi diskurzusok Szegeden


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés