bezár
 

gyerek

2012. 07. 31.
Mesés várjáték Hollókőn
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A középkort megelevenítő mesés várjátékokat rendeznek szombaton a hollókői várban, a gyerekek az ostromban is részt vehetnek.

prae.hu

A szervező Hollókői Világörökség-kezelő Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, Kelecsényi Péter az MTI-nek elmondta, hogy a várjátékon számos középkort felelevenítő programban vehetnek részt a Nógrád megyei településre érkező családok, legfőképpen a gyerekek.

A középkori hangulatba visszacsöppenő gyerekek megismerkedhetnek például a lovagok fegyverzetével, ruházatával, gasztronómiai ínyencségeket kóstolhatnak meg és bekapcsolódhatnak a viadalokba, várostromba is, hogy különböző harci eszközökkel vegyék be Hollókő várát - tette hozzá.

Az ostromban egy sárkány is segíti a kis vitézeket. A várjátékok mellett kincskereső túrával, lovagi hétpróbával és kézműves foglalkozásokkal is várják a családokat.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Mészöly Ágnes: Ügynökök és úttörők
Tóth Krisztina a Bolygó Bogozón
gyerek

A gyermekfotózás történetéről nyílt kiállítás a Múzeumkertben

Más művészeti ágakról

Sugár Viktória és Kita Michihiro Pesti bérházak. Stílus, mintázat, fejlődés című könyvéről
Avagy szerette-e a verseket a nagy prózaíró?
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 36. számáról
Bali Péter Már megadtuk magunkat annak, ami csak holnap fog bennünket elnyelni című könyvéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés