bezár
 

art&design

2012. 08. 17.
Relatív szerencse
Interjú Vincze Ottó képzőművésszel
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Relatív szerencse A kép és a szöveg közötti átjárás lehetőségeit kutató Et Lettera – Képeket írni, szavakat rajzolni című kiállítással részlegesen újranyílt debreceni Déri Múzeum kupolatermét a tárlat idejére Vincze Ottó installációja foglalta el. A múzeumi törvényekre reagálva Vincze a "megőrzés", "publikálás", "kiállítás" és "gyűjtés" kulcsszavakat szórta fel hamuból a timpanonszerűvé deformált dobókockák körül található ülésekre, ezzel is ráirányítva a figyelmet a környező tér és a múzeumi működést meghatározó törvények anomáliáira. Többek közt erről beszélgettünk a művésszel.
PRAE.HU: A szentendrei építészeti tervtanács egykori tagjaként sokszor véleményt kellett formálnod megvalósult építészeti projektek és felújítási munkálatok eredményességéről vagy épp sikertelenségéről, úgyhogy gondolom nem teljesen értelmetlen tőled ilyet kérdezni: a Déri Múzeum felújítási tervének kivitelezése véleményed szerint mennyire tekinthető sikeresnek?

Szentendrén hét évig voltam tagja a főépítészi tervtanácsnak és a művészeti tanácsnak is, így rendszeresen találkoztam a város belvárosának – időnként a védett műemléképületeket is érintő – kérdéseivel. A közelmúltban lezajlott, csaknem az egész belvárost érintő, EU-s pénzből megvalósuló rehabilitáció kapcsán egy hosszabb cikket is írtam a helyi a sajtóba (Szentendre és Vidék, 2010. március 12.).

A Déri Múzeum felújítására fordított összeg már hasonló nagyságrend, mint amiből Szentendrén az egész belváros rehabilitációja megvalósult, ide értve a főteret, a környező utcákat, három műemléképületet és a beruházás legnagyobb szeletét: a Művészet Malmot, mely egy háromszintes új szárnnyal bővült. A Dérinél már a laikus szemnek is feltűnik, mielőtt belépne a múzeumba, hogy a fő homlokzat előtti lépcső, amin feljövet megérkezik a látogató, még egy kis fugajavítást sem kapott a hatalmas összegből. Málladozó követ találunk a zászlótartó rudak talapzatánál és hasonló a helyzet a kocsifelhajtó lábazatánál. Sérült állapotban, csorbán maradtak a bejárati kapu szárkövei is. Nem lett szerencsés a vakolat durva rusztikája sem, mely nem igazodik az épület klasszicizáló tagozatainak reprezentatív, finom, mértéktartó eleganciájához. A dörzsölt, vagy simított vakolat bizonyára jobban illett volna az épülethez.
Vincze Ottó munka közben
Odabent sem oszlanak a figyelmes tekintetű szemlélő aggodalmai. A kupolaterembe vezető lépcsőfeljáróban számtalan helyen repedések futnak a falon, az újra cserélt nyílászárók nem a szokásos módon nyílnak, de ettől lényegesen nagyobb bajt jeleznek a beázást mutató víznyomok a kupolaterem ablakai alatt. Ebben a levegős, a múzeum talán legszebb, franciás eleganciájú termében nem sikerült kijavítani a padlóburkolat hibáit, de a kopott, ki tudja hány látogatót, évet megélt plüsshuzatot sem cserélték ki az ülőkéken. A stukkódíszek valamikori fényét most egy olcsóbb, bronzporos, aranyozásnak eladott kenés váltotta fel.

Tovább haladva szembetűnő a megtartott, eredeti, szép osztású ajtók, valamint a fűtőtesteket eltakaró rácsok festése, mely tanulómunkaként is elégtelen osztályzatot érdemelne. Ezek az első képek, amik fogadják a látogatót. Nem is sorolnám tovább, pedig még nem is beszéltünk a gépészetről, amiből semmi nem kellene, hogy látszódjon a felszínen. Ehelyett – ipari épület tereire emlékeztető – méretes csövek futnak a mennyezeten. Mindent összevetve ebből a pénzből, ezt az eredményt nézve, nem hogy sikerről nem beszélhetünk, hanem inkább az épített környezetet, kulturális örökségünket oltalmazó valamiféle katasztrófavédelemre lenne szükség. Ezeket az aggodalmaimat röviden összefoglaltam egy, a Debrecen TV-nek adott interjúmban az Et Lettera kiállítás kapcsán. Az interjú ezen része azonban nem került adásba.
Vincze Ottó: Relatív szerencse (2012)
PRAE.HU: Részben épp ezekre a térbeli anomáliákra reagál Relatív szerencse című installációd, valamint szélesebb kontextusban a közelmúltbéli múzeumi törvények okozta helyzetre is. Nem politizálsz nyíltan, mégis elgondolkodtató módon teszel mérlegre egy valóban aktuális problémát. Mesélnél arról, pontosan mi is van a projekt mögött?

A politika soha nem volt a kenyerem. A művészettel szemben mindig is rövidtávú szellemi tevékenységnek tartottam. Korábban is nagyon szerettem ezt az építményt. Debrecen egyik legszebb épületét csodáltam benne, bár amikor ide érkezem többnyire a szomszédos Modemben volt dolgom.

A mostani kiállításon, a múzeum kupolatermének kör alakú teremében elszórt rendezetlenségben hat darab méretes dobókockára emlékeztető kubust helyeztem el. A kockák két oldalukon módosított, egyébként pöttyökkel ellátott, egyszínű, homogén tárgyak. A rendhagyó oldal egy múzeum sematizált piktogramját mutatja, emlékeztetve az információs közúti táblákról jól ismert jelre. Az ily módon létrejövő tárgy ötvözete egy méretes dobókockának és egy makett méretű, emblematikus múzeumépületnek. A kockák játékos összevisszaságban találhatóak a padlón, mintha épp most gurultak volna ki egy képzeletbeli játékos kezéből. A terem szélén elhelyezett, épülethez tartozó padok nem látható játékosok jelenlétét feltételezik. A burkolat mintázata pedig ismeretlen szabályokat sejtető játékmezőként értelmezhető az új kontextusban. A körben található négy pad bársonyos tapintású plüss huzatára hamuval írtam fel padonként egy-egy szót. A szavak a múzeumi törvényben rögzített alapfunkciókat formázzák, úgymint: gyűjtés; megőrzés; kiállítás; publikálás. Elképzelésem szerint a munka nem csak formai szempontból igazodik az épületrész fizikai paraméterihez, hanem helyzetspecifikusan, a közelmúltban végbement felújítási munkák okozta anomáliára is reflektálni kíván. Minden dobókocka egyben egy múzeumépületet is szimbolizál, melynek sorsa a kiszámíthatatlan, hazardírozós játék szeszélyei szerint alakul. Ráadásul a múzeumi törvény is ezekben a napokban módosult, amikor a mű elkészült.
Vincze Ottó: Relatív szerencse (2012) - részlet
PRAE.HU: A kiállítás előkészületi munkálatai közben volt szerencsém megfigyelni, milyen aprólékosan, átgondoltan készült az installációd. Amíg Csontó Lajos a hatalmas sérült betűit földhöz vágva próbálta azokat még inkább a múzeum bejáratánál látható műve részévé avatni, addig te egy-egy betűnegatív előzetes kivágásával is órákat szöszöltél, s a lehető legóvatosabban dolgoztál valamennyi munkafázisban. Mint általában, most is látható, hogy nem a tér ki- vagy feltöltése volt a célod. Az ebből következő letisztultság, formai könnyedség felfedezhető szinte valamennyi korábbi munkádon is, de vajon ösztönből vagy nagyon is tudatosan dolgozol így az anyagokkal? Mesélnél a munkamódszeredről, művészi ars poeticádról, ha egyáltalán van ilyen?


Ilyen típusú munkáimnál mindig fontosak a tér különböző elemei, amelyek együtthatóivá válnak a teljes kompozíciónak. A kupolateremben fokozott figyelemre és alázatra volt szükség ebből a szempontból. Ez nem egy neutrális, fehér falú kiállító terem, hanem nagyon is részletező az a finomszerkezetű, klasszikusan szimmetrikus, reprezentációs architektúra, amit be kellett kalkulálnom a munkám során.
Vincze Ottó: Relatív szerencse (2012) - részlet
A kérdés második felére nincs pontos válaszom. Úgy vélem, nincs vegytisztán intellektuális, kizárólag ráció vezérelte művészet, még ha ez olyannyira kanonizálódott is a mostani posztkonceptuális világ- és művészetlátásunkban. A 90-es évek közepétől az én munkáimat is az ún. érzéki koncept gyűjtőfogalma alá sorolták. Már ez a szókapcsolat is mutatja, hogy egyszerre van jelen mindkét alkotói habitus. Nem ars poeticának szánom, de vallom, hogy a művészetben, az alkotási folyamatban érési időre van szükség, aminek köszönhetően letisztul, kikristályosodik a megoldás végső fázisa.

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Áfra János --


További írások a rovatból

art&design

Hölgymenyét Hölgymenyét
Interjú Verebics Kati festővel
art&design

Rejtőzködő kiállítóterek II. Élőben és virtuálisan Rejtőzködő kiállítóterek II. Élőben és virtuálisan
Artus, Kapcsolótér – Bodóczky István: „Játsszuk azt, hogy meghaltunk”
art&design

Vörös? Vörös! Vörös? Vörös!
Élménybeszámoló a Hegyvidék Galéria „Estély a vörös kertben” című online kiállításáról
art&design

Derkósok munkái virtuálisan
26 képzőművész pályamunkáit vonultatja fel idén is a Derkovits Gyula ösztöndíj

Más művészeti ágakról

Parti Nagy Lajos: Ibusár (Örkény István Színház — Kék Művészügynökség)
Külföldön Sikeres Magyar Művészek

Az otthon fogalma alapjaiban határozza meg munkáimat Az otthon fogalma alapjaiban határozza meg munkáimat
Interjú Schwéger Zsófia festőművésszel külföldi felsőoktatásban szerzett tapasztalatokról, kapcsolati háló építéséről és az időbeosztás fontosságáról
gyerek

Öt budapesti séta egy füzetben
Ingyenes program a Deák17 Galéria jóvoltából az egész családnak


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés