bezár
 

film

2012. 09. 23.
VIII. BuSho: sokkal több film kevesebb pénzből
Szemrevételeztük a Budapest Short Nemzetközi Rövidfilm Fesztivált
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Külföldi és magyar rövidfilmes alkotók és alkotásaik szállták meg a Vörösmarty mozit szeptember 4. és 9. között. Az állami támogatás híján is remekül megszervezett BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztiválnak otthont adó helyszínen blokkokra bontva összesen 86 versenyfilmet vetíttetek le. Ebből aztán a nemzetközi zsűri kiválasztotta a legjobbakat, így kerülhetett az élvonalba három magyar produkció is.
Nem volt könnyű dolga az előzsűrinek, amikor kéthónapnyi munkával több mint 400 órányi rövidfilm közül kellett kiválogatnia azt a 86 alkotást, amely végül bekerülhetett a BuSho (Budapest Short) Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál versenyprogramjába. Gábeli Tamás fesztiváligazgató szerint már akkor sikeresnek lehetett volna elkönyvelni az eseményt, ha a nevezések száma meghaladja a bűvös ezres határt. Ám, a várakozásokat felülmúlva, nemhogy ezer, hanem majdnem kétezer (pontosan 1844) produkció közül kellett Dér Asia, Rimóczi László, Orosz Annaida, Patrovits Tamás és Mag István csapatának kiszűrnie a bemutatkozásra leginkább érdemes filmeket.
Animáció, fikció és kísérleti kategóriákban indulhattak a nevezett alkotások
A levesbe így aztán rengeteg spanyol, német, brit, francia és amerikai alkotás került, de a nézők szeme elé tárták azt a portugál filmet is (Miss Mishima), amelyben egy gésának öltözött, maszturbáló hölgy egyszer csak felvágja a hasát és – a megörökített performansz szerint – maga elé potyognak belei. Vérből egyébként sem volt hiány az idei BuSho-n. Igazodva a mai játékfilmes trendhez, a válogatásba egyre több horrorparódia vegyült. Különösen az észt gyilkos patkány nyerte el a közönség tetszését, amelyben a vörös szemű rágcsáló profizmussal és a közönségnek is tetsző humorérzékkel mészárol le egy családot. A legjobb vígjátéknak járó díjat is egy olyan német animáció nyerte el (Oh sheep!), mely  ugyan kevésbé volt véres, mint az észt Curiosity Kills, de azért tagadhatatlan volt Happy Tree Friends-es beütése.


Az animáció kategória ráadásul idén ki is bővült 5 versenyzővel, az eddigi tizenöt helyett huszan indultak. A magyar alkotások közül Ulrich Gábor Tulipánja képviselte a magyar animációt, e mellett a szervezők kistermi vetítésekkel rótták le tiszteletüket a nyáron elhunyt Varga Csaba, a műfajban neves rendező előtt.

A 86 bekerült alkotás között összesen 8 magyar szerepelt: Kövi Gergő Suzie-je, az említett Ulrich Gábor Tulipánja, Zsótér Indi Dániel gengsztersztorikon ironizáló filmje (A Kofa, az uzsorás és a behajtó), Till Atilla Csicskája, Zsély Csilla Éjszakája, Bagota Béla metaforikus thrillere (Tiszta kézzel), Szomjas György Hungaricum Berlinje és Schwechtje Mihálytól a Porcukor. Ami pedig mégsem került a versenyzők közé, az sem feltétlenül maradt le a bemutatkozásról. Az információs vagy panoráma szekció ezeknek a rövideknek kedvezett, s hazai kötelességként a Vörösmarty mozi kistermében külön, az összes nevezett magyar filmnek létrehozták a Hung-Aria szekciót.
A nyolc magyar versenyzőből hárman díjat is kaptak

Az élvonal

Természetesen a horrorparódiák és animációk mellett még nagyon sok más, jó ötletet láthatott a közönség. A legnagyobb kihívást részben az jelentette, hogy a történet és a forgatókönyv valóban a rövidfilm kritériumaihoz passzoljon, ne akarjon többet elmondani, mint amennyi belefér tíz-húsz percbe. A határokat leginkább pont az egyik díjnyertes magyar film feszegette. Schwechtje Mihály Porcukor című alkotása pontosan a maximum megengedett 30 percet súrolta. A Porcukor hosszát helyenként a négytagú zsűri is kifogásolta, ám nem vitatták el tőle a gyönyörűen fényképezést, így a nemzetközi csapat a filmet és Nagy Bálint munkáját a legjobb operatőrnek járó elismeréssel díjazta.



A fesztivál további jól sikerült gyöngyszemei voltak még a kísérleti filmek. Említésre méltó volt Mark Rigler Fuit Jars egypercese, mely befőttes üvegekben a rothadás ütemére táncoló gyümölcsöket jelenített meg.  A legjobb kísérleti rövidnek azonban a szlovák 25Km2-et ítélték, melyet a rendező szuper 8-as filmre forgatott.

A legjobb koncepciónak járó díjat Zsély Csilla vihette el az Éjszaka című alkotásáért, a látványban legerősebb film az orosz Cabbagemincer volt, mely fekete-fehéren mesélte el egy káposztaszeletelő női lábak iránti egészen különös vonzódását. Legjobb animáció a brit The Pub lett, és a szintén brit David Fulton kapta meg a Budapest Film Academy ösztöndíját: a rendező az ELTE gyakorlati filmkészítő kurzusait látogathatja.

A bronz Busho a német Nathat Nillhez került, a zsűri elmondása szerint az I have a boat című kisfilm humorérzékével és frappánsra megírt forgatókönyvével érdemelte ki a harmadik helyet. Magyar lett az ezüstérmes: Till Attila – már Cannes-ban sikeres – Csicska című alkotása brutalitásával és képi világával nyűgözte le a döntéshozókat. Az aranyat a burundi polgárháborút feldolgozó belga Ivan Goldschmidt nyerte el a Na Wewe (You too) filmjével.



Az említett nemzetközi zsűri (Nicky Gogan ír producer és rendező; Vezér Éva, korábban a Filmunió, most a Európai Film Akadémia tagja; Zoran Smid szlovén médiaoktató és mentor, illetve Wolfgang Leis, Magyarországon élő marketingszakember) minden este összeült a Trafikban, hogy az alkotókkal együtt az aznap látottakat megvitassák. A konzultációkat lazítás követte. Vagy a Trafikban egy-egy koncerttel (a closing partyért az utolsó napon az Ezadivat volt a felelős), vagy pedig a Kinizsi Kollégiumban keverték laptopról a zenét az ide elszállásolt külföldi alkotók...

...akik pedig egészen sokan voltak. A kultúrát összekötve a turizmussal városnéző programokat szerveztek nekik, ha előzetesen regisztráltak a BuSho programjaira. Persze volt olyan is, aki kizárólag csak azért jött, hogy alkotását végre vásznon lássa, és szemügyre vegye a közönség reakcióit. "Volt egy külföldi srác, aki nem jelentkezett be előre, csak egy félórával ezelőtt betoppant a moziba, hogy az Independent Business az ő filmje, és most jött Új-Mexikóból, és szeretne beülni rá" – illusztrálta Gábeli Tamás.

Lesz-e kilencedik?

Külföldön és itthon is egyre népszerűbb a BuSho, mégis el kell gondolkodnia a szervezőknek, hogy lesz-e folytatás. "Évről évre sikerült eddig egy-egy komoly, magyar szaktekintélyt meghívni a rendezvényre. Egyik évben Szabó István nyitotta meg az eseményt, aztán volt, hogy a zsűrik között Enyedi Ildikó, Kocsis Ági, Xantus János ült, és mindegyik azt hangsúlyozta utána, milyen fantasztikus dolog, hogy eljutnak ezek a filmek Magyarországra" – mondta a fesztiváligazgató.

Egyre többen nevezik be filmjeiket a BuShóra, sőt, idén a vetítések helyszínei is bővültek: a szolnoki Tiszap’Art mozi mellett, ezúttal a soproni Elit moziban is bemutatták a blokkokat, illetve a visszatérő nagyváradi (Románia) és a magyarkanizsai (Szerbia) helyszínek mellé újonnan csatlakozott Szlovákiában Érsekújvár és Ukrajnában Ungvár.

Mégis a BuSho támogatás híján volt: "Nem kaptunk állami támogatást. Nem is nagyon volt pályázati kiírás, de ha mégis pályázhattunk, akkor azt visszadobták. Úgy látszik, egyes szakértők szerint mégsincs szükség ilyen fesztiválra."

A támogatás hiánya nemcsak a hazai állami forrásokra igaz. A fesztivál korábban a Visegrádi Alaptól és az Open Society Institute-tól is kapott pénzt, most viszont ők sem szálltak be a finanszírozásba.
.
Így elsősorban önerőből, Gábeli Tamás Gombolyag Alapítványából fedezték a költségeket, de ehhez arra is szükség volt, hogy a nagyjából húsz tagból álló szervezőcsapat, beleértve az előzsűri munkáját is, önkéntes alapon dolgozzon a fesztiválon.

A jegyáraknak köszönhetően azonban valószínűleg visszajön a mozi üzemeltetési ára, és az egyéb költségek fedezete, mint például a plakátok gyártása vagy a megnyitón felszolgált ingyen bor.

Honlap: 
http://busho.hu/

nyomtat

Szerzők

-- Csatlós Hanna --


További írások a rovatból

Hajdu Szabolcs: Kálmán-nap
A 74. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál
Interjú Vermes Dorkával az Árni című első nagyjátékfilmjéről
Az Arcok visszapillantóban és a Kiáltvány a gyerekekért a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon

Más művészeti ágakról

Wagner kincse 2. – 1. alkalom, Márton László előadása A Nibelung-énekről
Kritika Babarczy Eszter Néhány szabály a boldogsághoz című kötetéről
Komáromy Bese Soha jobban című darabjáról
Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés