bezár
 

zene

2012. 10. 03.
Lakótelepi történet
Kuriouss, azaz Dózsa Tamás személyes portréja
Tartalom értékelése (1 vélemény alapján):
Lakótelepi történet A miskolci Avas lakótelep nem nevezhető kimondottan kulturális központnak. Óriási munkanélküliség és létminimum alatti élet jellemzi, valamint állandósult kilátástalanság. Ám a magyar underground bárhol képes önszervezni magát...
Bemászik a napfény a házak közé, és lassan eltűnik a lakótelep rengetegében. Áll a levegő. Egy tucat gyerek szórakozik önfeledten a játszótér adta lehetőségeket kihasználva, kiabálnak, nevetnek. Követem a napot.

4+1-es felállásban kezelik a zsugát a következő tömb közti focipályán. Többször összerezzenek, ahogy nézem őket, a bitumen alap egy-két helyen kritikus állapotban van. Esnek-kelnek, de a játék megy tovább. Minden egyes tömb egy új történet.

Tinédzser srácok és lányok koptatják a flasztert, támla nélküli padokon ülnek. Esetenként egy-egy alkoholos filc segítségével jelzik a piros padok kopott felületén, hogy ott jártak. Leleményesek, s egy üvegpohár szélére helyezett telefonból bömböl, sistereg a zene. Kisebb túra ez, mivel az avasi lakótelep országunk közel legnagyobb létesítménye. Tízezer lakás, több tízezer élet.

Az égbolt lassan rózsaszínné változik az avasi kilátó felett. Halkul minden, már csak a zene sistergését hallom távolról, és a hinták egyre lassuló csikorgását. Olykor egy-egy kiabálást a hatodikról, hogy takarodó van, egy kádnyi forró víz leengedve. Sötétedik, villog a tévé kék fénye lakásról-lakásra. 

Belváros. Látványterasz. Járom a macskakövest. Fiatalok százai csoportosulnak, sétálnak valamilyen itallal felvértezve barátaik, barátnőik társaságában. Akinek lejárt a munkaideje, az oda megy, ahol valakinek most kezdődik el. 200 Ft az avasi keserű, s a világot széppé avanzsálja, mielőtt újra a sorba állnak. Kisebb füstfelhők takarják a krimók előtti fémből készült könyöklőt, melyet a 4cl-es szabvány borít. A város népességének 15%-a lakja a belvárost, ami kb. 25 ezer fő.

Rengeteg vendéglátóipari egység található ezen a részen, hol tele, hol pedig üresen. Klubok, éttermek, kávézók, night club és ami szem-szájnak ingere. Nincs hiány. A Széchenyi István út a régmúlt időket idézi. Itt is, mint mindenhol, elmaradhatatlan a pláza jelenléte: "Irány a moziba be, valami kultúrára."

A számtalan hely azt bizonyítja, hogy az éjjeli baglyoknak nincs okuk a panaszra, ha szórakozni vágynak. Azonban ezek a helyek főleg a mainstream vonalat képviselik, ami nem minden esetben jelent jót. Az évek során kikoptak Miskolcról az underground jellegű intézmények. Az általános vélemény az, hogy már nincs rá igény. Illetve ha van is, az olyan kis létszámot foglal magában, amiért nem éri meg ilyen jellegű esteket tartani, vagy egy állandó helyet fenntartani.

Minden hétvégén voltak party-k, ahová el lehetett járni, ha meg nem volt semmi, akkor körbejártuk Miskolc játszótereit és parkjait – mondja Csabi, Tamás gyerekkori barátja

Története mindenkinek van, minden embernek az egész világon. Életpályája, s a pályának szakaszai, melyek hullámvölgyekből állnak. Minden nap eseményteli, akkor is, ha nem mozdulunk ki a házból, csak az ágyat és a hűtőt összekötő úton haladunk, hol gyors, hol magabiztosan lassú léptekkel. Új vágyak, gondolatok, érzelmek fogalmazódnak meg bennünk. Gondolkodunk a múlton, lehetett volna máshogy, máshogy kellett volna lennie.

Minden nap tapasztalunk valamit, önmagunkkal, másokkal kapcsolatban. Minek köszönhető az, ha egy hosszú éveken át tartó álom egyszercsak valósággá válik? Pusztán a szerencse, vagy a hit és az általa szilárd kitartás segítsége? Varázsa az önállóságban van. Eldöntheted te magad, vizsgálhatod az ok-okozati összefüggést, vagy elmehetsz mellette, evidensnek érezve azt.

2012-t írunk. Igen nehéz dolga van a mostani pályakezdőknek: a lehetőségek kimerülőben vannak. Körömszakadva ragaszkodik a munkájához, akinek még van. Akinek nincs, az pedig beáll a sorba és vár, mást nem tehet.

Minden egyes momentumnak jelentősége van. Azon gondolkodsz, elmenjél-e este valahova, vagy inkább otthon maradj és megnézz egy filmet. Elmész. Beülsz a pulthoz, kortyolgatsz és lazítasz. Majd tíz perc múlva azon kapod magad, hogy beszélgetsz.

Azokkal az emberekkel beszélgetsz, akik aznap este ugyanígy, mint te, valamilyen okból a pult vonzáskörzetét választották. Olyannyira jóban leszel egyes emberekkel, hogy felveszitek a kapcsolatot. Több találkozás után kiderül, hogy ambícióid vannak, ám a helyzet kilátástalan, és nem tudod, hogyan foglalkozz azzal, amivel szeretnél, amire nincs hely.

Szerencse az, hogy az új ismerősöd által talán munka után nézhetsz, és azt csinálhatod, amit szeretsz? Szerencse az, hogy hosszú bizonytalanság után végül a presszónál maradtál, ami által sikerült ezt elérned?

Dózsa Tamás

Dózsa Tamás Kuriouss néven jelenleg zenei producer, disc jockey. 1986-ban született, majd 21 éves koráig az Avas városrész lakója volt. Miután eleget tett az általános iskolai követelményeknek, a Hermann Ottó gimnáziumban folytatta tanulmányait, ami igen jó nevű iskola. Lehetőséget ad több nyelven a tanulásra, az informatika minden részének elsajátítására és sok másra. Igen színvonalas az oktatása és az órákon kívüli élete is.

Persze, mint minden fiatal diák életében, inkább az órákon kívüli élet játszik meghatározó szerepet. A környezet, amelyben éltünk, a pillanat, amit akkor éreztünk, amikor megszólalt a vekker és tudtuk, hogy már csak órák kérdése és az iskolapadban ülünk, fáradtan, csipás szemmel várva a tanítás végét.

A visszaszámlálás megkezdődött. Habár egy órára lakunk az iskolától, mégis életünk legrövidebb útjának érezzük, amit nap mint nap meg kell tennünk. Közben álmodozunk. Folyamatosan álmodozunk, hogy miket tennénk szívesen, és milyen érzés lenne, ha ezek a gondolatok valósággá avanzsálódnának.

Ahogy teltek az évek, Tamás mint hallgató egyre közelebb került a zenéhez, bővült az ismerete, és egyre szélesebbé vált a látóköre. Legjobb barátaival úgy gondolták, hogy alapítanak egy hip hop formációt és megváltják a világot. Ha a világot nem is sikerült megváltaniuk, mindenesetre szép éveket tudhatnak maguk mögött, a közös zenei pályán.

Ott alapoztuk meg a mostani életünket, kezdve azzal, hogy mind otthagytuk – csaknem egyszerre – a sulit, és helyette inkább lent ittunk a bulgárföldi panelok közt, a kosárpályánál. Igazából a zene hozott minket össze.

2003-ban Krízis néven megalakult a formáció. Azonban, mint minden frissen verbuválódó brigádnál, náluk is elég kezdetleges volt a szárnypróbálgatás, és az azt követő felvétel. Tamás egy Hip Hop eJay nevű programmal dolgozta ki az alapokat, amelyre a szövegek íródtak.

Az volt a lényege, hogy nem játszhattál fel saját dallamot, hanem előre megadták őket, amiket össze-vissza lehetett vagdosni. Ezekre vettünk fel szövegeket, amiben egy elég kezdetleges Sony mikrofon volt a segítségünkre.

Bizonyára sokunknál előfordult középiskolai éveink során, hogy bizonyos okok miatt aznap a kötelezettségek ellenére az ágyat választottuk, vagy egy kávézót, ahol napestig ücsöröghetünk, olvasgathatunk. Ezek a fiúk ilyen esetekben legjobb barátjuk és zenésztársuk lakását választották, ahol éjjel-nappal rögzíthették számaikat, vagy éppen csak próbálgathatták őket, miközben kapcsolatuk is egyre erősebbé vált.

Minden hétvégén volt valami. Vagy az Avas betonrengetegétől – ahol Tamás lakott – egy téglahajításnyira levő tapolcai Junoban, vagy a még közelebbi Egyetemen, a Rockyban, vagy pedig 1-2 havonta az Ifi Házban tudtak összegyűlni a legendás Sabotage-ok alkalmával a Hip Hop zene szerelmesei..

Miután kihozták első nagylemezüket 2005-ben, 18 számmal, váratlan fordulat érte őket. Annak idején egy underground előadó saját fejlesztésű weboldalán volt egy letöltések menüpont. Felkerült a szóban forgó lemez is erre az oldalra, aminek az lett a következménye, hogy heteken keresztül stabilan az első helyen állt. Később persze jöttek új lemezek más előadóktól, amik kiütötték a helyéről, de az underground zenei életben ez igen nagy sikernek volt mondható már akkor is.

A lemez sikerének köszönhetően ismeretségre tettek szert, aminek következményeképp koncertfelkérésekre került sor. Így kezdtek járni az ország különböző nagyvárosaiba, fogyasztás és benzinpénz fejében: Egy idő után azon kaptuk magunkat, hogy már csak fellépni járunk ilyen bulikba.

Fontos kérdések egy zenész életében: a világon többféle zenész létezik. Létezik az a fajta, akit kisgyerekkora óta a felmenői valamilyen hangszeren játszatnak, tanárhoz járatnak, majd később azon kapja magát, hogy zeneiskolába jár. Miután elvégezte, komolyzenésszé válik, külföldi utakon vesz részt, nagy koncerteken játszik, sok ember előtt. Vagy beáll session zenésznek valahova. Tehát hivatalosan zenész, ez a mestersége, a munkája. Ebből él.

Létezik továbbá az a zenész, aki hobbiból, otthon, miután öntudatra ébredt, játszik a falnak, a tükör előtt, az ágyon fekve. Iskoláit tekintve teljesen általános, maximum különórákra jár, melyet a szülei finanszíroznak, de zeneelméleti elmaradásai miatt – mivel későn kezdte – nem nyer felvételt az akadémiára.

Középiskolai évei alatt az osztálytársaival – hasonló érdeklődésük miatt – zenekart alapít. Gyakorol, próbál hosszasan, közben álmodozik. Azt álmodja, hogy egyszer majd felfedezik a zenekarát, elismerik mint zenészt, és sok-sok ember előtt játszik, miközben ez a sok-sok ember vele együtt énekel.

Elkezd felnőni, az álmok már távoliak, munkába áll, kevesebb ideje jut zenélni. Az egyik zenekarnak vége lesz, majd jön a következő zenekar és projekt.

Majd a hitbe vetett bizalma gyengül, kopik, és már nem is emlékszik, milyen érzés volt annak idején a szobájában, a fallal szemben játszani, s közben álmodozni, hogy majd egyszer...

Még ha az álmok teljesülni is látszódtak, az idő telt. Véget ért a koncertsorozat, majd mindenki elkezdte a saját elképzeléseit kidolgozni. Mivel már akkor is komoly probléma volt a munkanélküliség a városban és a környező településeken, a kényszer a fővárosba húzta őket.

Aztán egyszer csak ott találtuk magunkat, hogy lassan valamit kéne kezdeni magunkkal, mert a zenéből itthon nem fogunk megélni. Miskolcon jóval nehezebb volt munkát találni, ha sikerült is, az nagyon rosszul fizetett. Jó esetben, ha a minimálbérnél húszezer forinttal többet tudtál keresni, az már jónak számított. Néha lehetett valami munkát találni, de azok diákmelók voltak, zsebpénzért.

A felköltözéssel együtt munkahely is lett, mivel Tamás testvére már régebben eljött Miskolcról, így sikerült állást szereznie öccsének és barátjának, Csabinak, aki szintén tag volt a brigádban.

A költözés, a családtól és a környéktől való elszakadás, ahol felnőtt az ember, minden esetben komoly döntés. Olyan pillanat, aminek egyszer el kell jönnie, de semmiféleképpen sem az a pillanat, amelyre minden nap gondolunk, egészen a bekövetkeztéig. Változást hoz, megnyílik a világ. Valami új kezdődik, ami nem biztos, kezd nőni a felelősség az ember vállán.

Egy közel-keleti étteremlánc egyik étkezdéjében foglalták el ők ketten a helyüket. A távolság a többi tagtól feltette az i-re a pontot, abbamaradtak a munkálatok. Már régebben nyilvánvalóvá vált, hogy ez így lesz, mivel Tamás is kezdett mással foglalkozni.

Az évek során megismert megannyi zenekar felébresztette benne, hogy szívesen csinálna mást is. Elkapta az úgynevezett ’french touch’ érzés, ami arra késztette, hogy saját zenéket gyártson, valamint más számoknak készítsen újraértelmezett verziót, hívjuk ezt remixnek.

Akkoriban még azt sem tudtam, hogy mi az a ’compressor’, nem tudtam keverni sem, szóval abszolút a magam szórakoztatására készítettem őket.

Egy közösségi portálon megjelenő felhívás hozta a változást, kiderült, hogy egy ausztrál kiadó helyet adna ilyesfajta zenéknek, így felkerült két gyártmánya is egy korongra, amelyet letölthető formában is el lehet érni. Siker, nem szerencse. A szerencse az lett volna, ha véletlenszerűen rákattintanak a nevére, majd kiválasztják és szerződtetik.

Manapság sikernek számít már az is, ha önerőből elkészítünk egy lemezt, legyen csak egy szám, és siker az, ha ezt a lemezt vagy számot teljesen ingyenesen elérhetővé teszed valamilyen fórumon. Siker az, ha ezt a számot egy hét alatt már legalább százan meghallgatták, még nagyobb siker, ha ötvenen le is töltötték. Rengeteg előadó van csak az országban, a nagyvilágról nem is beszélve.

Rengeteg tehetséges zenész van, és vannak azok a klubkoncertek, ahol a barátaiknak játszanak, esetleg egy-két ismeretlennek, valamint az alkalmazottaknak. Ha éppen az ismeretségi körük egyik büszke tagja a koncertszervező, akkor talán sikerül elintézni, hogy egy nagyobb név előtt játszhassanak. Gázsi nincs.

Az viszont van, hogy a két kezüket összerakják, ha éppen nem nekik kell fizetni: valamit mindig kell fizetni, a hangszerek nem sétálnak le maguktól. Túltermelés van, jóból is, rosszból is. Így aztán elég nehéz bármit is kezdeni, az ember hiába tehetséges. A jelszó itt is, mint az élet bármely területén, örökérvényű: kitartás.

A szerencse pedig az, ha egy magyar viszonylatban híres előadótársulat, nevezzük nevén, a Soerri és Poolek egyik oszlopos tagja egyik unalmas estéjének pár percében ennek a fiatalembernek a nevére kattint. Rákattint, ahogy annak idején ez a fiatalember is a francia előadókra a Myspace-en, neki is kinyílt a világ, illetve egy új kapu. Aminek az ajtaja még mindig nyitva áll, és úgy tűnik, lassan le is szedik a félfáról.

Egyszer csak mesélte, hogy az egyik Heaven Street Sevenes csávó felkérte valami Elton John-remixre, amiben a Papp Szabi énekel.

A költözés valami újat hozott neki is, nekünk rajongóknak is. Minekután több felkérést is sikeresen teljesített a maga stílusában és hangzásvilágában, újabb és újabb felkérésekkel halmozták el.

Lassan egy éve annak, hogy a méltán híres Supernem zenekar utoljára megjelent nagylemezén helyet foglaló Hova megy, ki, ki hova megy című számot újraértelmezte. Ezzel a lépéssel már a rádióban is helyet kapott. Siker. Szerencséből kovácsolt siker, amit már senki nem vehet el.

Úgy tűnik, a régi miskolci banda is újra működésbe lépett. A régi barátok, a tagok újra elővették a múltat és életre keltik lassan, de biztosan.

Úgy vélem, mi már örökké így leszünk, néha eltűnünk egymás életéből, majd váratlanul újra visszatérünk egymáshoz, és folytatjuk ott, ahol abbahagytuk.

Azóta megannyi felkérés teljesítésén dolgozik. Napjainkban már tagjává vált az Odett és a Go girlz! formációnak, amellyel végigkoncertezik a nyarat, valamint a Bermuda zenekarral egy hét alatt megváltották az országot Monte Carlo című számukkal, ami az ő gondozásában formálódott.

Nem is túl régen hívott engem Tomi telefonon, hogy felkérték, legyen a producere egy új magyar bandának, akik élőzenés elektrót fognak játszani. Majd amikor fent voltam nála, mutatott két félkész Bermuda számot, amiből az egyik azóta már országos sláger, de bátran állíthatom, hogy a másiknak is hasonló sorsa lesz! – mondta Tamás egyik barátja.

Így néz ki az, amikor az ember vállon ragadja a sorsát és elindul. És mindegy, hogy honnan indul, mert keményen dolgozik., s ha egyszer valami folytán esélyt kap, akkor be is tudja bizonyítani, hogy jó.

Miskolc, Avas lakótelep

 
nyomtat

Szerzők

-- Ruprech Barna --


További írások a rovatból

A Prae körkérdése zeneszerzőkhöz: Kovács Balázs válaszol
A Prae körkérdése zeneszerzőkhöz: Kondor Ádám válaszol
Interjú Spányi Miklóssal a régizenei mozgalomról, külföldi tanulmányokról, zenei interpretációról
Gondolatok Simon Márton költő, és iamyank felolvasó koncertje kapcsán

Más művészeti ágakról

art&design

Neked már megvan a heti praedád?
Külföldön Sikeres Magyar Művészek

Interjú Zombola Péterrel motivációról, alkalmazott zenéről, a kortárs zene médiajelenlétéről
Kerékgyártó Yvonne: Együtt kezdtük
Vaktérkép


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés