bezár
 

színház

2012. 10. 17.
Minden porcikánkban
Romeo Castellucci előadása a Trafóban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Minden porcikánkban Az olasz rendező, Romeo Castellucci a Trafóba elhozott előadása annak ellenére fontos emberi üzeneteket közöl, hogy több ponton a tűrőképességünkkel játszik. Az ember Istenbe vetett hite a tét, ám ezúttal nemcsak ő tartozik felelősséggel, hanem mi is tartozunk emberséggel, türelemmel. A kérdés csak az, kiegyenlítődnek-e, kölcsönössé válnak-e ezek a tartozások.
Szkéné színház
Az arc fogalma Isten fiában cím szépen előrevetíti ezt a kettősséget még akkor is, ha ily módon nem realizálódik bennünk, miről is van pontosan szó. Krisztus arca és hite, majd Isten fiainak, mint az embereknek a hite kerül egymással szembe: nem feszülnek meg, nincs a harcban semmi erőszak, puszta tudomásulvétel és rezignált beletörődés az egész, miközben lépten-nyomon kihangsúlyozódnak a viszonyok.

Háromosztatú előadás, folyamatosan rövidülő részekkel egy tételben: kezdetben egy hófehér, minimál stílusú lakásbelső előtt ülünk, ahol apa és fia élik egyszerre monoton, mégis impulzív, rohanós hétköznapjaikat. Az idős apa számára minden lépés megtétele komoly erőfeszítés, ahogyan izmainak megtartása is. Mamuszban a tévé előtt bepelenkázva tölti a hétköznapjait, a közlekedés is csak segítséggel vagy kerekesszékkel megy, elesettsége a végsőkig súrolja a határokat. A felnőtt fiú öltönyös üzletember-figura, aki állandó rohanásban él, miközben kötelességtudóan, igazi jófiúként gondoskodik magatehetetlen apjáról.

Elindulása pillanatában kezdődik az eseménytelen események egymásutánisága, melyek központi, neutrális és folyamatosan ismétlődő része, hogy az apa újra és újra maga alá csinál. A fekália, amit egy kis idő elteltével a fehér lakásbelső minden részén látunk, sőt az apa kezén, testén, fején is, nemcsak vizuálisan jelenik meg előttünk, de egy trükknek köszönhetően a szag is belengi az egész nézőteret. Innentől kezdve nem szabadulunk, akármennyire is a szeretnénk: a nézőtér kellős közepén ülve érzem, nincs menekvés, nem tudom magam függetleníteni tőle, és világossá válik, abban sem bízhatok, mindjárt véget ér.

Kétségkívül ez a darab legneuralgikusabb pontja: miközben érezzük és értjük is, hogy a befogadói pozíciónk akkor sem lehetne passzív, ha azt nagyon erősen akarnánk, a trükk mégis jól ismert. Talán a dolog esszenciája is éppen ebben áll: nem provokálni akar, hanem a zsigereinkig hatolva ránk erőltetni a jelenlétet, s ez minden bizonnyal sikerül is. Nem tekinthetünk el attól sem, hogy az előadás egésze alatt, így ebben a részben is a teljes hátsó falat beborító Jézus-portrét, Antonello de Messina képét láthatjuk. Furcsa érzést generál, mintha valaki folyamatosan figyelne, rezzenéstelen arccal, furcsa, meghatározhatatlan, egyszerre erőt és elesettséget sugárzó vonásokkal.
Az arc fogalma Isten fiában
Gianni Plazzi és Sergio Scarlatella apa-fia kettőse, Jézussal a hátuk mögött (mert akarjuk vagy sem, díszletből szereplővé is válik), pontosan és precízen alakítja a figurákat. Az apa újra és újra bocsánatot kér azért, amiről cseppet sem tehet. Elesettsége és szerencsétlensége olykor szinte már szándékosnak tűnik, amíg a fia a teljes kiborulás és összeomlás határán lavíroz. Önmagát győzi le pillanatról pillanatra, és ellátja az apját, mert pontosan tudja, hogy ezt kell tennie. Bocsánatkérések és megbocsátások között zajlik a jelent, a hosszúra nyújtott rövid dialóg.

Erre épül a darab következő része, amelyben iskolatáskás gyerekek jelennek meg, háborúk és vészterhes idők hősei, akikkel kapcsolatban már oly sokszor fölmerült a történelem során, hogy milyen beteges őrület azt képzelni róluk, ők a gonosz arcai. A hátukon lévő táska már nem eredeti funkcióját tölti be. Tankönyvek és füzetek helyett kőszerű kézigránátok kerülnek elő. Ha nem láttunk még ilyet, eleinte nem is értjük a mozdulatokat, majd kicsit kérdezősködve rájövünk, előbb kibiztosítják őket, majd elhajítják, egyenesen a háttérben figyelő arcnak. Erős, ingerültséget keltő hanghatások, ahogyan a szagok esetében, úgy itt is azt érezzük, soha nem ér véget.

Aztán persze mégis, de csakis azért, hogy a lepellel bevont festmény(b)en különböző alakok domborodjanak ki. Végítéletszerű hangulat, hasítékok, majd a lehulló lepel, mögötte fel-felvillanó fények, melyekből ez olvasható: "You are my shepherd." Szentenciaszerű, tömör parafrázis ezúttal a megváltás oldaláról, a vallásosság világival kevert ellentmondása, mély igazsága, amely azt hangoztatja: mi is felelősek vagyunk. Ha kell bűnösök vagy ártatlanok, igazak vagy hamisak, de semmiképp sem ölthetjük magunkra a pártatlanság és naivitás láthatatlan jelmezét. Castellucci Krisztus-felfogásában ugyanis nemcsak ő az "őriző pásztor", hanem mi magunk is. Scott Gibbons zenéi az erős, minket ért hatások alatt még elmélyültebbé és erősebbé teszik az élményt. Az üres, "felrobbant" gránátokkal teli színpadon az "ember utáni csend" jelenik meg, miközben a háttérben bevonódik a Krisztus-arc, s a zenék egyre mélyebben hatnak. A mindig jókor jó időben elsötétedő fények is azt a világvége hangulatot erősítik, amelyből tudjuk, van kiút.

Az arc fogalma Isten fiában

Romeo Castellucci: Az arc fogalma Isten fiában
 
Rendező, fény, hang, jelmez: Romeo CASTELLUCCI

Zene: Scott Gibbons

Szereplők: Gianni Plazzi, Sergio Scarlatella, Dario Boldrini, Vito Matera, Silvano Voltolina

A rendező munkatársa: Giacomo STRADA
Színpadi tárgyak megalkotása: István ZIMMERMANN, Giovanna AMOROSO
Hangtechnikus: Matteo BRAGLIA, Marco CANALI
Fénytechnikus: Fabio BERSELLI, Luciano TREBBI

Trafó Kortárs Művészetek Háza
2012. szeptember 25-26.


A képek forrása: www.facebook.com/officialtrafo

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Antal Nikolett --


További írások a rovatból

Interjúsorozat a cirkuszról, változásokról, zártságról és nyitottságról, klasszikus és új találkozásairól
A Shakespeare Fesztivál Gyula margójára
Interjú Mundruczó Kornéllal a filmes és a színházi lét különbségeiről
Kakukkfészek a Radnótiban

Más művészeti ágakról

Külföldön Sikeres Magyar Művészek

Bele kell menni helyzetekbe Bele kell menni helyzetekbe
Interjú Alföldi Róberttel pályakezdésről, a fiatalok helyzetbe hozásáról, lehetőségekről, nyitottságról
Quentin Tarantino: Volt egyszer egy... Hollywood
art&design

Divatséta a Ludwigban Divatséta a Ludwigban
Király Tamás. Out of the box


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés