Eric Clapton 1945-ben született Angliában, fiatalkorától kezdve rajongott a bluesért. A tinédzserkori próbálkozások után már komolyabban vette az együttesben való zenélést, és ő maga is több formációt alapított az évek során: a legismertebb ezek közül a Cream és a Derek and the Dominos. Később szólóalbumokat jelentetett meg, melyeken több ismert személlyel működött közre.

Szinte zsúfolásig telt az MVM Dome küzdőtere: a közönség nagyobb része külföldről érkezett, hogy meghallgathassa a brit zenészt a sok magyar rajongóval egyetemben. Rengetegen viseltek korábbi Eric Clapton-turnékat hirdető pólókat, és sokakon látszott, mennyire izgatottan várják a koncertet. Clapton előzenekara az Andy Fairweather Low & The Low Riders volt, melynek frontemberével Clapton 1992 óta dolgozik együtt.

Habár a nagy tömeg miatt nehezen lehetett látni az állóközönségből, nem is kellett folyamatosan a színpadot szuggerálni az est sztárjára várva, hiszen a tömeg egy emberként kiáltott fel, amikor feltűnt Clapton. Óriási taps és ujjongás fogadta, ami egy idős rocksztárt meg is illet, és én is kíváncsian mozgolódni kezdtem, hogy ne csak a kivetítőn keresztül láthassam Claptont. Párok, baráti társaságok izgatottan várták, hogy megszólaljon a gitár.

A Badge című dallal kezdte, melyet még a Creammel szerzett 1969-ben – az összesen két évig fennálló banda legutolsó, Goodbye című albumán jelent meg, és az egyik leghíresebb daluk a White Room mellett. A Badge-ben a Beatles gitárosa, George Harrison is közreműködött, akivel jó baráti kapcsolatot ápolt akkoriban Clapton. Ezután következett a Key to the Highway, ami eredetileg egy 1940-ben született Charlie Segar-dal, ám Clapton neve alatt lett ismert, hiszen többször is feldolgozta – többek között B. B. Kinggel is.

Willie Dixon I’m Your Hoochie Coochie Man című számát Clapton energikusabb hangszereléssel játssza saját koncertjein. Az I Shot the Sheriff a The Wailerstől származik, mely Bob Marley nevéhez köthető: az eredetileg 1973-ban megjelent dalt Clapton az 1974-es 461 Ocean Boulevard albumán jelentette meg. Clapton hangjának és játékának köszönhetően az ő változatának a hangzása sokkal nehezebbnek érződik, mégis minden refrén felszabadítóan zengett a tömeg énekétől.

Az első négy dal után Clapton leült a neki kikészített székre, és elektromos gitárról akusztikusra váltott. A koncert dallistájának nagy része feldolgozásokból állt össze, és ettől a Driftin’ Blues sem különbözött, ami eredetileg egy Johnny Moore's Three Blazers-alkotás, de Clapton From the Cradle albumán is helyet kapott. Elhangzott még a Nobody Knows You When You’re Down and Out, illetve a Golden Ring, utóbbit akkori szerelmének, Pattie Boydnak, George Harrison volt feleségének írta.

Clapton egyik legismertebb alkotása akusztikusan hangzott el: a Layla című Derek and the Dominos-dalt a közönség együtt énekelte. Ezután következett a Tears in Heaven, melyet fia halála után írt 1991-ben. A koncert végén visszatért az elektromos gitárhoz, melyen először a Tearing Us Apartot játszotta el, majd az Old Love-ot – mindkettő teljesen saját szerzemény, előbbin közreműködött Tina Turner. Felcsendült a Cross Road Blues és a Little Queen of Spades is.

JJ Cale Cocaine című dalát is eljátszotta saját feldolgozásában. Habár az igen rövid dalszövegű szerzemény Clapton olvasatában drogellenes – „If you want to get down, down on the ground” („ha a földre akarsz kerülni”) sora is rámutat a szerhasználat negatív hatására –, ennek ellenére a közönség mosolyogva énekelte együtt az énekessel.

Clapton természetesen nem egyedül lépett fel: kísérte egy basszus- és egy elektromos gitáros, dobos, billentyűs, és két hölgy is, akik a háttérénekesei voltak. Clapton fegyelmezetten játszotta végig a kicsivel több mint másfél órát, majd egy kedves mosoly kíséretében távozott a színpadról. A visszatapsolást követően még a Before You Accuse Me hangzott el, majd a népes tömeg elhagyta a Dome-ot, többen szemüket törölgették a meghatottságtól.

A képek forrása: Eric Clapton Facebook-oldala
(Fekete-fehér: Clapton otthonában, Ewhurst, Surrey, England in 1971)