A JAKkendő egy olyan magánfinanszírozású díj, melynek célja pályakezdő prózaírók első kötetének kiadása és a kiemelkedő teljesítmények pénzjutalommal való honorálása. Ezúttal hetvenegy pályamű közül választott a szakmai kuratórium, amelynek tagjai Garaczi László, Mikola Gyöngyi, Szvoren Edina, Orcsik Roland és Sopotnik Zoltán voltak.

Az estet Gaborják Ádám, a JAK elnöke nyitotta meg, hangsúlyozva, hogy mennyire nagy segítséget jelent a jelenlegi viszonyok között a magántőke szerepvállalása a minőségi irodalom támogatásában. Károlyi Csaba, az Élet és Irodalom főszerkesztő-helyettese szintén lelkesen méltatta a kezdeményezést: szerinte minél több hasonló jellegű díjra lenne szükség a kortárs magyar irodalom jövője érdekében. Károlyi a szerzőhöz intézett első kérdése arra vonatkozott, hogy mennyiben meghatározó, hogy délkelet-magyarországon él, ahonnan több jelentős írónk is származik (Krasznahorkai László, Grecsó Krisztián, Szilasi László, Darvasi Ferenc). Szil Ágnes szerint prózájára nem hatottak közvetlenül az említett szerzők, azonban a térség gazdasági elmaradottsága, a "végvári lét" tudata befolyásolta íróvá válását. Bár úgy gondolja, hogy ebben a közegben "nehéz értelmiséginek lenni", a beszélgetés folyamán kiderült, hogy több területen is aktív szerepet vállal városa szellemi életében. A tanítás mellett (magyar-latin szakos tanár) évek óta ír nyelvészeti cikkeket a Békési Újságba, rovatának anyagát a múlt évben könyv formájában is kiadták. Ezenkívül olvasókört vezet a városi könyvtárban, ahol kortárs novellákat elemeznek a legkülönbözőbb foglalkozású tagok részvételével. Prózaírással évek óta foglalkozik, de korábban nem lépett nyilvánosság elé, mert nem volt meggyőződve róla, hogy szövegei minősége megfelelő szintű.



Rátérve a díjazott könyv ismertetésére, Károlyi Csaba mindenekelőtt a címre kérdezett rá. Szerinte a Tangram első hallásra olyan rejtélyesnek tűnik, mintha Hamvas Béla vagy Csontváry találta volna ki, de a szövegek ismeretében már érthetővé válik a címválasztás. A kötet ugyanis 87 cím nélküli, eltérő hosszúságú kisprózából áll, amelynek elemei különböző módokon rakhatók össze, akárcsak a tangram nevű ősi kínai kirakós játék darabjai. Szil Ágnes egyetért azzal, hogy a szövegekben többféle kapcsolódási lehetőség rejlik, de nincs egyetlen kulcs, egyetlen kirakási mód, amely hézagmentesen magába foglalna minden szöveget. Tudatosan alkalmazta az elliptikus szerkesztésmódot, így minden olvasó kialakíthatja a saját verzióját.

Témaválasztását és szerkezetét tekintve a Tangram legfontosabb irodalmi előképe Esterházy Péter Egy nő című regénye. Fontos különbség azonban, hogy ez esetben az elbeszélő személye is gyakran változik: különböző nők, férfiak és olykor gyerekek szólalnak meg. Károlyi Csaba a női perspektíva jelenlétének fontosságát emelte ki, Szil Ágnes számára azonban az volt a lényeges, hogy szövegeiben ne csupán a női perspektíva érvényesüljön.



Ezen a ponton váratlanul átcsúszott a beszélgetés egy másik síkra. Szil Ágnes szerint a női írók eleve hátrányos helyzetből indulnak, mert a "magas irodalom" és a kiadók világa férfivilág, ahol a nőknek háromszor annyit kell dolgozniuk ahhoz, hogy elismerjék őket. Károlyi Csaba viszont nem látja ilyen sötéten a helyzetet, hiszen az utóbbi években egyre több elismert női szerző van jelen a magyar irodalmi színtéren.

A kitérő után a referencialitás kérdésére terelődött a szó. Szil Ágnes elmondása szerint szövegei saját élményekből és mások életéből egyaránt építkeznek, de nem céljuk valós történések reprodukálása. A könyvben szereplő férfi karakterek megformálásában viszont nagy mértékben inspirálták a családjában élő férfiak. Szerinte a túlzottan referenciális olvasat nem az író, hanem az olvasó problémája, ezért ezzel nem kíván különösebben foglalkozni. Szövegeiben hangsúlyosan jelen van az irodalmi hagyománnyal folytatott párbeszéd is, amelyben a kortárs magyar szerzők mellett az orosz realizmus és az antikvitás világa is kitüntetett szerepet játszik. Ami a jövőt illeti, Szil Ágnes egy további kispróza kötetet tervez és drámaírással is foglalkozni kíván.

A beszélgetés végén megköszönte a JAKkendő-díj nyújtotta lehetőséget, a szerkesztők munkáját és sok sikert kívánt az utána következő díjazottaknak.

Fotó: Bach Máté