A nagy füzet egy világregény, producereket nem volt annyira nehéz találni. Sőth Sanyival csináljuk már negyedik éve, és nagyon hosszú ideig vártunk a jogra. Amikor megkaptuk, nem az volt az első dolog, hogy partnereket keressünk, hanem hogy megismerkedhessünk Agota Kristoffal. Az volt a legfontosabb. Elmentünk hozzá Neuchatelbe, és találkoztam egy asszonnyal, aki olyan volt, mint a saját regénye; hazugságmentes és egyszerű. Ez a legfontosabb ebben a folyamatban. Ez erősített meg engem abban, hogy hogyan kell nagyon egyszerűen és hazugságmentesen ezt a tőmondatos, szörnyű, kemény írást egy egészen más műfajban megcsinálni.

 

Több lenne, ha látnád, hogy felgyullad és kifordulnak a belei? Nekem nem. Azért hagytam ki, mert nem hiszek abban, hogy ez a fajta explicit fogalmazás nincs meg sokkal erősebben egy néző fantáziájában. A néző fantáziája nekem többet jelent. Legfeljebb tévedek. Én ezt így akartam megcsinálni, megkaptam erre a jogot, és igyekeztem nem visszaélni ezzel. Igyekeztem nem másmilyen filmet csinálni, mint amelyen a könyv. Nekem a filmi megfogalmazásban kell megtalálni, ahogy a néző ezt a borzalmat, kiszolgáltatottságot valahogy meg tudja lelni.

 

 

A Máthé Tibivel nagyon szeretek együtt dolgozni, és fogok is. Ez most elfoglaltság és a koprodukció miatt alakult így. Ha valaha még filmet tudok ebben az országban csinálni, akkor biztos, hogy Máthéval még csinálok, hiszen nagyon jó barátom és nagyon kedves munkatársam. Christiannal és Máthéval is a legfontosabbak az első beszélgetések. Amikor az ember elolvassa a könyvét, és elkezd arról álmodni, hogy milyen legyen a film. A második-harmadik beszélgetésen mondtam neki, hogy mi lenne, ha Cinemascope lenne, és minden képen együtt lenne rajta a két gyerek. Mi lenne, ha csinálna egy olyan trükköt, amit a néző talán észre sem vesz. Gyakorlatilag egyszer vannak csak külön, amikor a tiszteletesnél kétfelé lépnek, de különben mindig együtt látod őket. Úgy döntöttünk Christiannal, hogy nem fogunk felállítani egy szabályrendszert, minden jelenet mást diktál. Egyedül egy szabály van, hogy a gyerekek együtt látszódjanak.

 

Mert az anyjuk azt mondja, hogy a tanulást nem hagyhatják abba. Ők jó gyerekek gyakorlatilag. Olyan módon szófogadóak, hogy el kell jutniuk a legnagyobb és legfontosabb leckéhez, ahhoz, hogy egy ikerpár szétválik. Ez a legnagyobb lecke.

 

 

Nem bonyolult ez. Sokan gondolják, hogy valami ördöngősség van a színészvezetésben, pedig nincs. Én úgy vezetek színészt, hogy kíváncsi vagyok, ő mit választ. Mit mutat, milyen irányba indul el, és akkor természetesen irányítom. Nagyon sok technikai instrukciót kell adni. Nem szoktam színészekkel – és velük meg pláne nem – órákon át elméletekről, a jelenetek súlyosságáról filozófikusan beszélni. A film 99 százaléka technika... Dömölky János volt a mesterem, nagyszerű rendező-tanár volt. Ő azt mondta, hogy a filmrendező egy őrmester és egy nagyon furcsa poéta keveréke. Ebből 99 százalék az őrmester, és 1 százalék a poéta. És az az egy százalék, amit kérdez, valóban ott van: "Nézzél. Nyisd ki a szemed. Most gondolj arra, hogy…“ Természetesen vannak ilyen dolgok, de minden belőlük ered, a Piroskából és a gyerekekből. Mindig így dolgoztam, és ha tudok még, akkor megpróbálom ezt folytatni. A kíváncsiság a fontos, és hogy a rendező nincs egyedül egy forgatáson. Sokan csinálunk egy filmet, és fontos az, hogy nemcsak egyedül én vagyok az isteni alkotóerő, hanem sok kollégával dolgozunk, mint a fővilágosító, az operatőr, asszisztens, és hát a színészek. Nélkülük semmik vagyunk. Jó színészek nélkül nem is érdemes hozzáfogni semmihez.  

Az interjú 2013. július 3-án készült, Karlovy Vary-ban.