bezár
 

Felhasználói adatlap

Ruprech Dániel által feltöltött cikkek:

Egy villanás az arcon
Nemes Jeles László Napszállta című filmjének hősnője, Írisz kiismerhetetlen figura, mégis ő az idegenvezetőnk a film világában, az ő nézőpontjához kötődik minden, amit megismerhetünk. Erről a különleges kettősségről, Írisz rejtélyéről és megformálásának útjairól beszélgettünk Jakab Julival a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon a film bemutatásának másnapján.
Más utak
Az első nagyjátékfilmjével a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjat elnyerő Nemes Jeles László második munkája, a Napszállta a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon mutatkozott be, a rendezővel a világpremier másnapján beszélgettünk az alkotást motiváló kérdésekről, a folyamatos keresésről, az emberi hitelességről és a tradíció szerepéről.
Ami életben tartja
Dario Argento egyetlen filmjének megnézésével sem kerültem közelebb az őt körülvevő kultuszhoz, a Suspiria újraforgatásának híre mégiscsak elgondolkodtatott. Ha egy film eredetisége kaotikusságában, zaklatott színvilágában, expresszív díszleteiben és a Goblin zenéjében rejlik, csupa olyan elemekben, melyeket másolni értelmetlenség lenne, miből táplálkozhat vajon a remake? Így hát kíváncsi szkepszissel ültem be Luca Guadagnino a Velencei Filmfesztivál versenyprogramjában helyet kapott mozijára, mely lassan ugyan, de meggyőzött arról, hogy lehet még mit mesélni egy boszorkányok vezette tánciskoláról.
A macska esete
Egy dokumentumfilm képsorai: Harun Farocki vitatkozik, Yoko Ono meztelenül egy szőnyegbe csavarva tölt egy délutánt, antikapitalista fiatalok lázadoznak. Knokke, Belgium, 1967. Forrong az Exprmntl 4-nek elnevezett összművészeti találkozó, egy másik, fél évszázaddal későbbi fesztivál vásznára vetítve.
Berlinale – Végtelen képterek
A Forum a Berlinale azon szekciója, amely, kissé elbújva a versenyfilmek vagy a Berlinale Special nagy kiállítású (de többnyire szegényes) csinnadrattájától, megpróbálja megőrizni, amit számos film elfelejteni látszik: hogy a film képekkel mesél.
Berlinale – Sorsgombolyag
Vannak sorsok, amelyek nem összefonódnak, hanem egészen egymásba gabalyodnak, és mikor azt hinnénk, így aztán újabb csomók jelennek meg, pont az ellenkezőjét tapasztaljuk; mintha inkább mégiscsak kisimulnának. A mese tere lehet Tokió vagy Budapest. Akárhol is járunk, szeretünk hinni abban, hogy vannak utak, amelyek keresztezik egymást, aztán elágaznak, aztán mégiscsak eggyé válnak.
Infantilis viadalok
Miután Oscar rájön, hogy a játszótér területére lépve nemcsak Gloriának jelenik meg hatalmas szörny-pendantja Szöulban, hanem ő maga is óriásrobotként tűnik fel, azzal fenyegeti a lányt, ha nem engedelmeskedik neki, szétzúzza a várost – San Sebastián filmjeinek párharcairól.
Akadozó szavak
Astrid szűk folyosón, díszletek között tör előre határozottan, kiér a színpadra, a reflektorok fényébe, belekezd nagyszájú monológjába, viccet csinál terhességéből, és az emberek nevetnek. Tudjuk, hogy ez egy keserű jelenet, mert Astridnak rövidesen szembesülnie kell születendő gyermeke Down-szindrómájával és szívbetegségével, és a döntéssel a kései terhességmegszakítás felett.
Világok vége
A sajtószoba majdnem üres, csak a kávégép zümmög megállás nélkül.  Egy tévé Jo Sol versenyfilmjének sajtótájékoztatóját közvetíti, a Living and Other Fictions (Vivir y otras ficciones) szinte teljesen magatehetetlen főszereplője beszél valamiről, a hangot levették, amúgy sem értenem. Antonio Centeno jelenléte azonban még így is erős. Jo Sol csendesebb hangvételű alkotása két jól ismert rendező, Baltasar Kormákur és Bertrand Bonello filmjeinek bemutatkozása közé szorult.
A spanyol macsók
Pár Barcelonában töltött nap után vonattal megyek San Sebastiánba. Az út Zaragoza érintésével az Ebro folyó völgyén át vezet a baszk város felé (mely idén Európa kulturális fővárosa). Kietlen, napégette földek mentén haladok végig. Valahol errefelé, Aragóniában forgatta Bigas Luna a Sonka, sonka című filmjét. Olykor feltűnik egy-egy düledező kőház, de leginkább csak a pusztaság látható, hegyekkel a távolban. Baszkföld felé közeledve a táj megváltozik; zöldebbé válik, ormok között futnak a sínek, felhők mindenfelé.
Testet öltött kísértetek
„Mi a kísértet?” – kérdezi az Ördöggerinc idős tanára. „A fájdalom pillanata? Egy tragédia örök ismétlésre ítélve?” A San Sebastiánban felbukkanó spanyol filmek kísértetei élnek, még ha oly elhalványultak is, mint egy „homályos fénykép”. A múlt azonban ragaszkodik jelenlétéhez, és nem engedi őket teljesen eltűnni. 
Szerelem és halál
Mindegy, hogy barátságról, szerelemről, bosszúról, csalódásról, elmúlásról, gyászról vagy akár politikáról szóljanak a San Sebastiánban látott spanyol filmek, egy közös mindenképpen volt bennük, legyen szó jó vagy rossz műről, dokumentumfilmről vagy drámáról: olyan életerő mozgatta őket, mely a gyengébb dramaturgiai fordulatok vagy a kevésbé kiforrott koncepciók ellenére is élvezetessé tette ezeket a filmeket.
Argentin múlt
A San Sebastiáni Filmfesztivál a spanyolnyelvű filmtermés legfontosabb európai gyűjtőhelye. Latin-amerikai filmek felbukkannak minden szekcióban, a fesztivál Horizontes Latinos elnevezésű válogatása pedig az év kiemelkedő műveit tárja elénk. Az itt említésre kerülő két film, az Eva no duerme a versenyprogramban, az El clan pedig a Perlak/Perlas elnevezésű szekcióban volt látható.
Négyzetrácsba zárt gyermekkor
Lucile Hadzihalilovic Innocence című filmje nyomasztó, de egyben gyönyörű mestermunka. 2004-ben a New Directors szekció díját nyerte el San Sebastiánban. Az Evolution, melyet idén a fesztivál hivatalos szelekciójában mutattak be, ennek párfilmje; ismételten a gyermeki félelmek legsötétebb zugaiba vezeti nézőit, melyek ezúttal szemben a leányiskola finom ódonságával, hidegek, nyirkosak és málladoznak.
Vészjelzés
Szeméthegyek és egy hulla az alagsorban, Tom Hiddleston különböző eszközökkel felszerelve, mint egy dzsungelharcos járja a romokban heverő folyosókat, majd teraszán, a 25. emeleten egy kutya lábát kezdi el grillezni. Csak három hónapot kell Ben Wheatley legújabb filmjének visszaugrani az időben, hogy elmesélje egy égigérő lakóház apokalipszisét.
Freakshow - San Sebastiánban
Parancsra hahotázik a közönség, a műsorvezető házaspár egymást püföli, statiszta lányok a sztárénekes spermáját lopják, és vannak, akik gyilkosságra készülnek. Álex de la Iglesia legújabb filmje versenyen kívül fut a 63. San Sebastián-i Filmfesztiválon, maró gúnya a showbiznisznek, éppen ezért jó helyen van.
Egy filmkövet élete – Interjú Nikolaj Nikitinnel
Nikolaj Nikitin évek óta a Berlinale delegáltja, többek között Magyarországért is ő felelős. Nem sokkal a fesztivál után ültünk le beszélgetni, az interjú elkészülte mégis váratott magára, hiszen éppen egy másik projektjének, a tavaly indult SOFA-nak (School of Film Agents) előkészültei zajlanak. Egy A-kategóráis filmfesztiválról, és arról, mit is csinálnak a filmügynökök.
A piustestvériségtől az idióta neonácikig
Újabb és újabb rendezők bukkanak fel a potsdami filmfőiskoláról, akikre érdemes odafigyelni. Axel Ranisch a Dicke Mädchen (Kövér lányok), Jakob Lass a Love Steaks című flmjével hívta fel magára a figyelmet, most pedig Kreuzweg című filmjével Dietrich Brüggemann hozta  el a legjobb forgatókönyvnek járó Ezüst Medvét, valamint az ökomenikus zsűri díját a 64. Berlinalén.
Berlinale – Szárnypróbálgatók
“Ha szárnyai vannak, miért ne repülne velük" – mondja Seligman Joe-nak A nimfomániásban. Az idei Berlinale négy nagyon különböző filmje arról, hogyan határozza meg szexualitásunk az életünket.
Berlinale – Életritmus
A filmek után tapsolnak. A Berlinale sajtóvetítésein általában elenyésző, gyér tapsot hallani, rezignáltan ütik össze kezeiket az újságírók, aztán iPhone-jaikhoz nyúlank, és komótosan tolonganak kifelé. A Boyhood után ez máshogy volt. Csak egy kicsit, de máshogy.
Berlinale – Szűkszavú esztétika
A Berlinale versenyfilmjei kevés kivétellel (Wes Anderson, Alain Resnais) nagyon hasonló képi és elbeszélői sítlusban mesélik el szociálisan érzékeny témáikat. Egyszerűségre, közvetlenségre, nyersességre törekednek, de legtöbb esetben felszínesek és semmitmondóak maradnak. Két film azonban megmutatja, hogy szűkszavúsággal is lehet erőteljesen fogalmazni.
Berlinale – Csalóka realizmus
A 64. Berlinale nyitófilmje, A Grand Budapest Hotel szellemes képi megoldásaival, fanyar humorú játkosságával – hiányosságai ellenére – üdítő kivétel a versenyprogramban. Megtévesztő bevezető, mely után – legalább is eddig – egy másik Berlinale jön, a kietlen pusztaság sújt, a kézikamerától rángatott realizmus.  
Csak teng-leng, gondolkodik
Egy bóklászó hősről van szó. Húszas évei végén jár, ide-oda vetődik, miközben szól a jazz és fekete-fehér képekben elevenedik meg egy generáció közérzete, egy város, valamint lakóinak kissé ironikus tablója. Az utóbbi év egyik legkedveltebb német filmje mögött Woody Allen sejlik fel, az Oh Boy színtere azonban nem Manhattan, hanem egy másik világ: Berlin.
Karlovy Vary kezdőknek
Hogy a filmek milyenek, elpanaszolható a megtekintésük után egy-egy tudósítás szerű, behatárolhatatlan műfajú irományban. Az ember azonban mégiscsak akkor érzi meg igazán egy fesztivál hangulatát, amikor a végén felszáll a vonatra, vagy amikor hetekkel később visszagondol rá. A Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztivál valahogy átlép saját filmválogatásán, és annak ellenére válik egyszerűen jó élménnyé.
Megfogni egy vadidegen kezét – Interjú Ruszev Szilviával, A nagy füzet vágójával
Ruszev Szilvia a potsdami Filmfőiskola vágószakán végzett, majd tanítani kezdett ugyanott. Vágóként jegyzi többek között Tolnai Szabolcs Fövenyóráját és Szász János Kristály Glóbusz díjas filmjét, A nagy füzetet. Úgy döntöttünk, a Karlovy Vary-i Fesztivál forgataga helyett inkább Berlinben ülünk le beszélgetni a szakmáról, és persze A nagy füzetről.
Interjú éjfélkor – Szász János A nagy füzetről
Nem volt egyszerű, de sikerült. Pár órányi várakozás után, nem sokkal éjfél előtt a Grand Hotel Pupp bárjának teraszán találtam magam a stáb tagjai között, várva, hogy Szász János befejezze a telefonálást. Szégyenlősségemre való tekintettel végül átültünk egy másik asztalhoz, bele a jó nedves székekbe, hogy A nagy füzet című versenyfilmjéről beszélgessünk. (A film az interjú elkészülte után elnyerte a fesztivál Kristály Glóbusz nevű fődíját, amit a film német producere, Sőth Sándor vett át.)
Karlovy Vary – Jók szűkösen, Szász János sikere
A fesztivál népszerű, a pénztárak előtt kígyóznak a sorok, a vetítések telt házzal futnak. Az igazán látogatott filmek azonban nem itt élték meg premierjüket. Sorrentino The Great Beauty-jának sajtóvetítésén a csilláról is csüngtek, az Ain’t Them Bodies Saintset feladtam, amikor láttam a terem előtt ácsorgó tömeget. Karlovy Vary kicsit olyannak tűnik, mintha Cannes és a Berlinale utánjátszó mozija lenne. Időközben jött a hír, hogy Szász János A nagy füzet című filmje nyerte a fesztivál Kristály Glóbusz elnevezésű fődíját, amit a film német producere Sőth Sándor vett át.
Karlovy Vary – A thriller lehetőségei
Lassan talán felhagyok azzal, hogy a versenyszekcióra hagyatkozva várjam az igazán jó filmeket, és elkezdek hasraütésszerűen választani. Hiába. Lehetne fanyalogni, de minek? Karlovy Vary varázslatos város, gyönyörű házakkal, és az utcák felé magasodó erdővel. Talán nem lenne haszontalan sétálni egyet vetítés helyett, gondolom, és persze a moziteremben maradok.
Nyomokban Elemi részecskék – Interjú Oskar Roehlerrel
Június 29. Reggel 8 óra. Karlovy Vary. A sajtóvetítések sorát Oskar Roehler majdnem három órás opusza, Az élet forrásai nyitja meg. Három generáció három évtizede Nyugat-Németországban; a rendező saját, önéletrajzi ihletésű regényét adaptálta.
Ha Berlin felett az atomfelhő
“Fizessen be egy útra Európába, ameddig Európa még létezik" - áll a kopott falon egy amerikai utazási iroda hírdetése, 1981-ből. Gesundbrunnen utcái alatt vagyunk az egykori Nyugat-Berlinben, egy bunkerrendszerben, mely a hidegháború paranoiájában egy meg nem történt pusztítástól védett volna meg pár ezer szerencsés embert.
Megtört nézőtér
A színpadon különböző értelmi fogyatékossággal élő emberek hajtanak végre feladatokat. Hogy érezzük ekkor magunkat a nézőtéren? Sajnáljuk őket? Megértőek és elfogadóak vagyunk? Mosolygunk, ha valami nem úgy sikerül, mint ahogy kellene, mint a kisgyerekeken? Egyet nem szabad elfelejteni: egy színdarabot látunk, a színpadon pedig színészek vannak.
Berlinale – Záróképsor
Átfogó képet alkotni a Berlinaléról nem lehet. A filmdömping sodrásába kerülve egyetlen szekció sem kristályosodik ki teljesen, itt tehát egy nagyon szubjektív vélemény következik arról, milyen volt a Berlinale – azon töredék szerint, amelyet én láttam belőle: elsősorban a versenyfilmek szempontjából.
Berlinale – Happy End
Ugyan a filmeket még két napig játszák a berlini mozik, a sajtóvetítések és -konferenciák sora Emmanuelle Bercot On my Way című filmjével, és főszereplőjének, Catherine Deneuve-nek jelenlétével pénteken véget ért. Szombaton 19 órától pedig megtudhatjuk, hogyan döntött a Wong Kar Wai vezette zsűri.
Berlinale – Panahi: "Itt kellene lennem"
Jafar Panahi Pardé című legújabb mukájának sajtóvetítése kedden, kilenc órakor kezdődött. Útközben a Berlinale Palast felé már láthatóak voltak az embernagyságú papír-Panahik, a fenti, címben idézett mondattal. A rendező ugyanis háziőrizetben van, de még ez sem akadályozta meg a (persze titkos) forgatásban.
Berlinale – Kávé és cigaretta
Az ember reggel bemegy, magához veszi a sajtó számára kirakott újságokat (Screen, The Hollywood Reporter, német napilapok) és beáll a sorba. Körülbelül háromnegyed órával a vetítés előtt kinyitják a termet. A várakozás alatt lehet olvasni, aztán amikor a filmnek vége, irány a sajtókonferencia, a terem hol egészen szellős (Ulrich Seidl), hol a csillárról is lógnak (Matt Damon), nem feltétlenül a filmek minőségének arányában.
Berlinale-nyitány csütörtökön: Wong Kar Wai új filmjével
A nemzetközi zsűri bemutatkozásával, és Wong Kar Wai The Grandmaster című nyitófilmjének vetítésévél megkezdődött a 63. Berlinale. A helyszín, a Marlene-Dietrich-Platzon álló Grand Hyatt Hotel ránézésre nem túl nagy, ám mégiscsak 350 fő befogadására alkalmas terme már majdnem tömve van, amikor belépek. Kis késéssel megérkezik a héttagú zsűri: Ellen Kuras, Tim Robbins, Shirin Neshat, a zsűrielnök Wong Kar Wai, Susanne Bier, Andreas Dresen és Athina Rachel Tsangari.
Berlinale – A szervezők nézőpontja
Január 28-án, hétfőn Dieter Kosslick fesztiváligazgató és csapata bemutatta a 63. Berlinale programját. A sajtótájékoztató haszna nem az információk megszerzésében rejlett, inkább a köztük való eligazodásban.
Münchhausen hercege
A Tokyo-Ga című Wenders-filmben egyszercsak felbukkan Werner Herzog; olyan képekről beszél, melyek a Földön már nem fellelhetőek, és amikért, ha kell, a világűrbe is kimenne. Amikor Christoph Hochhäusler Herzogot Münchhausen báróhoz hasonlítja, az alkotót életműve részeként értelmezi.
Körbekerítő homály
Fliegauf Bence Csak a szél című műve a zsűri nagydíját kapta a Berlinalén. Sikere megérdemelt és érthető, Fliegauf rendkívül hatásosan használja fel a dokumentarista filmezéssel elérhető feszültséget, egyben szinte sűrítményét adja külföldi nézői számára mindannak, amit a magyar dokumentumfilm és a dokumentarista játékfilm már sokszor rögzített, valamint visszacsatol ez utóbbi filmkészítési módszer hagyományaihoz.
Szerelmes terroristák
Bernward Vesper egyébként nem volt terrorista. A neve azért merülhet fel a Vörös Hadsereg Frakció kapcsán, mert a szervezet egyik vezetőjének, Gudrun Ensslinnek a szeretője volt. Alakja ellenben koncentrálja generációjának szélsőségekig sodródó helyzetét.
A kortárs dokumentumfilm útjai
A 40. Magyar Filmszemlén kívül semmi más kapocs nincs az itt bemutatásra kerülő filmek között. E filmek most egymás mellé kerültek, s egymás viszonyában festenek meg egy képet.
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés