bezár
 

színház

2013. 08. 07.
Függetlennek maradni Zombihonban
Interjú Balog Józseffel, a Thealter főszervezőjével
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Függetlennek maradni Zombihonban Szegeden 23. alkalommal rendezték meg az immáron fogalommá vált THEALTER-t, amely Magyarország egyetlen nemzetközi, független színházi fesztiválja. Az idei válogatásról, politikum és függetlenség összefonódásairól Balog Józsefet, a fesztivál főszervezőjét kérdeztük.

PRAE.HU: Ha körülnézünk a régió alternatív és kísérleti színházainak berkeiben, felfigyelhetünk arra, hogy egyre inkább politikai témájú előadásokkal találkozhatunk, radikális nyelvet kialakító, kritikus, szókimondó előadások ezek. Egyre erősebb a politikai színház jelenléte. Mi a helyzet ilyen szempontból Magyarországon, ahol a politika átitatja a mindennapokat, kitörölhetetlenül befurakodik a bőrünk alá? Reagál erre, a közelmúltban többször is pácban hagyott alternatív színházi szcéna?
Balog József fesztiválmegnyitója az Andaxínház közreműködésével fotó: Révész Róbert
Ha az a kérdés, politizál-e a színház, a válasz természetesen igen. Ha úgy tesszük föl a kérdést, politizáljon-e a sínház, akkor egy talán lehet a válasz. Ha akar. Ha szükségét érzik azok, akik egy előadással dolgoznak. Ha a diskurzusba bevonják a mai nap történéseit. Ha ezek a történetek arról szólnak, hogy hol avatkozik az állam az életedbe. Ha bemászik az ágyadba, odaül az asztalodhoz, simogatni akarja a gyereked buksiját. Ha pénzt ígér, és cserébe csak annyit kér, hogy szeresd. Akkor a színház nyugodtan azt mondhatja: takarodj! Kotródj a közterekről, ha mást nem tudsz, mint gyűlölni és gyűlöltetni. Dolgozz! Vitatkozz velem, velünk a közjóról! Hagyd a pártodban az erődet, velem, velünk pedig beszélj úgy, ahogy normális emberekkel kell! Ez lehetne egy hagyományosan érdektelen válasz.

Kezdjük másként. Mi van akkor, ha a politika csinál színházat? Nem az igazgatókra, a pénzre, a buzizásra gondolok. Nem. Arra, hogy a politika színházzá változtatja a közről való szólást. Feltölti a valóságot – mert nem érti, nem akarja érteni, a maga képére formálni akarja (mily megengedő vagyok – piha!) – a színházszerű fikcióval, műviséggel. Olyan anyaggal, amiből a színház felépíti a maga valóságát, a politika felépíti az álvalóságokat. A szereplőket jókra és rosszakra osztja, kiosztja a szöveget, fizeti – rablásból fedezve – a muzsikát, és beint. A mállékony mítoszok, a hamis köntösök, a múlt köde, mind valóságként mutatkozik, pedig csak üres. Még héj sem. Csak üres. Ekkor a színház lesz a valósággá és politikává. Éles fénybe kerül a leleplezés. A valóság nyelve az erőszaké, így az enyészeté lesz, a színház nyelve pedig hús és vér és valóság. Nem mindenkit érint, és nem mindenki érintett ebben a metamorfózisban. Az elszórakozott színház továbbra is csak addig nyújtózkodik, amíg az előfüggönye ér. De ki meri kidugni a lábát a hidegbe, és ki teszi értünk a tűzbe a kezét?
Gergye Krisztián Társulata (Budapest): opera amorale fotó: Révész Róbert
PRAE.HU: Ezzel összefüggésben, kérlek, emeld ki azokat a fesztiválon szereplő előadásokat, amelyek ilyen jellegű tematikát hoznak Szegedre.

Akik az idén a THEALTER-re jöttek, bőven hoztak reflexiót a jelenre. Ki gondolta volna, hogy az Elnökúr kifejezés a sokat próbált Gergyénél éppúgy fölbukkan, mint a Horváth Mihály Gimnázium Legnagyobb magyar című produkciójában? Azok gondolták, akik a színházból annak tükrén át, látják, érzik: az Elnökúr lassan a bőrünk alá ért. Ott kaparászik a csontkezeivel, hátha maradt még rajtunk egy kis husi, amit a zombiajival fölzabáltathat. A terror előérzete így a színház valóságában képes egy oly régi mesét is életre kelteni, mint a Toldi. Ugyan, hát micsoda politika van a klasszikus Arany Jánosban? Ha lehelni kezded a korpuszt, látod, talpnyalók és erőszakik nyomulnak György oldalán. Jah, ő vitéz, igaz, s van a jó király. Három gesztus, és a mai udvarban vagyunk. Rőt Bizánc, mondaná Faludy. Belerohadtam a rohadt politikátokba, hörgi, sziszegi, tátogja Sziveri a Kosztolányi Színház előadásában. Hosszú kezei bénán lógnak a beteg test mellett. Költő vagyok, de ha ti nem, akkor nekem kell. Akkor inkább én hajítom az esztétikámat a kutyák elé. A Halottaskönyvben egy tiszti tányérsapka vándorol halottról halottra, a csontváz pedig tiszteleg. A Metanoia csak sorolja a dicső cseh múlt idióta királyait, egy kislány hangjával nevetünk a képtelen múlt koronás királyain, egy igazán pompásan fölképelt előadásban. Mi ez? Politika? És az is politika, ha Kristian a Via Negativa előadásában a seggével beszél a közönségnek? A csupasz test az utolsó tulajdonunk, amibe nem költözött még be az ideológia, a teória, a hamisított tudatok sokasága? Egy ánus szebben beszél, mint a szánk?
Kaposvári Egyetem Művészeti Kar II. évfolyam: Jeles András: A nap már lement fotó: Révész Róbert
PRAE.HU: Milyen szempontok alapján történt idén a válogatás? Gondolom, szempont az aktualitás, vajon tematikai szempontok játszanak közre, vagy teljességre törekszetek?

A válogatás válogatja magát. Válogat a pályázat, a pénz, a barátaink is válogatnak. Vannak, akikben feltétlenül megbízunk, akkor is, ha tévedünk. Mert egy fesztiválban fennáll a tévedés joga. Azok jönnek Szegedre, akikben hiszünk. Hiszünk a csalódásban is, és hiszünk abban, hogy a néző hisz nekünk. Azaz, általunk (is) szeretni kezdi a színházat, azt a csapatot, akik nekik játsszanak. Akiket az utcára küldünk, ők az utca kockázatával számolnak. Akik visszatérnek a Régi Zsinagógába, a falakat akarják, a nyikorgó színpadot, a csupasz padlót, az építési állványokra fellógatott reflektorok pattogását. A Kisszínház néhány napra ledobja a puccot. Na végre – szól a portás. Egy hétig itt színház lesz. Telt házakkal.
Dimitri Színházi Iskola (Svájc): Raúl
Aztán az idő is válogat. Behoz és elenged. Ha nézek vissza, akkor háromszáznál is több színházat látok vagy negyven országot, három ezernél is több fellépőt. Igen, a munkatársaim is válogatnak, én is, de egyikőnk sem gondolja azt, hogy mindez MI vagyunk. Ők, akik jönnek, hónapokat, éveket, évtizedeket dolgoznak, és mi megcsípünk egy-egy pillanatot. Mintha a tűzbe néznénk. Ott, messze, valahol azért táplálták, hogy itt lobogni tudjon. Nekünk. A metafora is elfedi a valóságot, ám az élő, forró színház képes fölrobbantani metaforát és politikát. Hiszen minden darab után az utcára mész! 

Szkéné színház

nyomtat

Szerzők

-- Sirbik Attila --


További írások a rovatból

színház

Inkognitó a Pesti Színházban
451 Fahrenheit a Radnóti Színházban
színház

Operabeavató: A Bánk bán-sorozat I.
színház

Interjú Lipták Ildikó színházi nevelési szakemberrel

Más művészeti ágakról

Bernáth Szilárd: Larry
Marie Kreutzer: Fűző
Foci, vers, próza, gyerekirodalom


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés