bezár
 

irodalom

2013. 08. 28.
Életöröm a messzi északról
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Az észtek hihetetlenül közvetlenek és kedvesek, a közös fürdőszobák pedig sokkal jobbak, mint a szobákon belüli tusolók a szigligeti Esterházy-kastélyban – állapítottam meg a 2013-as JAK-tábor első napján, augusztus 27-én. Bár ezt azóta sejtem, amióta Szőcs Petra becsalt fényképezkedni a "kék fürdőszobába", ami szerinte a kastély legszebb zuga. A szobánk pedig azzal szemben van. Többek között ennek is nagyon örülünk.
Kedd reggel. Félve lesem az eget, özönvízzel riogat a Köpönyeg.hu egész hétre. Pedig ez az első JAK-táborom, amin nem szervezőként veszek részt, tehát maradna időm a Balaton-partra is – ennek megfelelően elég morcos vagyok, amikor reggel a Népligetben találkozunk Bartók Imréékkel. Idővel a felhők oszlanak, a rosszkedvem is. Első utunk becsekkolás után a legendás cukrászdába vezet, ahol (úgy látszik, ez az idei nyaram toposza) természetesen le kell rohanni Tolvaj Zoltán elé, aki az észtekkel workshopol az idei Re:verse programban.

Reet Klettenberg be is mutatja nekünk Jürgen Roostét, Carolina Pihelgast és Kaur Riismaat: észtül ugyan nem tudok, viszont angolul egész jól elbeszélgetünk, és hát nem véletlenül rokon nép: legalább olyan melegszívűen tukmálják újdonsült ismerőseikre a pálinkát, mint utoljára egy bihari faluban láttam. Hartay Csabával sem találkoztam ősz óta, neki is a nyakába kell borulni. Özönlenek az emberek, azt se tudom, kinek örüljek, pedig Gaborják Ádám már tereli befelé a népet, ugyanis illene megnyitni az idei tábort. Vidám és megható nyitóbeszéde után összeül a Hímzőkör. 


Reet Klettenberg és Jürgen Rooste

Tóth Kinga, Szabó Imola Julianna, Sós Dóra és Baki Júlia felolvasnak: tündéri és riasztó világokról suttognak, miközben egy nagy kéz matat a kivetítőn (sajnos csak ennyit veszek ki belőle, de legalább megtanulom, hogy legközelebb az első sorba üljek. Czinki Ferenc moderál, a következő programon is: a Tárna Csoport állít ki némi felolvasással egybekötve: Tóth Kinga és Normal Gergely. Czinki Ferenc faggatja őket a társművészetek kapcsolatáról, miközben Tóth Kinga és Normal Gergely által készített videófelvételeket vetítenek a háttérben.

Kicsit azért szétnézek a teraszon, és mire újra bemegyek a könyvtárszobába, már Jürgen Rooste üvölti, hogy “Why do we need poetry?" Ami azért vicces, mert ez egy verse első sora. Reet Klettenberg tolmácsol, Csuhai István, a moderátor pedig állja a sarat.

Csuhai István

A beszélgetés után megtelik a terasz, a parkban pedig vetítik Magolcsay Nagy Gábor vizuális költeményeit. A kivetítő az éjsötét parkban, a rózsabokrok mögött szebb, mint egy szürrealista festmény. Éjszaka kitört a vihar, viszont úgy tűnik, az időjárás mégsem tol ki velünk teljesen, mert reggel mégiscsak el tudtam menni úszni. Már ezért is megérte eljönni. De erről majd holnap - épp az előbb jött ide hozzám Hartay Csaba, hogy szerepel-e a cikkben, és ugyan azt mondtam neki, hogy majd a holnapiban, de akkor már beleírom, hadd örüljön ő is.

 
Fotó: Szőcs Petra
nyomtat

Szerzők

-- Nagy Márta --


További írások a rovatból

irodalom

A Jelenkor Kiadó új költészeti kiadványainak bemutatója
Kritika Babarczy Eszter Néhány szabály a boldogsághoz című kötetéről
Szálinger Balázs volt a Költőim sorozat vendége
irodalom

Fehér Enikő Az analóg ember című könyvének bemutatója

Más művészeti ágakról

Wagner kincse 2. – 1. alkalom, Márton László előadása A Nibelung-énekről
gyerek

Kabóca Bábszínház: Dödölle
Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről
Paweł Pawlak: Ancsa, avagy vázlatok tüsszögő svájcisapkával, Pagony, 2024


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés