bezár
 

irodalom

2013. 09. 02.
A jó kávé fontosságáról és új szerkesztőkről
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Új sorozatszerkesztőket és JAK Piknik-felelőst választottunk a JAK-tábor utolsó napján, 2013. augusztus 31-én. Emellett beszélgettek színházról és kultúrpolitikáról, kiderült a titkos naplóírók neve, valamint Rájátszás koncertet is hallgathattunk.
Alig hisszük el, hogy ez az utolsó nap; mint megállapítom, Szigligeten mindig olyan érzésem van, hogy az idő ugyan szalad, annyi impulzus éri a táborlakót, hogy másnap reggel úgy érzi, mintha az előző nap óta egy év telt volna el. De nem sok időnk marad az időn töprengeni, sietnünk kell a közgyűlésre. Rendben zajlik minden, bár, ahogy haladunk a napirendi pontokkal, egyre többen szöknek ki idegesen dohányozni. Nem csoda, hiszen ma derül ki, ki fogja szervezni a JAK Pikniket: Kozák Tibor, Sós Dóra vagy Braun Barna? És kik szerkesztik majd a JAK-füzeteket: Borsik Miklós és Balajthy Ágnes, Kassai Zsigmond és Barlog Károly, vagy éppen Berka Attila és Székelyhidi Zsolt?

Ismét új JAK-tagokkal gazdagodunk, felveszik az általam ajánlott kollégát is, bár örökre megtanulom, hogy a delikvens szakmai teljesítményéről való zavart makogás (izgultam, bocsánat) helyett elég lett volna a becenevét mondani, mert úgy már tudják, hogy ő az, aki nagyon erős verseket publikált már, és másfél éve nógattam, hogy adja be a jelentkezését. A Piknik-felelős kiválasztása gyorsan zajlik, Kozák Tiborra szavaztak a legtöbben, bár erős volt a verseny, és kicsi a szavazatszámok közti különbség. Balajthy Ági nagyon izgul, de megígéri Gaborják Ádámnak, hogy a beszédük alatt visszafogja magát. Ezt, úgy tűnik, meg is oldja – nem csoda, Borsikkal ők kapják a legtöbb szavazatot, úgyhogy már csak ezért is gratulálunk nekik.

Borsik Miklós is kiment a cukrászdába a szavazás után, legalábbis feltételezem, hogy akkor, mert amikor szólnánk neki, hogy megünnepeljük, épp a kastélyba tart - visszatartjuk. Bent már Herczog Noémi beszélget színházról és kultúrpolitikáról Zubek Adriennel (FESZ), Dr. Kucsera Tamás Gergellyel (MMA) és Gulyás Mártonnal (Krétakör). Csutak Gabi tájékoztat, hogy ismét a kultúrafinanszírozás a téma.

A titkos naplók felolvasására mindenképpen bemegyek, ugyanis most már elárulhatom: volt olyan nap, hogy hatan rontottak nekem azzal, hogy “gyanús vagy", ami egyrészt azért vices, mert úgyis letagadtam volna, másrészt nem jegyzeteltem volna annyira feltűnően, mire a gyanúsítók azt felelték: aha, napi tudósítás? Jó fedőtörténet… Valóban tippeltek rám is, és csak egy szobaszámmal tévedtek: a szomszédunk, Horváth Györgyi írta az egyiket, akivel mélységesen együttérzek, ugyanis a kastélyban kapható kávé erőssége és íze valóban nem érte el a kívánt mértéket. A másik naplóíró Fehér Renátó volt.



Kis technikai csúszás után kezdődik a concert. Kemény István verseit Kardos-Horváh János énekli; a denevérvadász Melindával összeborulunk a Kishit alatt (ettől a nyavalyától sokan szenvedünk). Karafiáth Orsolyát Takáts Eszter kíséri, Szálinger Balázst pedig Szűcs Krisztián.

Ezzel a programmal zárul a 25. JAK-tábor, iszonyatosan fáradtak vagyunk mind, de elégedettek: idén is kiválóan sikerült, jövőre ugyanitt, még ha másnap reggel a cukrászdában (életmentő kávé mellett) olyan kétségbeesett jajkiáltások hangzanak is el, hogy “Soha többet nem akarok semmit!" és “Meg akarok szűnni!", de ezt csak azért, mert tudjuk, hogy hosszú lesz az út a megérdemelt pihenésig. A várrom fölött vaskos felhők gyülekeznek, hűvös is van, de nem csoda, mert már szeptember 1-jét írunk. Nincs is jobb hely, ahol zárhatnánk a nyarat.

 
Fotó: Szőcs Petra
nyomtat

Szerzők

-- Nagy Márta --


További írások a rovatból

Szálinger Balázs volt a Költőim sorozat vendége
irodalom

Fehér Enikő Az analóg ember című könyvének bemutatója
Magyar Széppróza Napja a Fiatal Írók Szövetségénél
irodalom

Vaktérkép

Más művészeti ágakról

Karácsonyozzatok velünk, vagy ússzatok haza az Örkény Stúdióban
színház

A Vígszínház Ármány és szerelem bemutatójáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés