bezár
 

art&design

2014. 01. 11.
Kairó első fotós hálózata
Interjú Marwa Abou Leilával és Mohamed Rafeekkal a kairói Photopia Galériáról
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Kairó művészeti értékektől hemzsegő külvárosi negyedének forgalmas központjában található egy garázs hangulatát idéző stúdió – műtermekkel és kávéházzal –, melynek falán még néhány napig a Fekete–Fehér (Black and White) című fotópályázat 15 nyertes fotója lóg; pitákkal egyensúlyozó lisztes önarckép, süllyedő csónak egy tó közepén, meztelen női lábak a tengerparton.
Az ajtó szüntelenül nyílik és csukódik, amint egy-egy újabb fotós lép be kamerával és objektívekkel megpakolt táskával az oldalán. Ez röviden a Photopia Galéria, én pedig kávéházuk egyik babzsákfoteljébe fúrva magam Marwa Abou Leilával, a stúdió egyik alapítójával és Mohamed Rafeekkal, az üzleti koordinátorral beszélgetek.

PRAE.HU: Milyen céllal jött létre a galéria? 
 
M. A. L.: A Photopia 2012 májusában alakult. Kerim AlKhalem, a stúdió másik alapítója és jómagam bankárként dolgoztunk közösen, a fotózást csupán amatőr szinten űztük. Én később föladtam az állásomat, hogy minden időmet egy olyan közösség létrehozásába fektessem, ahol az amatőr és professzionális fotósok, illetve a fotózás iránt érdeklődők találkozhatnak, mivel Egyiptomban eddig nem létezett kifejezetten ilyen jellegű hely. Olyan stúdiót akartunk létrehozni, amely minden lehetőséget megad azoknak, akik komolyabb vagy akár csak hobbi szinten szeretnék elsajátítani a fotográfia művészetét.  Így jött létre Kairóban elsőként a Photopia Galéria, a fotósok "hálózata". Rendezvényeinket és pályázatainkat elsősorban a torontói székhelyű 500px, a világ fotósainak online közössége szponzorálja, amelyet Oleg Gutsol és Ian Sobolev fotógráfusok hoztak létre, hogy a feltörekvő és már profi szintű fotósokat támogassák.
Photópia GalériaPRAE.HU: Hogyan segítitek az amatőr fotográfusokat? 

M. R.: Mi elsősorban egy oktatóközpont vagyunk, ahol jelenleg 350 diák vesz részt a különböző kurzusokon és workshopokon. 14 állandó tanfolyamunk van, gyerekek és felnőttek számára egyaránt – fotózással, videó- és filmkészítéssel és azok szerkesztésével kapcsolatban kezdő, haladó, illetve professzionális szinten. Továbbá folyamatosan szervezünk pár alkalmas kurzusokat is közel 40 különböző témában az esküvői és természetfotózási, valamint egyéb stílusoktól kezdve a fotóriporteri munkán át egészen a fotózáshoz kötődő workshopokig, amelyek azzal foglalkoznak, hogy például hogyan kell a fotóalanyt tökéletesen kisminkelni. Ezen felül vannak gyorstalpaló, néhány órás miniworkshopjaink is a már némi tapasztalattal rendelkező fotósok számára. Az utóbbiak egyébként a legnépszerűbbek. 
 
PRAE.HU: Vannak nemzetközileg is elismert tanárok a csapatban? 
 
M. R.: Igen. Yehia El-Alaily elismert étel- és természetfotós, többek között a brit Christopher Helm kiadónak dolgozik, de különböző neves szállodákban is találkozhatunk képeivel, mint például a Hilton szállodalánc. A másik neves tanárunk Ahmed Hayman fotóriporter, aki jelenleg Egyiptom egyik legnagyobb napilapjának, a Masry Al-Youmnak dolgozik, képei több alkalommal jártak már koppenhágai, berlini és kairói  kiállításokon, illetve számos sajtódíjat tudhat magáénak.
Khaloud Ashraf: A kenyér & énPRAE.HU: Mit lehet tudni mostani, Fekete–Fehér című kiállításotokról?
M. A. L.: A kiállítás egy fotópályázat eredményeként született két másik fotóstúdióval együttműködve, melynek első helyezettje Khaloud Ashraf  A kenyér és én című önarcképe. 150 beérkezett műből választotta ki a szakmai zsűri a 15 legjobban sikerült képet. Khaloud munkái számos kairói kiállításon vettek már részt, mostani fekete-fehér önarcképe pedig technikailag és művészileg is tökéletes. A kiállított alkotók ajándékutalványokat kaptak, ingyen műterem- és kamerahasználattal élhetnek, illetve képeik számára ingyenesen szervezhetnek saját kiállítást a galériánkban. 
Ayman Fouad: Élő & Holt (2. helyezett)PRAE.HU: Milyen programokkal várjátok a fotók iránt érdeklődőket? 

M. A. L.: A diákoknak kiírt fotópályázatok mellett minden hónapban tartunk fotózással kapcsolatos előadásokat egy-egy neves fotós vagy egyéb szakmabeli meghívásával. Január végén például az analógfotózás és a jó fotós felszerelése lesz a téma. Állandó rendezvényünk még egy másik kairói stúdióval (CIC) közös szervezésben a Kairó Slight Show Jam, aminek főszervezője Laura al Tantawy, brit-egyiptomi fotóriporter. Az eseményen minden alkalommal különböző – egyiptomi és külföldi – fotósok mutatják be egy-egy művüket, mesélve arról, hogy mit akartak vele kifejezni, mi ihlette a képet és hogyan dolgoztak rajta. Ebből a végére rendszerint egy kötetlen beszélgetés kerekedik a többi résztvevő bevonásával. A legközelebbi ilyen esemény Január 23-án lesz, amin az egyiptomi forradalom harmadik évfordulója alkalmából egyik fotóriporter kollégánk fog mesélni egy fotóriporter szemével Egyiptom elmúlt három évének történetéről. 
PhotópiaMivel a diákok legtöbbje egy adott stílusra szakosodik, legyen az divat-, utazás-, természetfotózás vagy egyéb, időről időre egy bizonyos téma köré szervezünk programokat. Február első felére az Esküvőfotósok Nagy Napja van betervezve, ami egy kétnapos rendezvény. Lesznek neves szakmabeliek, akik előadásokkal készülnek, szerkesztők, sminkesek, tehát mindenki, aki jártas az esküvőfotózásban, aminek egyébként nagy keletje van Egyiptomban.  Bárki, aki a témában fotózik, elküldheti portfólióját, amelyekből a legjobbakat egy előzetes válogatást követően kiállítjuk a rendezvény idejére. Ezzel lehetőséget kapnak, hogy képeikre felfigyeljenek a stúdiók, a magazinok és akár még szerződés is lehet a vége. 
Egyiptomi fotósokM. R.: Ám a tanulás mellett azt is szeretnénk elérni, hogy ez a hely egy igazi közösségi térként funkcionáljon, ahol a Kairóban élő fotósok leülhetnek egy kávé mellé beszélgetni, ahol együtt kikapcsolódhatnak. Éppen ezért folyamatosan szervezünk koncerteket, mozi esteket a stúdió aulájában, illetve több napos belföldi  kirándulásokat is – természetesen a kamerát sohasem felejtve otthon.
nyomtat

Szerzők

-- Csányi Timea --


További írások a rovatból

art&design

Kiállításkritika A kétely felfüggesztéséről
art&design

Under the Skin – Huminilowicz Vanda egyéni kiállítása a Keletben

Más művészeti ágakról

Kritika Babarczy Eszter Néhány szabály a boldogsághoz című kötetéről
A 14. Frankofón Filmnapokról
Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés