Ahogyan azt a  beszélgetés moderátora, Antal Nikolett kiemelte bevezetőjében, kisebb változáson ment keresztül a Fiatal Írók Szövetségének Kritikustusa elnevezésű beszélgetéssorozata, hiszen két éves fennállása óta először vesznek nem irodalmi művet górcső alá a meghívott kritikusok. A kiválasztott kötet Tóth Eszter Zsófia és Murai András Szex és szocializmus című könyve volt.  
 
A címben szereplő két kifejezés egymás mellé illesztése  úgy tűnik, mindenki számára más-más hívószóként funkcionál, s ez tulajdonképpen igazolta, miért éppen erre a könyve esett a szervezők választása. Másrészről az sem elhanyagolható,  s erre több ízben ki is tért a beszélgetés, hogy bár történészek jegyzik a kötetet, nem egy szigorú értelemben vett szaktudományos írásról van szó, a szélesebb olvasóközönségnek szánták a kiadványt.

Horváth Györgyi szerint éppen ezért nehéz a helyzete a könyvnek, hiszen a témáról elsődleges emlékezettel bíró olvasók esetleg berzenkednek egy-egy jelenséggel kapcsolatban, mondván, hogy ez nem is így volt, míg Réz Anna sokkal praktikusabb megközelítésben, a láb- illetve végjegyzetelés módszerén keresztül mutatott rá ennek a kettősségnek a gyengéire: példáként a Ratkó-korszak könyvbeli megemlítését hozta fel: aki tudja, miről van szó, annak még a végjegyzet is felesleges, viszont akinek új információt jelent ez a kifejezés és mindaz, ami mögötte van, az megérdemelte volna, hogy azonnal a fogalom felbukkanáskor, egy fülszövegben magyarázatot kapjon.

Réz Anna egyébként a történeteket hiányolta nagyon a könyvből, szerinte olyan érzés volt olvasni, mintha egy árnyjátékot látna, amiben szándékosan távol tartják tőle az alapvető információkat. Ez különösképp jellemző volt szerinte az 1985-ös szépségkirálynő-választásról szóló fejezetre.



Szóbal került a könyv sajtótermékeket szemléző módszere is, s hogy Antal Nikolett szerint éppen ez világít rá a Kádár-korszak közbeszédének jellegére, ahol ugyanúgy a szemlézés és válogatás módszerével éltek a különféle folyóiratok és megazinok szerkesztői. Létrejöhetett ugyan valamiféle vita az újság hasábjain, melyet azonban egy szerkesztői összegzés, állásfoglalás zárt, nem kevés didaktikus-morális felhanggal. Muszatics Péter szerint valóban ez volt a rendszerre jellemző kommunikációs stratégia, nem volt nyílt cenzúra, inkább elvárt tartalmak voltak.  

A beszélgetés során újra és újra felmerült, hogy a könyv tágabb értelemben vett témáját (szexualitás a szocializmus időszakában) a hatalom önreprezentációja vagy éppen az átlagemberek által megélt valóság felől érdemes-e inkább szemlélni. Horváth Györgyi szerint az utóbbi érdekesebb, őt érdekelte volna az is például, hogy milyen módon volt más egy kis faluban a szexualitáshoz, testiséghez való viszony, mint egy budapesti csúcsértelmiségi családban. Szerinte amúgy is hitelesebb képet ad az egyéni életutak felől nézni egy adott történelmi korszakot, mint a hatalom torz önreprezentációja felől, különösképp érvényes ez a Kádár-korszakra, aminek nagyon hamar kialakult a "homlokzat", "kirakat" jellege, az emberek látszatra megfeleltek a rendszer elvárásainak, de valójában nem vette komolyan senki sem.  

Horváth Györgyi szerint érdemes lett volna a problémát történeti kontextusba is helyezni: például úgy lett volna igazán érdekes azt megmutatni, hogy mit mondott Veres Pál a maszturbációról, ha mellette említve van a hírhedt Tóth Tihamér-féle könyv, vagy hogy a  naturizmus kapcsán részletesebben van kifejtve a magyar és a (kelet-)német társadalom testtudatossága közti különbség.

A történeti összevetést Réz Anna is hiányolta, ő viszont nem a korábbi korszakok, hanem a jelen felől nézve, hiszen őt kifejezetten érdekelte volna egy olyan gondolatmenet is a könyvben, hogy ma mennyiben más élmény egy nőnek az abortuszbizottság elé járulni, mint akkoriban lehetett, mivel szerinte e tekintetben nincs nagy különbség a két korszak között. 

Többször és többféleképpen is szóba került a szexualitás nyelvének hiánya. Horváth Györgyi szerint az a nyelv, ami végül is használatban volt, egyrészt infantilis volt, másrészt az orvosi szaknyelvet vette alapul. Utalt arra is, hogy például a kamaszoknak szánt felvilágosító könyvecske, a Gólya hozza...? tulajdonképpen két érzéketlen gép koituszaként írja le a szexuális aktust, lefejtve róla mindenféle kulturális kontextust. Ugyanakkor megjegyezte, hogy tágabb értelemben sem tudott a kor mit kezdeni a testiséggel, utalt Pályi András Éltem című kisregényére, amely hosszú ideig nem jelenhetett meg. 
 
Muszatics Péter beszélt arról, hogy alapvetően onnan érdemes szemlélni a jelenséget, hogy 1945 után Magyarországon egy új időszámítás kezdődik egy új nyelvvel, nem csak a szexualitás tekintetében. Ugyanakkor szerinte arra is rávilágít ez a könyv, hogy mennyire feudális jellegű volt a Kádár-korszakban is a magyar társadalom a környékbeli országokhoz képest. Hogy a Nők Lapja cikkei pozitív képet festettek a különböző osztályok tagjai közti házasságról, azt tulajdonképpen lehet pozitívumként is tekinteni, valahogy szükség is volt az ezt a nézetet sugalló írásokra.

Felvetődött még, hogy miért éppen a film és nem az irodalom a reprezentatív művészeti ág ebben a könyvben, vagy hogy ezek a tanulmányok tekinthetők bújtatott nőtörténelemnek is, valamint hogy miért ilyen kis figyelmet szenteltek a homoszexualitás jelenségének az alkotók.

A beszélgetés végkicsengése pedig az volt, hogy a téma sokkal tágabb és gazdagabb (talán túlságosan is az), mint amit a könyv végül éppen csak felvillantott belőle, ugyanakkor  a beszélgetés résztvevői  a karcosabb megjegyzések ellenére is alapvetően szimpatikus vállalkozásnak tekintették a könyvet.