bezár
 

irodalom

2014. 05. 21.
Nincs semmi, csak a vers betűfejes panoptikuma
Beszélgetés Hartay Csabával
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Nincs semmi, csak a vers betűfejes panoptikuma "Remélem, a PET palackokon kívül más is marad utánunk. Digitális majális zajlik, és félő, ha megadják magukat az okostelefonok, bután nézünk majd a jövőbe. De mindig vannak eminens diákok, akik épp nyújtózkodva jelentkeznek, mialatt a renitensek játékgépbe dobálják valahol a pénzt - bár már ez sem legális. A legalitásunkat kellene valahogy megőrizni" - Hartay Csabát Ayhan Gökhan kérdezte.
PRAE.HU: Egy nem kis felelősséggel járó tejgazdaságot vezetsz. Emellett mikor van időd írni?

Szerencsére nem egyedül vezetem a céget. Akkor ott kéne laknom, a tehenek között. Mellettem van a húgom, és az állatorvos társam a fiával. Édesapám, akinek eddig a nevével fémjelezték a tehenészetünket, sajnos nemrég hunyt el, nehezen fogadjuk el a hiányát, még szoknunk kell a "cégvezetést". Igaz, az én munkám nem változott nagyban, de minden nap jön valami papír, levél, rendelet, felhívás, amivel pluszban kell foglalkoznunk a napi rutin mellett. Egyelőre győzzük. És nincs időm írni. Szinte semmi. De valahogy mégis megszületnek a verseim, blogbejegyzéseim. Este, dél körül, vagy vasárnap délután. Vannak rések a munkaidőn, itt át tudnak bújni a versek, de hosszabb lélegzetű írásokba nem kezdek bele mostanában. Persze ez sem igaz így. Igazából nem is tudom, milyen lélegzetű lesz egy írás, amikor belefogok.



PRAE.HU: Az első versed mikor jelent meg? Hogyan emlékszel rá vissza? Milyen érzés volt? Kik hatottak rád szerinted, kiket olvastál régen és kiket olvasol most?

Szarvas és Vidéke, 1996 szeptembere, ha jól emlékszem. A volt magyartanárom szerkesztette a lapot. Annak idején irodalomból és nyelvtanból is megbuktam nála. Végül ki is rúgtak a szarvasi gimiből. Nem hitte el, hogy én írtam, de azért csak leközölte. Egy nyakonvágni való hülyegyerek nem írhat ilyet – gondolta, de megkockáztatta. Utána még sokáig nem hitte el, hogy ezeket én írom. Akkor úgy éreztem, ennél nincs feljebb. Iszonyatosan büszke és boldog voltam. Hamar elmúlt. De az első, igazi országos közlés az 98 szeptemberében volt, a Népszabadság Hétvége rovatában. Kik hatottak rám akkoriban? A Pál Utcai Fiúk zenekar, meg a Kispálék. Az én haveri körömben nem volt divat költőket olvasni. És aztán jött a könyvtár. Beoldalogtam. Van itt egy költő, közeli, dévaványai volt, Ladányi Mihály, tessék – adta kezembe a könyvtáros néni a verseskötetét. Hoppá. Ez nem olyan tankönyvízű – gondoltam. Sárándi József, egykori mentorom is rengeteget tanított, formált. Küldött egy listát, kiket érdemes elolvasnom. És akkor jött Nemes Nagy Ágnes. Iszonyatosan utáltam bemagolni számomra semmitmondó verseket, de NNÁ-t észrevétlenül tanultam meg. Szoktam is szavalni. Kocsmában. Csak néznek, hogy ez milyen szöveg. Nincs mit szépíteni, a nihilizmusból jöttem. Közöm nem volt az irodalomhoz. Nem készültem tudatosan semmilyen pályára. Esetleg a telekre horgászni a haverokkal. Ennyire futotta akkor. Most kiket olvasok? Mindenkit. Nem szeretek szerzőket felsorolni, mert megsértődnek, hogy engem a Hartay ne emlegessen, vagy engem a Hartay miért nem említett. Figyelem a folyóiratokat, honlapokat, új versesköteteket. Olvasok regényt, novellát, verset, történelmet. Minden nap olvasással zárul. A kád szélén Márai-napló vár. Az ágyam mellett Kun Miklós nagy Sztálin-kötete. De legutoljára, ebéd közben egy teszkós szórólapot olvastam.

PRAE.HU: Blogod, a Viharsarki Kattintós napi szinten frissül, napról napra viccesebb és népszerűbb. A Kossuth Rádión sugárzott, Tetten ért szavak című műsorban nemrég Balázs Géza nyelvész is csemegézett a blogon található szövegekből. Annak idején miért kezdtél el blogot írni? Egy kis humort szerettél volna becsempészni a szomorú emberek életébe?

Sajnos a blog is megsínyli az egyre több munkát, ritkábban frissül. De ha van ötletem, ma is megírom. Néha beleunok a blogolásba, hagyni kéne a fenébe, mindent megírtam – jut eszembe egy-egy esős napon. De utána csak beugrik valami. Valami idióta celeb eltaknyol, vagy kedvenc politikusunk nyilatkozik egy okosat. És akkor jön a tükörgörbítés. Van bennem hajlam a beteg humorra, ez inkább sokszor karikatúrája a megszokott viccelődésnek, erre van a blog. Ezt nem lehet versben megírni. Prózában sem. Nekem nem menne. Ebben a stílusban lazán pörög a gépelés, ami nem újságírás, nem is irodalom, hanem csak odavetett akármi. Mondatok, felsorolás. Hunyor. Humor helyett.


Fotó: Bach Máté - Vagány históriák

PRAE.HU: "Ha le kellene írnom magamat, akkor az a gyerek vagyok,/aki épp keresi a lakáskulcsát. Vagy Leó jégkrémre gyűjt./Visszavittem anyu befőttesüvegjeit." Verseidben van egy olyan finom, csokornyakkendős, fehérzakós szomorúság, nosztalgikus bánatozás, amit prózában érzek és szeretek, például Mándy Iván, Györe Balázs, Ferdinandy György prózájában. Visszavágysz a régi világodba, a régi időkbe, hogy ezeket írod újra és újra?

Még tart a régi világ, csak nem veszem észre. A "most"-ot dögunalom lenne megírni. Pedig milyen izgalmas lesz ez, ami ma van, mondjuk 20 év múlva. Hátha. Amikor 15 évesen a haverokkal ittunk, cigiztünk, lógtunk a templom mögötti Művésztelepen, az is kurva unalmasnak tűnt akkor. És igazunk is volt. Unalmas is volt. De ahogy leírom, megtelik élettel, nyálas-könnyes "de jó is volt akkor"-ral az egész. Az lenne az igazi, ha a jövőre tudnék emlékezni. Mert ha körülnézel, a mostban nincs semmi. Bambán néz ki az ember a fejéből, nyomogat valami villogó, vibráló akármit, és boldog, ha lájkolják a kajafotóját. De talán harminc év múlva ez is roppant érdekesnek fog hatni. Bár azt kötve hiszem. A régen jobb volt közhely mindenkiben ott van. A retróval még mindig minden szemetet el lehet adni. A múltkor a régi csapat összejött a nyúlzugi telkünkön. Rosszullétig röhögtünk a közös sztorikon. Igen, családos emberekről van szó. Akkoriban mertünk pofátlanok lenni, egy bizonyos határon belül. És ezen ma lehet ordítva röhögni. A telken még mindig nem szól ránk senki.

PRAE.HU: Legutóbb egy, fogjuk rá, "önéletrajzi" regényed, a Lerepül a hülye fejetek jelent meg. Ebben a generációd élményeit, vágyait, csalódásait dolgozod fel. És most, a jelenben hogy érzed magad, milyennek látod a világot, a világod? Ebből nem lesz regény? Tervezel még prózát írni?

Remélem, soha többet nem írok prózát. Fárasztó, idegesítő valami. A szöveg folyton elromlik útközben. Telemegy suta mondatokkal, ami akkor jónak tűnik, a következő napban/hónapban már baromságnak hat. A prózaírás irodai munka. Nem lehet egy pohár borral, hátradőlve prózát írni. A prózát az irodalmi szakmunkásoknak találták ki. Én költő akarok lenni. Maradni. De persze biztosan nem tudom majd betartani. Már írtam pár fejezetet a Lerepülő fejek óta. Hiba volt. Verseket kellett volna. Mindegy. Távlat kell. Idő, energia, lemerülés, feltöltődés. És jó szereplők. Van most két szereplőm, Olivér és a nagyapja. Elég jók. Egyelőre nem rúgom ki őket. Bár mostanában bekussoltak mindketten. Majd ha újra megszólalnak, folytatom, de csak lazán. 

Én sosem írok könyvet. Az olyan írós-eminens. Min dolgozol mostanában? – szokták kérdezni. Mi van? Ha ez munka, akkor már dobom is el. Szórakozom, szórakoztatom magam írás közben. És később, remélem, az olvasót is. Ha van. Páran vannak. Nem sokan, de vannak. És ők várják is a próza folytatását, mi lett Shadóval, Ákossal, Zolával, Norbival, Szőkével és Lacával a kétezres években. Hajlok rá, hogy majd, valamikor folytassam. Talán. Más lesz ez, kevesebb bazmeggel és bunkóskodással. Felnőttünk. A mában viselkedni kell. Már nem csak a Körös-part a területünk, esztelen vihogásból nem lehet megélni.



PRAE.HU: Az irodalmi életben – Szarvas és Budapest között van egy kis távolság – ritkábban veszel részt, mint akik a fővárosban élnek. Nem bánod ezt? Valaha szerettél volna mindennap irodalmi estre járni, mindenkit megismerni, pletykakész lenni?

A fészbúkon elég irodalmi élet megy. Néha sok is. Mindent tudok az irodalmi életről! Jók az irodalmi programok, csak sok a köcsög. Mit várjon az ember? Valamelyik JAK táborban egy pályakezdő fiatal barátom azt mondta nekem, hogy "bazmeeeg, itt mennyi sznob majom van." Gyere, igyunk egy fröccsöt, beszélgessünk, én hátha nem vagyok az - feleltem neki. De én szeretem a komolykodó bölcsész fejeket. Felüdülés hallgatni őket. Tehenészek közt töltöm a napjaim 70 százalékát, engem nem zavarnak az irodalmi okostónik, sőt. Egy ideig, persze. Szóval irodalmi élet. Ha meghívnak valahová szerepelni, jól bemutatni a könyvemet, igyekszem ott lenni. Ennél többre nem vagyok képes. Meg eleve, mit kell csinálni az irodalmi életben? Billegetni az embernek a fejét ide-oda egy illusztris társaságban? Hümmögni, állat birizgálni? Inkább elvegyülök a szarvasi Turul kocsma szereplői közt, ha már mindenképp rendszeresen részt kell(ene) vennem valamilyen közösség életében.

PRAE.HU: Azért Szarvason is van irodalmi élet, szoktatok hívni vendégeket, például Bajtai András, Tolvaj Zoltán, Sopotnik Zoltán, Pollágh Péter is volt már nálatok. Ezt a programot te találtad ki, vagy csak közreműködsz benne? A jövőben nem szeretnétek sűrűbbé tenni és növelni a meghívott író-költő vendégek számát?

Uncsi. Nem a felsorolt személyek, ők személyes jó barátaim. Hanem az elfogadtatás, a meghívogatás. "Gyeremárel’, jó lesz! Aha, oké, lehet, hogy elnézek." De persze még így is többen szoktak itt ülni a költőkkel szemben, mint akármelyik, kisebb fővárosi irodalmi programon. Mégis, néha fárasztó ez az egész. Nem akarok állandó műsorvezető lenni. A helyi tévé is felkér néha, hogy legyen műsor velem, mert én vagyok itt a költő. Nem akarom, hogy az én dagadt fejem menjen a helyi adón hat ismétléssel naponta. De persze jó buli néha egy ilyen irodalmi program. Kell az, akármennyire lusta is vagyok szervezni. Fel lehet olvasni az új verseket, prózákat, és igyekszem olyanokat meghívni, akikre én is kíváncsi vagyok. Mostanában a Zebra klub partner ebben. Köszönjük nekik az ingyensört a múltkori est után.

PRAE.HU: Készül a következő verseskötet? Általában te nézel kiadót, vagy téged találnak meg a kiadók szerkesztői?

Megnézhetne már valami jó kiadó magának, aki mondjuk terjeszt is, fizet honoráriumot, ilyesmi. De mindenki tudja, hogy a verseskötet nem a legnagyobb biznisz. Ritka kivételek vannak, persze. Írom a verseimet. Gyűlnek, megjelennek lapokban, idén leszek a Szép versekben is, ami mindig nagy öröm nekem. Kinek ne lenne az. Készül a verseskötet, a háttérben, még én sem kellek hozzá, talán már kész is van. Még az is lehet, hogy meg is jelent. Bár az túlzás. Van vagy 80 újabb versem. A jövő régészei óta. De minek kapkodni? Majd. Jövőre. Vagy ha 40 leszek. Ha leszek. Legyek csak. Megnézném, milyen az. Versekkel negyvenesnek lenni. Nem létkérdés a kötet, és igen, megtaláltak kiadók. De elő kell ezt készíteni. Szép könyvet szeretnék legközelebb. Amit jó kézbe venni. Olyan igazi verseskönyvet. Keményborító, ilyesmi. De talán nem ez a lényeg, hanem, hogy. Mindenkinek más. Nekem az írás öröme. Törjön le a kezem, ha szenvedni fogok egyetlen versemmel, akkor abbahagyom. Szeghalmon, a koleszos időkben párszáz forintokat hajigáltunk a pókergépekbe. Kikapcsoltunk játék közben, teljesen. Nem volt külvilág. Csak a bubik, dámák.

Surrogtak a lapok. Ilyen az írás is most. Nincs semmi, csak a vers betűfejes panoptikuma. Ott vagyok otthon.

PRAE.HU: Figyeled a kritikákat? Megfogadod a kritikai észrevételeket?

Mit? Azt, hogy nem sikerült megírnom egy generáció emlékeit, mert rossz a regényem? Ezen nem tudok mit megfogadni. Aki ilyet mond, az épp jelentkezett órán, amikor mi bevodkázva koriztunk a Holt-Körös jegén. Egyébként meg persze, beszaratósak a kritikák. Mi van, ha elküldenek a búsba? Az elején voltak ilyenek. De persze kellően önfejű voltam, és folytattam az írást. "Kis furcsa asszociációk, nagy alaktalan sóvárgás." Ennyiben foglalták össze a verseimet egyszer. Nagyon tetszik. Jó röhögni az akkori, sértett
énemen. Figyelem, várom, gyűjtöm a könyveimről született recenziókat. És örömmel elmondhatom, hogy az elmúlt években leginkább csak pozitív hangú írások születtek. Amikor rosszat írtak egy-egy kötetemről, az teljesen rendben is volt. Az ember rengeteg rossz verset ír. Inkább írok sok rosszat és néhány nagyon jót, mint végig közepeset.

PRAE. HU: Vannak az irodalmi életből barátaid, akiknek meg-megmutogatod a munkáidat? Vagy saját magadra hallgatsz, a saját sugallataidra?

Bajtai Andris barátomnak több versemet is felolvastam mostanában, és voltak apró észrevételei. Jók! Megfogadtam őket. A szerző legtöbbször vak. És süket is, ha kritikát hall. Nem kell egyszerre 34 emberre hallgatni, de legyen meg az 3-4 ismerős, családtag, barát, akinek számít a véleménye. Első mindig Ági, a
feleségem. Neki olvasom fel először minden versemet.

PRAE.HU: Legutóbbi versesköteted, A jövő régészei címet viseli. Mit szeretnél, milyen világot találjanak, tárjanak fel mondjuk a jövő régészei? Mit tartasz ebből a világból maradandónak?

Remélem, a PET palackokon kívül más is marad utánunk. Digitális majális zajlik, és félő, ha megadják magukat az okostelefonok, bután nézünk majd a jövőbe. De mindig vannak eminens diákok, akik épp nyújtózkodva jelentkeznek, mialatt a renitensek játékgépbe dobálják valahol a pénzt - bár már ez sem legális. A legalitásunkat kellene valahogy megőrizni. De ez is lehetetlen. Minden romlik. Ami ma modern és divatos, az holnap már gúny tárgya. De talán ma is az. Jó lenne felszabadultan röhögni jelenlegi önmagunkon, de az ember hiú. Az író még hiúbb. A jövő régészeinek azt üzenem, hogy csak óvatosan az ásóval, mindig mocorognak meglepetéstúlélők odalent. Régen sem volt minden sokkal jobb. A hétköznapok mindörökké fárasztóak és unalmasak. Mindenki hétvégén szeretne élni. Akinek sikerül, az boldog. A többi a 99 százalék.
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Ayhan Gökhan --


Más művészeti ágakról

színház

A hetedik te magad légy A hetedik te magad légy
Mérlegen a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó
színház

Minek nevezzelek? Minek nevezzelek?
A Színház- és Filmművészeti Egyetem szinhazinevelés.SZFE című szakmai konferenciájáról
zene

Etűdök gépzongorára Etűdök gépzongorára
Conlon Nancarrow, a nomád zongor
Jonathan Levine: Csekély esély


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés