bezár
 

film

2015. 05. 12.
Rés a pajzson
Joss Whedon: Bosszúállók: Ultron kora
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Csupán egyetlen aprócska hiba zavar bele a dicső összképbe, mindent összevetve azonban a Föld legnagyobb hőseinek második összeverődése hasonlóan remek vidámparki móka, mint a 2012-es nyitó felvonás.

Whedon rögtön az első képkockákon tudatja velünk, mire számítsunk. Ahogy a folytatásoknál, kivált a temérdek mozis, tévés oldalággal bíró Marvel Cinematic Universe romboláspornóinál szokás, jobb nem bíbelődni a főfigurák exponálásával, hiszen a Bosszúállók ellátta már a nemes feladatot. Így aztán az amerikai mainstream-ipar egyik nagy geek-pápája úgy dobja fel a labdát a következő felvonásnak, ahogy Paul Greengrass hajította fel azt A Bourne-ultimátumban. (Félreértés ne essék: nem a nevezett franchise naturalizmusigényét kérjük számon jelen széria CGI-ain, hanem a felütő akció-vágóképek szélsebességét.) Rögvest belezuhanunk az akció kellős közepébe, majd lyukat üt a gyöngyvásznon az ún. cold open gyomorba taposó ereje – pásztáznak a milliós kamerák, újabb és újabb régi ismerősök ugranak csukást a havas sokoviai erdei, kastélyos misszióba, ebből fejlődik ki nagyon gyorsan a lassított felvételen ugró bosszúangyalok moneyshotja. Az Ultron kora ezen a ponton gigászi szuperhős-rege, a régi évtizedek James Bond-mozijait idéző pre-title sequencekkel (Goldfinger, A kém, aki szeretett engem). Itt a 007-es legalább tíz arcot ölt, ők a Bosszúállók, akik az MI-6 helyett az épp illegalitásban lévő S.H.I.E.L.D. nem túlpörgetett emberi, de még túlrajzoltabb isteni rendteremtői.

Bosszúállók

Nem minden azonban a produkciós érték: bár a mozira költött 250 millió összes centje látszik a vásznon (újabb Bond-analógiaként a stáb Dél-Koreában, Olaszországban, Dél-Afrikában, Bangladesben és a Shepperton stúdióban forgatott), a Bosszúállók: Ultron kora elsősorban a három évvel ezelőtt felmerült problémákat görgeti tovább. Lássuk bár a fan service jegyében bonyolódó partijelenetet a dögös Maria Hillel, a biliárdozó Sam Wilsonnal vagy az Omaha Beach cudarságát kiröhögő öreg harcosokkal (benne egy elég poénos Stan Lee-cameóval), hiába tartunk attól, hogy a stáblista ezernyi csodaembere ész nélkül szántja fel a játékidőt. Felbukkanásuk rövid, afféle kikacsintás, átvonulásuk nem sok vizet zavar, de épp elég szellemes ahhoz, hogy hitelesítsen egy mulatságos hangütésű sci-fi akciómítoszt. Helyesebben: a kacagás után, mely csinosan idézi meg az első rész jól eső „veni, vidi, vici” tónusát, Whedon gyorsan egy sötét térbe, kék-sárga mesterséges intelligenciák párbajába helyezve mutat rá arra, hogy a második epizód sötétebb, a maga könnyedségén belül tragikusabb kötélhúzás. A legnagyobb dicséretet azonban innentől nem a monstre csatázások, hanem a karakterrajz érdemli. Csodálatosan játszanak rá ugyanis a héroszok világban betöltött szerepére, misszióik létjogosultságára – amikor Tony Stark békefenntartó programot kreálna, fajsúlyosabb gondok húzódnak előttünk. Ilyen rangban az Ultron kora hamar besorol A sötét lovag-trilógia mellé, taglalván, mennyi ideig húzhatja egy-egy népi bálvány, kinek árt, kinek használ a sok ütközet? Rögtön, amint Stark, a Vasember új teremtménye életre kel, gyilkosoknak hívja a szuper vitézeket, érezni, hogy míg az első rész nem túlzottan árnyalt, de annál szórakoztatóbb világképe nemes egyszerűségű bajnokokat épített, addig ezúttal e szupermenek dekonstrukciója lesz a cél. Rádöbbenünk, a milliárdos playboy filantróp jó szándéka gyorsan ártalmassá válhat, egészen konkrétan Whedon azt állítja, téttel bír, ahogy találmánya kicsúszik az irányítása alól, és ami eredetileg dimenziókapuk őrzését jelentette, az immár önmagába harapó kígyóként az egész világ balsorsát hozná el. Nyilvánvaló, itt már számít a történet, ha 2012-ben ez még csak csinos külcsín is volt – a Firefly, Serenity-mondakör író-rendezője nemcsak a sequelek látványpornó-fokozását ismeri, de agyalni is tud, kellő drámai mélységet is ad fényből komponált brigádjának.

Bosszúállók

Így eshet, hogy Ultron átalakulása, immorális fejlődésregénye villanásnyira David Cronenberg-i testhorror (és éppenséggel a Josh Trank dirigálta Fantasztikus négyes-reboot is ezzel ígéri, reklámozza magát), emiatt hat nyersebbnek, elkeseredettebbnek az afrikai fegyverkereskedő lenyesett karjának látványa, és pontosan ugyanezen dilemmázás miatt ad a filmnek érettebb benyomást egy-két szürkébe, rozsdabarnába öltöztetett snitt. Ráadásul épp a nagyobb tét révén nem tűnik elkapkodottnak egyik mellékfigura sem: Natasha Romanoff/ Fekete Özvegy gyilkosmúltja az első rész elhintett megjegyzései után flashbackekként nyomnak többet a latban (még a Julie Delpy-féle kiképző-madame sem lóg ki), az amazon és Bruce Banner/ Hulk gyengéd szerelmetessége egyszerre megható és whedonian ironikus („Most a másik pasi kell!” – dörmögi a vörös démon az éppen férfiből zöld óriássá mutált partnerének, hódolva a rendező feminizmus-mániájának, szexizmus-gyűlöletének), a zseniális nyilas Bartonra ezúttal egy oltalmazandó, katonaférjet hazaváró família szakad, mázlinkra mellőzve a Halálos iramban 7. giccses családmentalitását, de még Thor is a legmélyebb poklot éli meg egy-két hipnózissal, látomással, ahogy a csillagos-sávos nemzet Kapitánya, Steve Rogers is leckét ad hazafiságból. Nem mellesleg pedig: az, hogy Whedon verbálisan összeugrasztja az országot, társait csatába hívó, de közben saját félresikerült kísérletének levét ivó Starkot és az egészséges katonaszellemet a pacifizmussal társító Rogerst, nemcsak a jövő májusra lefoglalt Amerika kapitány: Polgárháború decens előkészítése, de újabb bizonyítéka is a cselekmény árnyalásának, és azzal együtt Whedon zsenijének.

A gondolkodásmódok ütköztetése itt legalább annyira lényeges, mint egy-egy város ízzé-porrá zúzása, a dél-afrikai utcák vagy az építés alatt lévő felhőkarcoló miszlikbe aprítása, netán a hipermodern Szöul szétszedése – a Bosszúállók: Ultron kora ügyesen jelzi, nemcsak Ultron pervertált emberré válni akarása tartogat nagy veszélyt e sárgolyóra, de a csapat széthúzása sem üdvös. Egyrészt egy hatalmas mesterséges értelem birkózik önnön vágyaival, alakul megalomán, öldöklő császárrá (lásd a királydrámákat fricskázó trón-csuha monológot), és tesz fel kérdéseket naivitásról, emberi romlottságról. Fanyar humorú („Fizikailag képtelen vagyok elhányni magam.”) úriember-hangszínnel (amit a szex, hazugság, videó, a Karambol és a Feketelista jellemszínésze, James Spader, netán a Batman-szinkronhangként ismert Hirtling István fülbemászó hangszínnel támogatnak). Másrészt Stark is esendőre vett figura, aki Istent játszik, de kísérlete balul üt ki, így a Vasember 3. után ismét nem a daliás lovagot látni benne. Kvázi őrült tudósként mutatkozik be. Jó célért alkot, megkérdőjelezhető eredménnyel, így a béketeremtő szuperférfi a militarizmus poszterarcával kerül összetűzésbe. Míg Stark egy esetleges vérontás után menne haza békével, addig Rogers ellenzi a vérontást, vagy ha muszáj, az "Együtt vonulunk!" felkiáltással indul az ütközetbe. Széttörik a metaforikus vibránium-pajzs, a nagy héroszok panteonját nem mindig összetartozás érzése lakja.

Bosszúállók

Pontosan e csöppnyi, de annál fontosabb intermezzók, átkötések révén ér fel a nyitófilm magaslatáig az Ultron kora. Éppen ezek azok az érvek, amelyek révén nem kapja el a filmet a karaktereket hanyagoló rajongó-kiszolgálás réme, és helyet kap az összes hős. Hovatovább, amikor a részben legyőzött csodakabalák Clint Barton farmján, egy törődő nej és szerető kisgyerekek ölén húzzák meg magukat, félreérthetetlenné válik a hősromboló szándék – az első részben a főszereplők összevesztek, hogy aztán egy CGI-dús urbánus pusztításorgiában diadalmaskodjanak, az Ultron korában pedig az immár erejük teljét élvező protagonisták egy realisztikus közegben nyalogatják vérző sebeiket. A direktor a felgyorsított robotokból itt farag valódi, szenvedő érző-lélegzőket, érthető is, miért A Birodalom visszavág vagy A keresztapa II. rész voltak ihletforrások. (Jó paralellként az Amerika kapitány tisztaságát politikai thrillerként visszavető A tél katonájával.) E két legendás folytatás öröksége a Romanoff-ikrek beemelésével is érződik. Nemcsak, hogy a Whedon-féle Firefly Simon-River testvérkombója hasznosul újra (ez különösen a rémképeket szuggeráló lányra igaz), de először bábként rángatott antagonistákként indulnak Ultron szolgáiként (a fő célpont pedig éppen az ex-fegyvergyáros Stark, így újfent sikerül belerúgni a Vasember-imidzsbe), majd a felbérlőjük ellen joggal forduló bosszúangyalok lesznek. Az egyikükhöz kötődő drámai fordulat pedig garantált katarzist hoz. Újabb ezt aláhúzó, parányi, de annál falrengetőbb mozzanat a fenyegetésérzetet megalapozó dél-koreai-amerikai tudósnő sakkban tartása – rajta keresztül is rémesnek hat Ultron pár húzása. Szintén érezni a baljós árnyakat a 2017 novemberére időzített Thor: Ragnarok sietősnek ható előkészítésekor, ami bár kilógónak hat, végül helyet kap a sztoriban. Vízió születése és végső nagy pillanata már nem ennyire hatásos, de amikor ez a főgonosz pozitív ellenpontjaként született pirosarcú kreatúra emberségre oktatja az utolsó robotot, Whedon visszacsempész egy keveset az előző 2 óra drámaiságából. Ezeken túl csak úgy halmozódnak a lényeges apróságok: míg a Bosszúállókban viták után állt össze a szupercsapat, most ugyanezt a csoportot fenyegeti a széthúzás réme, hogy aztán nagy nehézségek árán újra összekovácsolódjanak.

Bosszúállók

Szóljunk akár a darabjaira hullott csapatról vagy az összezáró harcosokról, az akciójelenetek nem okoznak csalódást, mi több, a Joss Whedon sajátosságának hívható komikum ilyenkor pörög maximális fordulatszámon. A bűvkörbe vont Hulk és a tűzpiros vaspáncélba öltözött Stark/Hulkbuster-párbaj masszív destrukció-hullámvasút kellő kalandos, drámai és vígjátéki pillanattal, nagy pofonokkal, ütős egysorosokkal, ugyanígy pajzsra emelhető egy ázsiai metropolisz feldúlása, a keretes sokoviai leszámolás (egy nyitány, egy finálé) pedig végképp fantasztikusan csatol össze veszteséget („Pontosan ilyennek képzeltem a szíved!”) irgalmatlan kalandfutamot (a levegőben lógó fiktív kelet-európai helység  látványa nem utolsó, plusz az Alan Silvestri-főtémára lebegő Hellicarrier is libabőröztet), száraz humort („Repül a város.”). Kis mértékben ugyan, de csökkenti a dolgozat értékét az utolsó 15 perc. A nagyszabású univerzummentést nem követi az érdemelt katarzis, a haddelhadd után Whedon már nem engedi a közönségnek, hogy kifújja magát. Ekképpen az elsietett, és szó szerint mondat közepén félbenyeső „abrupt ending” a Laokoón-csoportot imitáló végefőcímmel, illetőleg a kutyafuttában odavetett varázsköves mid-credits scene-nel (amely nem más, mint a 2018-ra, 2019-re ígért Bosszúállók-trilógiazáró duplamozi, az Infinity War megelőlegezése, ahol már a Russo-fivérek váltják az eddigi karmestert) hiányérzetet szül – a fáma szerint a direktor vért izzadva tornászta le 180-200 percről a játékidőt 141-re. Ha másért nem is, ezért mégis ildomos lecsapni a bővített kiadásra.

Bosszúállók: Ultron kora (Avengers: Age of Ultron)

Színes, szinkronizált, amerikai sci-fi akciófilm, 141 perc, 2015
Írta és rendezte: Joss Whedon
Zeneszerző: Danny Elfman, Brian Tyler
Operatőr: Ben Davis
Vágó: Jeffrey Ford, Lisa Lassek
Szereplők: Robert Downey Jr. (Tony Stark / Vasember), Chris Evans (Steve Rogers/ Amerika kapitány), Chris Hemsworth (Thor), Mark Ruffalo (Bruce Banner / Hulk), Scarlett Johansson (Natasha Romanoff / Fekete Özvegy)

Bemutató: 2015. május 7.

Forgalmazza: Fórum Hungary

Korhatár: 12

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Szabó Ádám --


További írások a rovatból

Miért egyszerre izgalmas és félresikerült a Mátrix feltámadások?
Az idén 10 éves Szemrevaló Filmfesztivál nyitóeseményéről
Demian József: Éjjeli őrjárat

Más művészeti ágakról

Interjú Palojtay János zongoraművésszel a zenei pálya buktatóiról, dilemmáiról, örömeiről
irodalom

A kígyó nyelve A kígyó nyelve
Helyzetjel
gyerek

Vidéki James Bond szeretetlukakkkal Vidéki James Bond szeretetlukakkkal
Interjú Adamik Zsolttal


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés