bezár
 

film

2007. 11. 12.
A lányok nem angyalok
Faur Anna: Lányok
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A lányok nem angyalok Szex és gyilkosság. A történetben szereplő személyek és események a képzelet szülöttei, a valósággal való bárminemű egyezés csupán a véletlen műve lehet. Vagy nem.
Faur Anna első nagyjátékfilmjében a fikció ugyanis a valóságra épül. A fiatal rendezőnőt a tíz évvel ezelőtt erős indulatokat keltő taxisgyilkosság inspirálta arra, hogy feltérképezzen két nagyon is jellegzetes, peremre szorult réteget. Filmjében a céltalanul lézengő külvárosi fiatalok és a taxisofőrök különös és belterjes világát ereszti össze, a végeredmény pedig egy meglehetősen kemény realista dráma. A Lányok nem könnyű darab tehát, ezért is örvendetes, hogy az eredeti tervekkel ellentétben végül a téma súlyához méltó módon (Sándor Pál produceri közreműködésével) nagyjátékfilm készülhetett az anyagból, amely majd szélesebb közönség által is megméretheti magát. Szakmai és filmszerető berkekben ugyanis már-már közhelynek számít, hogy a rendszerváltás utáni Magyarországról nem készülnek hiteles nagyjátékfilmek. Ez azonban valójában már rég nem így van, elég csak megnéznünk Mundruczó Kornél, Török Ferenc, Kocsis Ági, s immár Faur Anna alkotásait is. Lehet ezeket a fiatal rendezőket kritizálni, lehet műveiket nem szeretni, de tudomásul kell vennünk, hogy ők azok, akik legalább egyes – ugyan eltérő nagyságú – szeleteket ki tudtak hasítani a Kárpát-medence rögvalóságából.

Lányok1Faur Anna filmje két rossz családi háttérrel rendelkező külvárosi kamaszlány tengő-lengő mindennapjait helyezi a középpontba. Két olyan lányét, akivel jóformán semmi sem történik. Céljuk mindössze annyi, hogy a holnap legalább olyan legyen, mint a tegnap. Lógnak a játszótéren, a plázában, a város különböző lepukkant terein, egyszerű vágyaikat pedig rendre egyszerű módszerekkel elégítik ki. Nem gond, ha a pénzért le kell nyúlni az idős turisták retiküljét, vagy ha időnként le kell szopni egy-egy taxisofőrt, valami mindig akad, hogy fussa, mondjuk hamburgerre. Látható, hogy Faur nem igazán a történetre összpontosít, őt a hangulat, az atmoszféra ebben az esetben sokkal jobban érdekli. Vállalását pedig maradéktalanul teljesíti is, hiszen a bemutatott miliő hiteles, a hangulat pedig időnként sokkolóan magával ragadó.

Lányok2Ebben persze – a szintén elsőfilmes operatőr – Gondár András nagyszerű képei mellett a két francia főszereplő lánynak, és szinkronhangjaiknak is nagy szerepük van. A némileg hosszú, jellemrajzra/helyzetrajzra épülő dráma ugyanis unalomba süllyedne valódi, érdekes karakterek nélkül. Fulvia Collongues (Nagy Cili) és Helene Francois (Balla Eszter) elképesztően jó alakítást nyújtanak Dia és Anita szerepében, nyelvi nehézségeikből fakadó túlzott gesztikulációjuk pedig külön érdekessé teszi játékukat. A látottak fényében abszolút érthető, hogy miért esett épp rájuk a választás. A szereposztás egyébként a többiek esetében is telitalálatnak bizonyult: Rába Roland, Mundruczó Kornél és Zsótér Sándor is remekel a három taxis szerepében, ráadásul annak ellenére, hogy nincs túl sok idejük rá, kompakt, közhelymentes és autentikus figurákat hoznak. Ugyanígy a kisebb szerepekben feltűnő Péterfy Bori, Fullajtár Andrea és Vajdai Vilmos alakításában sem találhatunk kivetnivalót. Külön érdeme a filmnek, hogy trágár nyelvezete ellenére a dialógusok ülnek, és néhány kivételtől eltekintve a szlenghasználat is érvényes. Az a kevés ellenpélda (ahol a szöveg kilóg a film szövetéből), vagy a kisgyerekek durva káromkodása elidegenítheti a nézőt néhány percre, összességében azonban emlékezetesen életszagúak a párbeszédek.

Egy-két ilyen, talán a relatív tapasztalatlanságnak köszönhető hibától eltekintve azonban egyértelműen ütős munka a Lányok. És annak ellenére, hogy a film egy kényes, provokatív (erős társadalomkritikát magában hordozó) témát jár körül, Faur Annának mind a hatásvadászatot, mind a konkrét értékítéletet sikerül elkerülnie. Az értő színészválasztás és -vezetés, a jól eltalált atmoszféra és az ábrázolásmódnak megfelelő realista filmnyelv következtében tehát újabb fontos jelenkori látleletet született arról, ami körülvesz bennünket. Talán a valóságban is valami hasonló történt 1997 novemberében. Persze lehet, hogy nem.
nyomtat

Szerzők

-- Klacsán Csaba --


További írások a rovatból

Csáki László: Kék Pelikan
Jeanne Herry: Az arcuk mindig előttem lesz
A legkülönbözőbb természetű titkok a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon
Az idei Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválról

Más művészeti ágakról

Wagner kincse 2. – 1. alkalom, Márton László előadása A Nibelung-énekről
Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről
kabai lóránt el sem kezdett versek kötetbemutató és kiállításmegnyitó Miskolcon


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés