bezár
 

art&design

2015. 07. 08.
Velencében japán gyorsvonat vagyok…
SELF: Self Portraits
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Cannareggio nyugodt, turistáktól és bazároktól távoli negyedében sétálgattunk, amikor a csatorna túloldalán, egy nyitott ajtón keresztül megláttunk egy festményt. Muszáj volt átjutnunk a vízen, bekanyarodni a sikátorokba, hogy felfedezzük a Venice Art House eldugott bejáratát, benne egy, a szelfiről szóló kiállítást, és egy különösen tehetséges, német, brazil, holland, kínai származású fiatal festőt, Fiona Ai Bubble-t, akinek a neve mind kínai, mind pedig japán nyelven annyit jelent: szerelem.

Az igencsak aktuális témát, különféle képzőművészeti ágakon, projekteken, performanszokon keresztül bemutató kiállítás, vagy inkább kiállítás-sorozat, a Velencei Biennále ideje alatt, de attól különállóan működik. A kiállítótér pár teremből áll, a termek fala derékmagasságig láttatni engedi az épület esszenciáját, a téglát. Felette fehér, kopott vakolat: „én nem kecsegtetlek semmivel, (most) pont ilyen vagyok. A kétszárnyas ajtón át Velencére, a vízre is nyithatsz. A kiállított alkotások portrék: önarcképek, vagy városképek, folyamatosan változó, alakuló térképek, melyeken kénytelen leszel a saját helyed is megtalálni, vagy bennük önmagad felismerni.”

Luigi Bona munkája

Luigi Bona üvegcipőkkel léptet be minket, melyek két oszlopra állítva, egy Coca-Colás amerikai zászlót kereteznek. Az olasz művész az idén százéves üveget újraértelmező alkotásaival a milánói Expón is kiállít. Az anyag összeköt, Amerika Velence hátteréül is szolgálhatna? Akár még Molnár Ferenc darabját is belekeverhetnénk a témába, de ki tudja, azt Bona olvasta-e. Annyi bizonyos, hogy a nyúlánk, felfelé kunkorodó orrú, színes cipellőket tényleg Coca-Colás üvegből gyártotta, és nem volt könnyű dolga a művésznek: több évig tartott, amíg a kemény üveget sikerült „megdolgoznia”, Velence képére formálnia.

Alfarm fotója

A belső teremben többek között Aldo Navoni, más néven Alfarm nyolc fotójával találkozunk. Ő a graffitiken és a külvárosi feelingen keresztül értelmezi újra Velencét. Sacca Fisola szigetének életképeit sorakoztatja fel. Hogy jön ez a szelfihez? Való igaz, hogy a központi témát közvetlenül csak Iveta Tomanová szlovák szobrász alkotása jeleníti meg: egy szelfirúdon fényképezőgépet tartó, önmagát instruáló, cirkuszidomárra emlékeztető nyúlánk alakot láthatunk, de a kiállítás sok darabja arra a borgesi gondolatra reflektál, hogy a világ, a tájak, a városok és élőlények lefestése során pont saját magunk arca rajzolódik ki.

Simonetta Moro egy falon található két alkotása világítja meg a legjobban ez utóbbi gondolatot. A Velence 1729–2014 című, nem más, mint egy térkép, melyen 250 év változásait figyelhetjük meg. Különböző színű rétegek jelzik a város különböző korszakainak labirintusát: a legalsó, a tintával rajzolt réteg az 1729-es állapotokat, míg a kék színű az 1844 és 1889 közötti időszakot, a zöld pedig az 1930 és 2015 közti korszak állapotait tükrözi. Sravanthi Juluri indiai festő csodásan mozgalmas, Voyager című képe is egy térkép labirintusára emlékeztet, mellyel talán saját lelkünkbe kalauzol.

Simonetta Moro Velence című képe előtt

A Szent Márk tér forgatagában árulják a botot, hogy kellő távolságot tarthassunk saját magunk és a gépeink között, melyeknek segítségével megmutathatjuk, milyen csodálatosak voltunk egy csodálatos helyen. Günter Pusch Zylinderkopfját is nyilvánvalóan a technika működteti. Van, aki szerint ez nagyon rossz világ felé vezet, a személyes kommunikáció és az emberi kapcsolatok rovására megy, de sokak szerint az interaktivitás rengeteg jót is tehet/tesz velünk. A művészet szerencsére nem minősít, vagy ítélkezik, csak elgondolkodtat, és persze gyönyörködtet is. A Zylinderkopf azért mégiscsak egy gyönyörű, vörös hajú nő portréja, a Zeina Kamareddine Badran három festményén látható – összevarrt hálóra emlékeztető – anyagok viszont az Ominous (vagyis baljós) nevet kapták.

Günter Pusch: Zylinderkopf

A kiállítás központi alkotója, Fiona Ai Bubble mind a természeti szépségeket, mind pedig a technika vívmányait a művészet szolgálatába állítja. Valódi mágus, kozmopolita „mixer”. Négy országot, három kontinenst tekinthet szinte hazájának. New Yorkban és Párizsban tanult. Jelenleg Münchenben él, ahol 2013-ban, a legmodernebb művészi technikák alkalmazásáért megkapta a Futurum Award díjat. Azt vallja, nem véletlenül hívják Ainak (ami mind kínaiul, mind pedig japánul szerelmet jelent), hisz leginkább ez az őserő mozgatja az alkotásokat. Munkáit egyfajta „Self-Transformation”-öknek tartja, ahol egy magasabb tudatra jutva, folyamatos szellemi változásokon megyünk keresztül. A művészettel tehát egy jobb életben lesz részünk. „Vizuális szimfóniáiban” a három nagy dichotómiát kívánja egyesíteni: a technológiát a természettel, a természettudományt, technikát a szellemiséggel, a valóságot pedig a képzelettel. Ha megnézzük, és átgondoljuk a Sakura 5_72 című képét (pont azt, ami messziről becsalogatott a sikátorokba), mindezt érteni fogjuk. A festmény címe cseresznyevirágzást jelent, de pont így hívják az egyik legmodernebb japán gyorsvonatot is. Közelebbről azt is látjuk, hogy azt a távolról hívogató, csillogó effektet, részben a lekapart festékrétegnek köszönhetjük. Mert, ahogy Apuleius mondaná, „Lector intende: laetaberis!”

A SELF: Self Portaits című kiállítás a Venice Art House-ban és a Palazzo Ca’Zanardi-ban látható az olaszországi Velencében 2015. májusa és novembere között.

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Kovács Rita --


További írások a rovatból

art&design

Hogyan halunk meg váratlanul Hogyan halunk meg váratlanul
Mesterem, Slavko Matković*, a Bosch+Bosch csoport alapítójának emlékére
art&design

Velünk élő hagyományok Velünk élő hagyományok
Korniss Péter Változások című kiállítása Kolozsváron
art&design

Ami általános, ami emberi Ami általános, ami emberi
Interjú Ember Sárival lehetséges megközelítésekről, utazásokról, önazonosságról, piaccal való megbékélésről
art&design

Fém és méhviasz, vagy új helyünk a természetben Fém és méhviasz, vagy új helyünk a természetben
Horváth Gideon – I put my hand into a beehive

Más művészeti ágakról

irodalom

Kidobni a metafizikát Kidobni a metafizikát
Kritika Purosz Leonidasz „Egy férfi sosem hagyja félbe” című kötetéről (Magvető, 2019)
„Mire való ez a gomb?” – Egy este Bruce Dickinsonnal, Budapest Kongresszusi Központ, 2019. november 2.
színház

Az ember, a polgár és a diák Az ember, a polgár és a diák
Petőfi és Az apostol mint tantermi dráma a k2 Színház előadásában


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés