bezár
 

film

2015. 09. 28.
Argentin múlt
Argentínából San Sebastiánban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A San Sebastiáni Filmfesztivál a spanyolnyelvű filmtermés legfontosabb európai gyűjtőhelye. Latin-amerikai filmek felbukkannak minden szekcióban, a fesztivál Horizontes Latinos elnevezésű válogatása pedig az év kiemelkedő műveit tárja elénk. Az itt említésre kerülő két film, az Eva no duerme a versenyprogramban, az El clan pedig a Perlak/Perlas elnevezésű szekcióban volt látható.

Pablo Agüero Eva no duerme című filmje egy sötét, eltorzult totállal indít. Lassan válik csak láthatóvá, hogy a képen felénk igyekvő emberek vannak, mögöttük pedig valami fényforrás, valószínűleg egy kocsi lámpája. Aztán az is kiderül, hogy a felénk igyekvő figurák egy kivételével fegyvert tartanak a kezükben, az az egy pedig egyszer csak táncra perdül. Valaki narrálja ezeket a képeket, a „nőről”, „nőszemélyről”, „kurváról” beszél, aki halott. Egy temetőben vagyunk, az autó egy koporsót szállít, a férfi, aki ugyanazokat a mondatokat színpadiasan, túljátszva ismételgeti, Emilio Massera admirális, a későbbi argentin katonai diktatúra egyik vezető figurája, a halott „kurva” pedig Evita Perón. Agüero három felvonásban mutatja be egy személy kultuszát, helyesebben fogalmazva, egy halott testének kultikus erejét az egyénre. Az első epizód a Balzsamozó története. Egy orvos, aki munkáját művészi igénnyel végzi. A romos műteremben Evita fotói lógnak, mint egy kiállítás képei között bolyong a férfi, hogy ellesse a nő legjellemzőbb arcvonásait, hogy arcából a fájdalmat mosollyá masszírozza át.

Eva no duerme

(c) 2015, JBA PRODUCTION, HADDOCK FILMS

Úgy dolgozik a holttesten, mint egy szobrász a kövön, ám ez nem valami Günther Von Hagens-féle hullamánia, sokkal több köze van a kereszténység halottimádatához és személyi kultuszához (Evita ráadásul 33 évesen halt meg). Vallási rajongás kapcsolódik itt össze a testiséggel, finoman érintve a nekrofíliát is. A holtest iránti testi vonzalom visszatér a második epizódban is. A Szállító története majdhogynem egyetlen beállítás. Néha megszakítja ugyan egy-egy kép a fényszóróktól láthatóvá váló útról, a kamera azonban kitartóan megőrzi a két férfit, az ezredes Koeniget és segítőjét, szemből, a szélvédő felől ábrázolva. Amikor a teherautó megáll és a fiatal katona elindul hátra, hogy kíváncsiságának engedve felnyissa a koporsót, lassan követi, és vágás nélkül regisztrálja a megbabonázottságát, hasonlóképpen, igaz, ekkor már új nézőpontból a két férfi holttest feletti összecsapását. Hogy mi lesz a testtel, végül nem tudjuk meg, egy kissé költői szándékú képpel lépünk tovább az években Pedro Eugenio Aramburu argentin tábornok és politikus elrablásáig. Egy peronista csoport vonja felelősségre 27 társuk kivégzése miatt, céljuk azonban az is, hogy megtudják, mi történt Eva Perón földi maradványaival. A harmadik részben Agüeronak már nem sikerül semmilyen feszültséget elérnie, mintha a kihallgatások epizódja csak arra lenne jó, hogy informácókat közöljön általuk. A film végül Massera narrációjával zárja le a test hányatott sorsának történetét, tovább gyengítve ezzel a befejezést. A vizuális erő, mely a kezdetet jellemezte, itt már nyomokban sem bukkan fel.

Eva no duerme

(c) 2015, JBA PRODUCTION, HADDOCK FILMS

Az európai szem minden bizonnyal kevesebbet észlel annak az érzelmi szituációnak az ismerete nélkül, mely az élő személyiséget körbelengte (még ha lelkes tömegek archív felvételeivel is igyekszik ezt bizonyítani a film). Nehéz mást látni az Eva no deurmében, mint egy holttest iránti nekrofíliába hajló megszállottságot. Agüero műve ettől azonban még nem lesz érdektelen. Van benne valami irritáló túlzás, a jelenetek giccses elnyújtása, a színészi játék gyakori teatralitása, mely gyakran zavaróvá válik ugyan, képei mégis megmaradnak, valahogy mégiscsak hatnak.

Az Eva no duerme 1976-ben ér véget, Pablo Trapero Velencében Ezüst Oroszlánt nyert filmje, az El clan a 80-as évek elején játszódik, abban az időszakban, amikor demokrácia váltja le az addig uralkodó diktatúrát. A Puccio-család története megtörtént eseményeken alapul; a felszínen egy köztiszteletnek örvendő családról van szó, jómódúságuk mögött azonban emberrablások és gyilkosságok állnak, melyeket az apa két társával, fiát is belekényszerítve követ el. Trapero filmje egy házkutatás hektikus képeivel nyit, hogy visszaugorva a múltba felvázolja az idáig vezető utat. A szituáció, hogy az autoriter családapa elraboltjait otthonában tartja fogva, meglehetősen abszurd. Trapero pedig egész filmje alatt erre az abszurditásra játszik rá, elbizonytalanítva nézőjét, hogy pontosan mennyit is észlel mindebből a család többi tagja. Az anya csirkecombot tesz egy tányérra, „éhen fog halni, szegény fiú” – mondja az apa, mire újabb falatok kerülnek a többi mellé. Arquímedes elindul a tányérral, a kamera megy vele, el sportoló fia mellett, fel az emeletre, ahol közli lányával, hogy nemsokára vacsoráznak, majd becsukja az ajtaját. Dübörgés hangjai erősödnek fel, és amikor a férfi kinyitja a szomszédos helyiség ajtaját, a fürdőkádban egy megkötözött, csuklyás alak próbál szabadulni.  

El clan

© K&S Films

Az El clan azt a kettősséget ragadja meg, amely ezt a családot, különösen a fiú Alejandrót jellemzi, aki éli a fiatalok normális életét; sikeres rögbijátékos, beleszeret egy lányba, miközben próbálja elnyomni magában, hogy miben vesz részt apja mellett, hogyan fogy el szépen lassan a levegő körülötte (a fojtogatás, fulladás élményére a film több ízben vizuálisan is reagál). Arquímedes pedig ennek az ellenkezője, megkérdőjelezhetetlen viselkedésével szinte természetessé, magától értetődővé teszi e különös állapotokat, olyannyira, hogy családjában senki nem kérdez minderre rá, még ha szépen lassan ki is derül, hogy a gyerekeknek csupán halvány fogalmaik vannak arról, ami a ház bizonyos helyiségeiben valójában folyik. Az apát megformáló Guillermo Francella szuggesztív játéka pedig lélektanilag is hitelessé teszi a családban uralkodó helyzetet. Trapero eszközei, a hosszabb stadycam-beállítások, vagy párhuzamos montázsai, melyek az emberrablás és zsarolás képeit kötik össze Alejandro életének képeivel (meccs, szeretkezés szerelmével), miközben a korszak popszámai közül válogatva talál aláfestő zenét (többek között a The Kinks Sunny Afternoonját) lendületet és feszültséget biztosítnak cselekményének. Az El clan izgalmas bűnfilm, kissé Scorsese stílusában, mely a maga közönségbarát módján valamennyit Argentína egy korszakáról is elmesél.

El clan

© K&S Films

A filmek adatlapjai a fesztivál honlapján:

Eva no duerme

El clan

Borítókép: Eva no duerme (c) 2015, JBA PRODUCTION, HADDOCK FILMS

Főoldalon és a rovat főoldalon látható kép: Eva no duerme (c) 2015, JBA PRODUCTION, HADDOCK FILMS

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Ruprech Dániel --

Ruprech Dániel a Pécsi Tudományegyetem filmelmélet és filmtörténet, valamint esztétika szakán végzett, jelenleg a berlini Deutsche Film- und Fernsehakademie hallgatója.


További írások a rovatból

Interjú Halász Glória filmrendezővel nyitottságról, szerzőiség és hitelesség egyensúlyáról, valamint az önmagunkba vetett hitről
film

Én vagyok Vasember Én vagyok Vasember
Bosszúállók: Végjáték
Justin Baldoni: Két lépés távolság
Tudósítás a 7. Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztiválról

Más művészeti ágakról

Interjú Szegedi Katalinnal a külföldi gyerekkönyvkiadókról, a svéd nyelvű Palkóról, szerzőségről és hatásokról
irodalom

Huszonegyedik #7 Huszonegyedik #7
Poszthumanizmus és szimpátia. Avagy kiút az identitáspolitika csapdájából
színház

Csontdaráló Csontdaráló
Kele Fodor Ákos: Az egyse. Comico-tragicus fekete daljáték a legnagyobb bocsánatos bűnről
Kakukkfészek a Radnótiban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés