bezár
 

irodalom

2015. 11. 05.
Álomnapló, idő, eszképizmus
Bartis Attila kötetbemutatója a New York kávéházban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A vége című regényt mutatták be a New York kávéházban, amit csak hírből ismertem eddig. Amikor a Blahán a rossz kijáraton felfelé igyekeztem, kikerülve a lépcsőn ultizókat, már sejtettem a különlegesség előszelét. Néztem a gyrososnál a sülő húst, majd elkapva onnan a tekintetemet – hirtelen a semmiből egy magas, hosszú fekete kabátos alak termett. Hátulról is felismertem Bartis Attilát.

Vidékiként visszatérni a városba – hiába élek már tizenegy éve itt, Budapesten – mindig kell egy kis idő, amíg feldolgozom a távolságot kis és nagyváros között. Vasárnap este nem is szoktam nagyon kimerészkedni az utcára mondjuk, de ez különleges este volt.

Az emeleti teremben több mint 130-an gyűltünk össze, ami tekintélyt parancsoló, hiszen kevés regényt várt annyira a kiadója, mint Bartis Attila könyvét – nyitotta meg az estet Nyáry Krisztián. A nyugalom megjelenése óta eltelt 14 évre hivatkozott, holott Bartisnak időközben megjelentek kötetei – így például a Lázár apokrifek, vagy A csöndet úgy című tárcanovellák és naplóképek. Jól emlékszem én is, hogy elsőéves egyetemista koromban, 2006-ban A nyugalom hogyan járt kézről kézre köztünk, magyar szakosok között, és legalább négy különböző korú ismerősömnek adtam ajándékba ezt a regényt, amit egy nap és éjszaka alatt olvastam végig. Most, a közönség soraiban is szinte minden generáció képviseltette magát – fiatal gimnazisták és nagymamák, és tulajdonképpen a New York kávézó középkorú felszolgálóit és személyzetét is beleszámolhatom, mert nekem úgy tűnt, ők is figyeltek az elhangzottakra.

Bartis beszélgetőpartnere Juhász Anna volt, aki a beszélgetést szintén ma esti személyes megfigyelésből kezdte levezetni – az estre jövet a buszon A nyugalmat olvasó fiatal szerelmespárt vett észre, akik annyira belemerültek az olvasásba, hogy elfelejtettek leszállni. Juhász a helyszíneiről faggatta Bartist, elsősorban arra volt kíváncsi, hogy Indonéziába, Jáva szigetére való utazása eszképizmusnak tekinthető-e, illetve, hogy ő maga hogyan gondolja el elvonulását Európából. Bartis határozottan elutasította a menekülés címkéjét – úgy fogalmazott, hogy ha menekülés lett volna ez az út, azzal sem lett volna semmi baj, de inkább egyfajta elvárás volt önmagával és a saját kultúrájával szemben: tízezer kilométerre lenni Európától segítette neki átértékelni a dolgok állását. Szimbolikus és emlékezetes kép volt számára az, amikor egy hete volt a szigeten, és a rengeteg sávos és mindenféle közlekedési lámpát nélkülöző úttesten az átkelést kellett először megpróbálni – akkor érezte: lehet, hogy ebben az ennyire eltérő kultúrában meg fog őrülni, mert nem voltak támpontjai még egy egyszerűnek tűnő gyakorlati dolog megoldásához sem, mint az átkelés. Aztán mégis sikerült túljutni a kezdeti nehézségeken, és reménykedés töltötte el, hogy meg fogja tudni írni A végét a szigeten. Azt nem tudja azonban hazaérkezve sem megítélni, hogy mennyire segítette vagy nem segítette az alkotást az a tény, hogy Jáván van. Juhásznak arra a kérdésére, hogy a regényből mi volt az, ami megszületett Jáváig, Bartisnak már nehezebb volt válaszolnia, a megírás több fázisból állt össze, s úgy érzi, ha erről beszél, bárhogyan is, de túlmitizálja ezt a metódust. 2002-ben Krétán kezdett bele a történetbe, ott lett meg a nyelve, a világa, a hangja - mindaz, amitől egy regény az, ami. Ami az addig megírt részek újraírására késztette, édesapjának 2006-os halála volt: ekkor át kellett húznia sok részt. Abból adódott ez, hogy a mindennapi élet a prózájára ilyen mértékben hatott. Bartis vitatta Juhász Anna megközelítését, miszerint az érzelmek megértése, majd a prózában való átültetése gyűjtőmunka lenne. Az érzések begyűjtése és végérvényes lezárása helyett úgy hiszi, inkább alakulások vannak, legalábbis nála. Érezhető volt, hogy ezen a ponton a beszélgetés mintha döccent volna egyet, mert Bartis megkérdezte, hogy mit is kéne most mondania, majd felolvasta az első regényrészletet a barátságról.

A vége

Az este egyik legfontosabb kérdése ezek után az volt, milyen mértékben váltakozik a valóság az írói történetszövéssel, és az álomleírások a regényben, illetve a korábbi regényben valódiak-e. Bartis azt felelte, hogy még sosem írt regényt egyes szám harmadik személyben, viszont az önéletrajziságnak igenis helye van a történet alakulásában, de nem betű szerinti módon. Ezt a fabatka történetével példázta a hallgatóságnak, miszerint Gyergyószárhegyen van egy kis fadarabja, amelyről a családjukban - noha az író nagyanyja sok pénzért vásárolta meg anno a helyi plébánostól a legenda szerint - senki nem tudta, hogy micsoda. A regényírás közben egy napon azzal a gondolattal ébredt, hogy ez a fadarab egy kínai sakkfigura – ebből bontakozott aztán ki a grófnő alakja, tehát ezer és ezer különböző helyről áll össze a regénybeli valóság. Az álmokkal kapcsolatban az írónak még nehezebb a dolga bevallása szerint, mert esetében ritkán fordul elő, hogy egy álma a prózában egy az egyben használható legyen. Tehát az álommal is az a helyzet, mint a valósággal: különböző saját álmok darabjaiból, valóságdarabokból van összehordva. Személyesség és a regény bensőségességének kapcsán Bartis még a második felolvasás után hozzáfűzte, hogy hagyományos naplót nem vezet, az álmai igen fontosak, éppen ezért álomnaplóját rendszeresen vezeti.

Juhász Anna a kávéházhoz való viszonyáról is kérdezte Bartist, aki édesapjával, még gyerekként, 1978-ban járt itt először, majd amikor Budapestre költöztek, és 1985-ben találta meg újra magának ezt a helyet. Egy évvel később Kemény Istvánnal kaptak egy-egy asztalt. „ Ahogy este besétáltam ide, láttam, hogy a saját hajdani asztalom üres. Jellemző, hogy az Istvánén állnak a vodkák” – mondta. Mintha csak erre a mondatra várt volna a személyzet, a harmadik, befejező felolvasás előtt a pincérek lassan elkezdték feltölteni a tálcákra kitett pezsgőspoharakat rosépezsgővel.

 

Fotó: Herbert Aniko

nyomtat

Szerzők

-- Nagy Kata --


További írások a rovatból

A Margitka, van még háború? című kötet bemutatójáról
Tóth Kinga Maria Machina című kötetének bemutatójáról
Vasárnapig még látogatható
Horváth Adél Sok ördögök című regényéről

Más művészeti ágakról

gyerek

Berg Judit mesesorozatából koncertszínház és bábrevü készült
art&design

A gyász megélésének pillanatképei
BIFF - Beszélgetés forgatókönyvírásról és az egyéni hang megőrzéséről
Idegen Virágok - Kiss Adrienn kiállítása az Irokéz Galériában


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés