bezár
 

zene

2016. 01. 19.
Inkább a diplomás munkanélküli
Felső Tízezer a Toldi Klubban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
„Mi jövünk, mi jövünk” – ismételgeti Sallai László, a Felső Tízezer lemezbemutató koncertjén a Toldi Klubban. A debütáló album, a Normális élet, egyben a koncert első, Mi jövünk el című számának szövegén nem kell túl sokat gondolkodni: adott egy generáció, amely a rendszerváltás környékén született, és bár elveszettnek tartják, sőt ő is elveszettnek tartja magát, úgy érzi, végre meg kell végre mutatnia, hogy igenis létezik. Az előző nemzedékek nem könnyítették meg a dolgát, ezért most tehetnek egy szívességet: „Félre az útból, mindenki hátra!”.  

A dalszerző-frontember (és nem mellesleg újságíró kolléga) több formációban is feltűnt már. Ezek közül mindenképpen említésre méltó (a) The Somersault Boy, valamint a Szabó Benedek és a Galaxisok: előbbi angol nyelvű, lendületes powerpop-zenekar, utóbbi lágyabb hangzású, csehtamásosan mesél, és szinte kizárólag a késő húszas, kora harmincas éveiben járó városi értelmiségi fiatalok útkeresését és szenvedéseit énekli meg. Az új zenekar az előbbi lendületét és az utóbbi szövegvilágát ötvözi – némi túlzással mondhatnánk azt is, hogy a Felső Tízezer nem más, mint a Somersault Boy magyar hangja, avagy Szabó Benedek rockosabb énje.

Nemcsak a szöveg, a zene is egyszerű, viszont iszonyatosan energikus, dallamos és fülbemászó. Néha mintha egy kaliforniai punkzenekar kamaszos vidámsága köszönne vissza belőle, máskor inkább a britpop ködét és borúját érezhetjük rajta, sőt a hagyományos magyar alternatívtól sem távolodik el túlságosan. A végeredmény szintivel fűszerezett, de alapvetően gitárcentrikus örömzene. Az alig több mint félórás koncerten a bemutatkozó album majdnem összes dala, többek között a slágergyanús A mi emberünk, a vidám-szomorú Hip-hip-hurrá és a cinikusan önkritikus Süllyedő hajó mellett a lemezen nem szereplő, de a többinél egyáltalán nem rosszabb A tévedés áldozata is elhangzik.

Sallai a dalok között a banda történetének mozaikjait összerakva egyenként mutatja be a többi tagot: Korándi Dávid régi cimborája és zenésztársa, Nagy Bence nemcsak billentyűs, hanem a produceri munkák felelőse is, Hromkó István dobost és Balogh Gallus basszusgitárost pedig a haverzenekar Mayberian Sanskülottsból importálták – utóbbi úgy érkezett, hogy csak útközben kezdett ismerkedni a hangszerrel. A generációs életérzés ábrázolása egyébként akár divatnak is tekinthető mostanában mindenféle művészeti ágban, de míg a fiatal írókkal kapcsolatban inkább kérdésként merül fel, hogy vajon nemzedéki regényt írtak-e, a Felső Tízezer estében nem nagyon lehetnek kétségeink.

A lemez következetesen visz végig egy egységes koncepciót, ügyesen adagolva az önsajnálatot és az öniróniát. Mert tényleg rossz nekünk, valóban nem segítenek rajtunk, sőt el is nyomnak bennünket, ugyanakkor mi sem nagyon igyekszünk, hogy normális életet éljünk: elisszuk a pénzünket, elalszunk az éjszakai járaton, a végállomáson ébredünk. Ugyanakkor közöttünk is akadnak olyanok, akik autót vesznek maguknak és megházasodnak, és a dalok ezt a tényt sem hallgatják el. Eltávolítanak a generációs olvasattól a párkapcsolati témájú szövegek is, mégis borítékolható, hogy az egyedülálló diplomás munkanélküli jobban tud majd azonosulni a dalokkal, mint a háromgyerekes családanya.

A közönség is inkább fiatalokból áll, de egy hétköznap késő éjszaka kezdődő koncert esetén nem is várható el minden korosztálytól, hogy a sötétben és a hidegben fagyoskodjon a buszra várva. Az utolsó, Teleszkóp című szám nekik is szól: „ezt azoknak írom, akik otthon maradtak”. Éjfél után egy másik zenekar, a Haunebu is a Toldi Klub színpadára lép, próbálva lezúzni a kitartóbbak arcát, és bár ők a rangidősek, meg különben is hangosabbak és keményebbek, és amúgy nem is csinálják rosszul, amit csinálnak, az este mégis inkább a Felső Tízezerről szól.

 

Fotó: Felső Tízezer Facebook-album

nyomtat

Szerzők

-- Szarka Károly --


További írások a rovatból

Nils Frahm: Day
Händel: Alcina. Marc Minkowski felvétele
„Határtalan Design”/ Design Without Borders a FUGÁban
Az UMZE kamaraegyüttesének pécsi koncertjéről

Más művészeti ágakról

Karácsonyozzatok velünk, vagy ússzatok haza az Örkény Stúdióban
Jeanne Herry: Az arcuk mindig előttem lesz


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés