bezár
 

film

2016. 02. 14.
Szülők és gyermekek
66. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál - 2016. február 11-21.
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Dieter Kosslick fesztiválját úgy harangozta be a sajtó, mint egy mustrát, amely idei témájának a migrációt teszi meg. Nem is meglepő ez a világ második legnagyobb A-kategóriás szemléjétől, amelyet hosszú ideje politikainak neveznek. Azonban kár volna csakis így közelíteni a versenyben, netán más szekciókban szereplő mozik felé.

Annál is inkább, mert a zsűri egyik tagjaként dolgozó Clive Owen nagyjából a következő üzenetet adta át jelen sorok írójának: ildomos összeházasítani a politikai tartalmat a sztorival, karakterépítéssel, valamint felejtsük el azt, hogy az egyik versenyfilm jobb, mint a másik, mivel a film egészének kell kifejtenie a hatását. Helyesebben, próbáljunk meg inkább emberekkel, valódi történésekkel foglalkozni, amennyiben szükséges, vessük latba politikai ismereteinket, és ezek szerint döntsünk arról, jó vagy rossz filmre ültünk-e be.

Morfondírozhatunk azon is, vajon mi egy adott fesztivál közös tematikája? Ami a 66. Berlini Nemzetközi Filmfesztivált illeti, az első napon különböző stílben ugyan, de a családot, szülőlétet, gyermekeket centrumba állító filmek domináltak. Rögvest Mohamed Ben Attia műve, az Inhebbek Hedi szép példa erre. Tunéziai önfelfedező dráma a Dardenne-fivérek co-produceri felügyeletével – 88 perces pillanatkép egy anyja és családja által uralt, önállótlan fiatalemberről, vagyis magáról a címszereplőről. Mamája állást szerez neki, egy számára idegen lányt adna hozzá feleségül (akivel találóan alig lépnek ki közös autójuk utasteréből), fő témaként az autonómia kiharcolása nevezhető meg. Ben Attia viszont nem éri be ennyivel, a Hedi nem csupán egy küzdelmet vásznon örökítő presztízsdráma. Sallangmentes férfimelodráma, amennyiben a főhös válsága, döntésképtelensége áll a központjában, drámai ereje sem sírás-rívásban merül ki, hanem önfeledt nevetésekkel, netán szépen elkapott szomorú pillanatokkal is szolgál. Melankolikus történet: a címkarakter egész elnyomott életében egyszer igazán szerelembe esik egy vendégek előtt táncoló recepcióslánnyal, úgy fest, lerázza magáról a maternalista rabigát, kedves, megértő, maszkulin lényként állhat a sarkára. A direktor azonban a várttól eltérően zárja a mesét, Ben Attia őrzi az Inhebbek Hedit örökké átható bizonytalanságot, keserédes hangnemet, közben pedig a filmre jellemző minimalista kifejezésmód is igazabbá, humánusabbá, átélhetőbbé teszi a belső viaskodást.

Inhebbek Hedi

Mohamed Ben Atti: Inhebbek Hedi (Kép: Frederic Noirhomme © NOMADIS IMAGES-LES FILMS DU FLEUVE–TANIT FILMS)

Fliegauf Bence új filmje, a Liliomösvény című anya-fiú családtörténet a Forum szekcióban kapott helyet. Objektív, romagyilkosságról szóló, atmoszferikus regéje (Csak a szél), valamint az azt megelőző jéghideg, élettelen melodrámája (Méh) után a rendező ismét új vizekre evezett. Mágikus realizmussal próbálkozik, nem is rosszul. Gyászfeldolgozó anyadráma találkozik melegszívű éréstörténettel: előbbit az édesanyját vesztett fiatal mama, Rebeka (Stefanovics Angéla játékával), utóbbit a 8 éves Dani (Sótonyi Bálint emlékezetes színrelépése) képviseli. Nemcsak költőiséget, csaknem álomszerű hangulatot generál a mozi, de a mesék, a történetek énképző szerepéről is rengeteget elárul – a régiek segítenek előrelépni, veszteségekkel szembenézni, hátrahagyni a nagy terheket. Élet és halál fonódnak össze, a nagymama hamvai a születést jelképezni hivatott, zöldellő park egyik fájának gyökereinél találnak nyughelyet, a múlt babafigurái tűz martalékaként égnek el, hogy a szeretet lángja mind magasabbra csapjon. Dániel a Vadászról, a Tündérről hallgat mendemondákat: elvált szüleiről, illetve az édesanyja ugyancsak külön vált felmenőiről. Ő maga pedig Törpeként áll az események forgatagában, legközelebb neki kell felnőnie – utazását trip-hangulatú úszás, színpompás csónakázás erősítik fel.

Liliom ösvény

Fliegauf Bence: Liliom ösvény (Kép: © Dániel Bogdán Szőke)

Időutazást is tettünk a ’70-es évek posztklasszikus Hollywoodjába. Jeff Nichols indie rendezőből stúdiófilmes sci-fi mágussá avanzsált, a Warner Bros. égisze alatt gyártott Midnight Special azonban kevesebb, mint 20 milliót emésztett fel, nem mellesleg pedig zseniális munka. Hajszathrillert látunk a Sugarlandi hajtóvadászat nyomdokain (fényképezte: Zsigmond Vilmos, a szegedi doyen szépiatónusú snittjei máig kedves örökségek), valamint coming of age-be oltott fantasztikus sztorit. Nichols óriási suspense-érzékkel bír, rejtélyesen alig árul el bármit, amit lehet, az utolsó percekre tartogat. Ismerős lehet a módszere, ugyanez a Take Shelter látnoki-hipnotikus családi drámájában, katasztrófasztorijában is kézjegyként működött. A Midnight Special legnagyobb erényét szikársága jelenti: visszafogott, nem speciális effekt-hívő darab, jóval inkább letisztult családi dráma szeretetről, egy apa töretlen küzdelméről különleges képességekkel rendelkező, világító szemű gyermekéért. Ahol pedig autós üldözés zajlik, netán a semmiből shotgun dördül, az olyan, amilyennek lennie kell: kemény, feszes, nyers. Ódát kapunk az önzetlenségről, a direktor olyan pozitív, humanista sci-fik zászlócipelője, mint a Harmadik típusú találkozások, a Douglas Trumbull trükkszakember jegyezte Silent Running vagy a 2 évvel ezelőtti Csillagok között. Mindenkiből sikerül valami pozitívat kihozni a végére, legyen az kormányügynök vagy militarista – a többértelmű befejezés valahol igenis szívhez szóló üzenetet hordoz egy szebb világról. Hiába tűnik el a földönkívüli fiú, Alton más univerzumban épült holnapolisza, Nichols nem adja fel a reményt, és a kisfiú látószögét, ha gondoljuk, pozitivitását szuggerálja közönségébe.

Midnight Special

Jeff Nichols: Midnight Special (Kép: Ben Rothstein © 2016 WARNER BROS. ENTERTAINMENT INC. AND RATPAC-DUNE ENTERTAINMENT LLC)

Csalódásként marad fenn a kanadai Denis Côté dramedyje, a Boris sans Béatrice (Boris Whitout Béatrice). Nem több ez didaktikus tanmesénél (angolul cautionary tale) egy önző, arrogáns burzsuj hányattatásairól. Adott a kafkai atmoszféra, töménytelen humor dönthet le bennünket a lábunkról, ám még az extravagáns, fejedelmi jelmezben strázsáló Denis Lavant sem menti meg a filmet a középszerűségtől vagy a kidolgozatlan cselekményszövés rémétől – Côté sajnos csak a poénok sűrűségével bíbelődött, miközben összehozott egy több sebből vérző, pontosabban érdektelen, felszínes üzenetdarabot.

Boris sans Béatrice

Denis Côté: Boris sans Béatrice (Kép: © Julie Landreville)

 

Borító kép, négyzetes lead kép: Midnight Special, Ben Rothstein © 2016 WARNER BROS. ENTERTAINMENT INC. AND RATPAC-DUNE ENTERTAINMENT LLC

Főoldalon lévő kép: Liliom ösvény, © Dániel Bogdán Szőke

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Szabó Ádám --


További írások a rovatból

Beszélgetés Lichter Péter kísérletifilm-rendezővel a hosszú távú karrierépítésről és a sikerparadoxonról
Sajtótájékoztató Enyedi Ildikó új filmjéről, A feleségem történetéről
film

Én vagyok Vasember Én vagyok Vasember
Bosszúállók: Végjáték

Más művészeti ágakról

színház

Győztes játszma Győztes játszma
Beszélgetés Nagy Józseffel a kortárs tánc alakulásáról, iskolákról és lehetőségekről, kétlakiságról és a fiatalok helyzetéről
színház

Előző héten még kellékek után szaladgáltunk… Előző héten még kellékek után szaladgáltunk…
A Létra Kulturális Egyesület Ébredés című darabjának budapesti bemutatóján jártunk
A zuhanás sokkja a MáSzínházban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés