Az Ural Vision Gallery (UVG) első kiállítóhelyét Jekatyerinburgban nyitotta meg 2012 decemberében, de tárlataikon nem csak orosz alkotókat állítanak középpontba, hanem nyitnak a tágabb értelemben vett kortárs európai művészet felé is: a következő év elején megrendezett The Rest of the World kiállításon például a Magyarországon is jelenlévő galerista és műgyűjtő, Hans Knoll anyagából válogattak, 2014-ben pedig Asztalos Zsolt Velencei Biennáléra készített anyagát bővítették egyéni tárlattá. A Falk Miksa utcai kiállítótér közvetlen előzménye a Ludwig Múzeum szentpétervári új akadémizmust bemutató kiállítása, az Abszolút szépség volt, ami a két intézmény szoros együttműködéséből jött létre – az UVG budapesti galériája ezzel párhuzamosan prezentálta első válogatását kortárs orosz alkotók munkáiból.

Lars Schwander azonban se nem orosz, se nem magyar. A dán fotósnak több tucat önálló és csoportos kiállítása volt világszerte, emellett kurátor, zenész és galerista (ő alapította a koppenhágai Fotografisk Center-t), alkotásainak fókuszában pedig a személyiség és annak fizikai materializálódása – a testtartás, a tekintet – áll. Akár olyan hírességeket fotóz, mint Yoko Ono, Björk, Leonard Cohen vagy Helmut Newton, akár kedvenc alanyait, a nőket, Schwander az arcra vagy testre szűkített vágással, semleges hátterekkel, spontán és indirekt pózokkal emeli ki képein magát az embert, próbálva megmutatni annak leplezetlen jellegzetességeit.

A kétszintes térben az első nagyobb egységet a sztárfotók alkotják. Az egyvonalban elhelyezett fényképek sorjában, már-már tablószerűen mutatják be a dán fotós megbízóit, barátait, pályatársait, köztük két magyar fotóst, Kemenesi Zsuzsannát és Kerekes Gábort. Az emeleten kiállított anyag fókuszában ezzel szemben már teljes egészében a nők állnak: olyan hétköznapi Emelie-k, Marie-k, Eviták és Cecilie-k, akik testi és lelki értelemben is képesek megnyílni a kamera előtt. Túl a széttárt combokon, kificcenő harisnyakötőkön és réveteg tekinteteken, Scwander nem (csak) a nőkben eredendően jelenlévő erotikát, de a mindennapok problémáit és feszültségeit is megpróbálja visszaadni a képeken, határozottan egyensúlyozva test és lélek komplex, mégis elválasztható egysége között. Erről ő maga is vallott a prae.hu-nak: „Szeretem a testet: a húst és a vért. Test nélkül nincs lélek a képeken.”

A hírességek és a pőrén-őszintén kitárulkozó hölgyek portréin túl engem mégis a lépcső melletti festmény-fotó kombinációk ragadtak meg igazán – van abban valami felemelő, amikor ugyanazt a dolgot két médium eltérő szűrőjén keresztül szemléljük, önkéntelenül is keresve a köztük lévő hasonlóságokat és különbözőségeket. A német Axel Geis alakjai a festés aktusával párhuzamosan vetkőzik le a Schwandernél domináló karakterisztikusságokat, többé-kevésbé elvonatkoztatva a forrásul szolgáló személyek jellegzetességeitől. A festményeken látható alakok – konkrét ismertetőjegyeiktől eltekintve – nem próbálnak görcsösen hasonlítani a forrásul szolgáló fényképekre, így a köztük feszülő viszony sokkal inkább a műfajok közti absztrakcióra épít, mint a puszta másolásra. Ennek köszönhetően a dán fotósnál hangsúlyozott privát élettörténetek egészen új megvilágítást kapnak Geisnél, aki a látható ecsetvonások struktúrájában ezzel szemben a lélek általános törvényszerűségeit próbálja meg visszaadni – helyenként talán még izgalmasabban is, mint a forrásul szolgáló Scwander-művek.

A dán fotós egyéni kiállítása több mint 50 alkotást vonultat fel két témában, két szinten – ez egyrészt azt jelenti, hogy Scwander anyaga kellően reprezentatív, hisz a női portrék még sosem voltak láthatók ilyen teljességben. Másrészt azt, hogy a szorosan installált képek között elveszik a hangsúly, s hiába húzódik mögöttük egytől egyig tartalmas élet- és háttértörténet, ha a fotók éppen egymást nem hagyják érvényesülni. Mindezektől függetlenül A belső reflexió körülbelül azt adja, amit ígér: klisémentes sztárportrékat és őszintén kitárulkozó, szép hölgyeket.

Lars Schwander A belső reflexió című kiállítása megtekinthető a budapesti Ural Vision Gallery-ben (1055 Budapest, Falk Miksa utca 5.) 2016. február 29-ig.

Fotók: Komornik Eszter