bezár
 

irodalom

2016. 04. 13.
Szomszédok vagyunk, de kevéssé ismerjük egymást
A 23. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál sajtótájékoztatója
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Szlovákia lesz a 23. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendég országa. Ennek apropójából 33 önálló kötet, köztük 6 antológia jelenik meg magyar fordításban szlovák szerzők tollából. Összességében 24 ország, 150 kiállító képviselteti magát a 2016. április 21. és 24. közötti megrendezendő eseményen. A programok során csaknem 190 könyv kerül bemutatásra, és mintegy 600 meghívott  vendég lesz jelen. A fesztvál idei Budapest Nagydíjasa Jostein Gaarder norvég szerző lesz.  

A könyvfesztvál szlovák díszvendégsége egyfajta "pilot-projektnek" is tekinthető, ahogyan azt az előkészítésben résztvevő Karádi Éva is megfogalmazta. Nagyjából egy éves munkáról van szó, melyben fontos szerepet játszottak többek között azok a találkozók, amikor a magyar kiadókat célzottan keresték meg a profiljukba illő szlovák alkotásokkal. Miroslava Vallová, a szlovák szerzők műveinek hazai és külföldi ismertté tételével foglalkozó Irodalmi Információs Központ igazgatója szintén a fordítók munkájának fontosságára hívta fel a figyelmet. A Könyvfesztivál hagyományos beharangozóján az intézetvezető beszélt arról, hogy bár Szlovákia és Magyaroszág szomszédosak egymással, mégsem ismerjük egymást igazán, és többek között köszöni a budapesti Szlovák Intézet és Deák Renáta munkáját, hogy összefogta, mintegy szárnyai alá vette a szlovákról magyar nyelvre fordítókat.  

A budapesti Szlovák Intézet vezetője, Hushegyi Gábor a szlovák állam multikulturális jellegéről beszélt elsősorban, s arról, hogy nem csak 33 könyvvel, de egy nyitott, modern ország imidzsével érkezik Szlovákia a budapesti rendezvényre. Ennek kapcsán megemlítette a Kossuth Kiadó gondozásában mejgelenő Sokszínű városaink című esszékötetet is, amiben ennek a multikulturális múltnak állítanak emléket a szerzők. 

Hushegyi  beszélt arról is, hogy reméli, hogy a díszvendégség egy majdan a továbbiakban is gyümülcsöző együttműködés kezdete lesz, valamint említést tett arról a módszerről, hogy úgy próbálják a szlovák alkotásokat megismertetni a magyar olvasóközönséggel, hogy a programokon a vendégeket mindig egy hasonló tevékenységet folytató, hasonló világlátással vagy stílussal rendelkező szerzővel párban igyekeznek bemutatni az érdeklődők tájékozódását segítve. 

A díszvendégség alkalmából a Noran Libro Modern dekameron című antológiasorozatában - amiben egy-egy nemzet 20. századi novelláiból közölnek egy válogatást - a szlovák irodalomból készített egy összeállítást, ezen kívül  Férfi, nő, gyerek. Mai szlovák történetek címmel egy kortárs antológiát is kiadnak erre az alkalomra. Szintén a Könyvfesztiválhoz kötődik a kiadó K- Európa sorozata, amit Karádi Éva szerkesztett, és aminek több szerzője is itt lesz Budapesten.

 Ugyancsak a Noran Libro szerzőjének számít  Magyarországon az idei Budapest Nagydíjas, azaz a sztárvendég, Jostein Gaardner, akinek legfrissebb, Anna világa című könyve érdemel különösebb figyelmet.  Ahogyan Kőrössi P. József, a kiadó vezetője elmondta, a globális felmelegedést tematizáló regény kapcsán több beszélgetést is szervez a kiadó és a norvég nagykövetség, többek között a Prezi Nagymező utcai székházában is lesz egy program, ahova szeretettel várják a középiskolásokat is. 

Kovács Eszter, a Pozsonyi Pagony kiadó vezetője szimbolikusnak nevezte jelenlétét a sajtótájékoztatón, és rögtön jelezte, hogy nem csak saját kiadója, de az összes, a rendezvényen kiállító gyermek - és ifjúsági könyvkiadó nevében beszél. Elöljáróban egy rövid áttekintést nyújtott arról, hogyan alakult a könyvpiac e szegmense az elmúlt egy évtizedben, hogyan zárkózott fel a magyar gyermek - és ifjúsági könyvkiadás mind az illusztrációk esztétikai minősége, mind a könyvekben tárgyalt témák tekintetében nyugat-európai társaikhoz.  

A kisebb gyerekek esetében a  mindennapi életet érintő, ám korábban nem feltétlenül irodalmi alkotások alapanyagaként szolgáló témák is felbukkannak, mint például a szobatisztaság, a testi-emésztési folyamatok.  Kicsit nagyobbak már találkozhatnak esetleg olyan történetekkel is, melyekben a valamelyik szülő alkoholista, drogfüggő vagy épp börtönviselt.  A fiatal felnőttek, az úgynevezett young adult korosztály kategegóriájában pedig már komoly társadalmi problémákat is feszegetnek a szerzők. Kovács Eszter azt mondja, érdemes tehát a gyermekirodalmi standok felé is venni az irányt nézelődés közben, mert rengeteg különleges kiadvánnyal találkozhatnak az érdeklődők. 

Búcsúzik a Magyar Lettre Internationale, éppen a 100. számmal. Erről a főszerkesztő, Karádi Éva beszélt. Említést tett ezenkívül az Európa Pontban, az Európai Bizottság magyarországi képviseletének helyszínén szervezett Európai Irodalmi Takálkozóról, valamint az Európai Elsőkönyvesek Fesztiváljáról is, ami, mint kiderült, már példaként szolgál más európai - például a németországi Kielben rendezendő -  könyvfesztiválok hasonló találkozóihoz. A fiatal szerzőket nem csupán a közönségnek, de egymásnak is igyekeznek bemutatni, erre szolgál majd többek között a Petőfi Irodalmi Múzeumban szervezett workshop, de a hagyományokhoz híven, természetesen lesz szombat délutáni pódiumbeszélgetés is. 

A fesztivállal kapcsolatos legfontosabb  alapinformációkról Keresztury Tibor, a MKKE igazgatója beszélt, a sajtótájékoztatón részt vett még Szakonyi Péter sajtófőnök is.         

nyomtat

Szerzők

-- Pethő Anita --


További írások a rovatból

Recenzió a Természetellenes vadság című líraantológiáról
irodalom

Vaktérkép

Más művészeti ágakról

színház

A Vígszínház Ármány és szerelem bemutatójáról
Hajdu Szabolcs: Kálmán-nap
art&design

Kiállításkritika A kétely felfüggesztéséről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés