Portugália volt a központi témája az elmúlt hétvégén  a 11. kerületben rendezett Eleven Tavasz porgramsorozatnak.  Ennek részeként az Arnoldo Kávézóban (Gross Arnold Galéria) egy gyermekkönyv illusztrációiból nyílt kiállítás. Catarina Sobral neve talán már nem ismeretlen itthon sem a gyermekkönyvek iránt érdeklődők körében, Asimpa című könyve tavaly jelent meg magyarul a Vivandra Kiadó gondozásában. Ahogyan azt a kiadványt, a most megjelenő Az én nagypapám szövegét is Urfi Péter fordította. A könyv, ami hat éves kortól ajánlott, 32 rajzolt oldalból és az ezekhez kapcsolódó 22 mondatból áll. A kisunoka mesél nagyapja, valamint szomszédja, Dr. Sebestyén életéről. Bár egy házban élnek, mégis két külön világban, bátr sejthető, hogy fiatalabb korában a nagyapa sem vette annyira könnyedén az életet, mint most.  

A könnyed és vidám életstílushoz persze élénk színek dukálnak, Catarina Sobral képein elsősorban a piros és a zöld dominál. Ahogyan azt Szilágyi Gábor művészettörténész is megemlítette megnyitó beszédében, a rajzok a hatvanas évek kerek, naiv, gyermekinek tűnő képi világát idézik meg. Másrészt az illusztrátor más művészettörténeti korszakkal is játszik: a piknikező nagyapa és társai Manet Reggeli a szabadban című festményére emlékeztethetnek bennünket. Ráadásul  a képre illesztett come il faut felirat hozzáad még egy plusz ironikus jelentésréteget, hiszen a francia impresszionista képe saját korában nem igazán volt illendőnek nevezhető.  

A könyv megkapó bája a már említett gyermeki szemszögből következik, valamint abból, hogy nem tesz mást (és nem is akar többet), egyszerűen csak az élet apró hétköznapi mozzanataira koncentrál. Például, hogy mikor kelnek a szereplők - a nagyapa és a szomszéd története mindig párhuzamosan halad az osztott képeken -, mivel töltik délelőttjüket, hogyan ebédelnek, miről szól az estéjük. Míg Dr. Sebestyén majd megszakad a munkában, mikróban készíti az ebédjét, addig a nagyapa pilátesz tornára jár, mopszot sétáltat, barátaival találkozik vagy éppen németül tanul.

Szilágyi Gábor szerint a szerethető szereplőket a könyv végére könnyen személyes ismerőseinknek tekinthetjük, hiszen olyan egyszerű, mindennapos cselekvések közben láthatjuk őket, amelyek akár a mi életünk részei is lehetnének. Közben nagyon fontos az ellentételezés is, de nem csak a nagyapa és a szomszéd életmódja esetében, hanem a nagyapa és a kisunoka párosára is értve. Az emberi létezés két végpontjához közel - ezért látszatra egymástól távol - álló két karakter élete mélyebben fonódhat össze, mint ahogyan az elsőre gondolnánk. Ebből következően pedig az élet nagy  kérdéseire  és örök igazságaira is rámutatnak ezek a kedvesen banálisnak tűnő képek. Az élet szép, és meg kell tanulnunk megélni az adott pillanatot, fel kell fedeznünk magunkban az élet szeretetét, és az apró hétköznapi mozzanatokban meglelni a boldogság recepjét. Mondjuk például egy mopsz sétáltatásában. 

A kiállításmegnyitón részt vett és köszöntőt mondott João Miguel Henriques, a Camoes Intézet vezetője. Zenével pedig a Darjeeling együttes szolgált.  

Fotó: Lieszkovszky László