bezár
 

film

2016. 11. 11.
A dokumentumfilm: felelősség és elhivatottság
A 20. Jihlavai Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválról – 2. rész
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Az idén 20. alkalommal megrendezett Jihlavai Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál társadalomtudatos versenyszekciójáról előző cikkünkben már beszámoltunk, azonban a rendezvényen nemcsak a díjakért induló alkotásokról, hanem a többi különleges dokuról is érdemes szót ejteni.

A Jihlavai Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál (IDFF) elsődleges célja, hogy körképet fessen a világ aktuális társadalmi-politikai történéseiről, és a bemutatott alkotásokkal elősegítse a párbeszédet a krízisekről. A versenyszekció alkotásait mind ebben a szellemben rakták össze a szervezők, és a zsűri a díjakat fontos és provokatív műveknek ítélte oda.

De mi a helyzet a többi szekcióval, melyek nem vettek részt az ítészek és a nézők kegyeiért folytatott küzdelemben? A Jihlava IDFF rengeteg értékes alkotást vonultatott fel a zsűri fókuszában levő dokumentumfilmeken kívül is. Ezek egy jelentős hányada szintén komoly társadalmi-politikai elemző attitűddel fordult aktuális témákhoz, mások viszont a dokumentumfilm-forma korlátait feszegették: a Doc-Fi elnevezésű szekció kifejezetten fikció és dokumentumfilm határmezsgyéjén mozgó alkotásokat foglalt magában, a Reality TV az új tévés műfajokkal foglalkozott, a My Street Films pedig okostelefonokkal készült, technikai értelemben vett transzgresszív alkotásokból válogatott (egyik ilyen például a csehországi németek sorsát problematizáló Messestraße Elf). De szerepeltek a felhozatalban személyes dokumentumfilmek művészekről művészeknek: Rebecca O’Brien Versus: The Life and Films of Ken Loach című, a híres brit rendező életpályáját felelevenítő dokuja, valamint Jim Jarmusch Iggy Popp-filmje, a Gimme Danger. Mindemellett pedig remek retrospektív vetítéseken Carl Theodor Dreyer, Eric Rohmer és a húszas évek orosz avantgárdjának (Dziga Vertov és testvére, Mihail Kaufman) alkotásait tekinthették meg a látogatók.

Messestraße Elf

A Witness, a Jihlava Manifesto 1997-2016, a The American Elections – Donkey or Elephant? és a Special Event szekciók a versenyprogramokhoz hasonlóan politikai értelemben fontos, aktuális filmeket foglaltak magukban, más-más perspektívából mutatták be a világot és sokszor riasztó történéseit.

A The American Elections összeállítása kiváltképp aktuális darabokat kínált nézőinek a közelgő amerikai elnökválasztás alkalmából. A filmtörténet legjobb amerikai politikai dokumentumfilmjei elevenedtek meg a vásznon, melyek John F. Kennedy és Hubert Humphrey választókért folytatott küzdelmétől (Primary) az ellentmondásos Richard Nixon karrierjének alakulásán (Millhouse: A White Comedy) és Bill Clinton hatalomra kerülésén (The War Room) át Barack Obama elnökségéig (By the People: The Election of Barack Obama) mutatták be az Egyesült Államok elnökválasztás-történetének fordulópontjait. S hogy miért kellett a direct cinema atyjaitól, Robert Drewtól és Donn Alan Pennebakertől indulni? Mert a kurrens szavazás is jelentős fordulatot hoz Amerika és a világ történelmében, hiszen soha ezelőtt nem volt ennyire ambivalens és megosztó a két elnökjelölt személye (egyes mémek a rossz emlékű Alien versus Predator frappáns reklámszövegét montírozták Donald Trump és Hillary Clinton portréi alá, miszerint „bármelyikük nyer, mi vesztünk”). A Donkey or Elephant szekció alkotásai így többek között arra világíthatnak rá, hogy miként jutott el Amerika idáig, miért kerülhet a hatalom közelébe egy olyan ember, mint Donald Trump.

Mert a Primary vagy a War Room sem csupán történelmi dokumentumként működnek, hanem az elnökválasztási procedúráról beszélnek, és zseniális módon, a puszta megfigyeléssel, a kamera jelenlétével leplezik le a színfalak és a politikusi imázs mögött rejtőző valódi stratégákat. A Primaryben Kennedy és Humphrey útját rögzíti Robert Drew, de a film csak elsődleges szinten tűnik puszta propagandának. Valójából lehull az elnökjelöltek által viselt ál-közvetlenség leple, az erőltetett barátságosság pusztán a választópolgárok kegyeiért folytatott kampány részeként jelenik meg. Például mikor Humphrey naiv iskolás lányokkal kedveskedik, szinte a néző is megszereti ezt a rekedt hangú, tenyérbemászó republikánus politikust, aki műmosolyos mondandóját azért azzal zárja, hogy „menjetek haza, és mondjátok a szüleiteknek, szavazzanak rám!”.

The War Room

A War Room pedig még elképesztőbb, hiszen gyakorlatilag arról tudósít, hogy az első ember, a később megválasztott demokrata botrányhős, Bill Clinton csupán egy báb, akinek tehetséges szakemberek adják szájába a mondatokat, és végső soron maga Clinton a pénzén kívül semmit sem tesz győzelméért. Az igazi csatát a címbeli kampányirodában egy egész csapatnyi politikai stratéga vívja, akik Bill Clinton 1992-es ellenfeléről, az akkori elnökről, idősebb George Bushról derítenek ki botrányos titkokat, illetve egyengetik a demokrata jelölt útját a Fehér Házba. Azaz az elnökválasztás így nem is annyira az elnökről, hanem a háttérben zajló, sokszor piszkos intrikákról szól.

A történetiség és a visszatekintés jegyében állították össze a korábbi bejegyzésünkben már említett Jihlava Manifesto (1997-2016)-t mely a fesztivál történetének legérdekesebb alkotásait tömörítette. A szekció kiáltványszerűségét pedig az adta, hogy ezek a dokuk reprezentáns darabjai a társadalomtudatos rendezvénynek. Az idézett cikkben említett, a Doc Alliance weboldalán megtekinthető dokumentumfilmeken kívül a fesztiválon vetítették Jay Rosenblatt Human Remains című kollázsát, melyben a rendező archív felvételek segítségével híres diktátorok (Hitler, Sztálin, Mussolini, Mao Ce-tung) privát életét mutatja be kedvenc ételeik, időtöltéseik vagy éppen kapcsolataik megidézésével. Hasonlóan különleges élményt nyújtott Alexander Szokurov Orosz bárka című fikciós dokumentumfilmjének kvázi folytatása, a Francofonia, melyet a szentpétervári Ermitázs helyett ezúttal a francia Louvre múzeumban forgatott a rendező, megkísérelve bemutatni a francia történelmet a muzeális tárgyakon és termeken keresztül.

Concerning Violence

De a legérdekesebb, egyben a Jihlava Manifesto műveinek eszmeiségét összegző, valóban kiáltványszerű dokuesszé Göran Hugo Olssontól, a Concerning Violence. A Concerning Violence az elnyomottak és az elnyomók viszonyára koncentrál, és a forradalmi erőszak kérdéskörét járja körbe a híres filozófus és politikai aktivista, Frantz Fanon szövegeinek (elsősorban a Wretched of the Earth) segítségével, a kolonializmus teoretikusának, a szintén emblematikus Gayatri Chakravorty Spivak kommentárjával és Lauryn Hill afro-amerikai énekesnő narrációjával. Olsson háborús és archív felvételekkel illusztrálja Fanon pontokba szedett, radikális állításait az elnyomott, gyarmatosított népek erőszakhasználatáról és annak jogosságáról.

A Concerning Violence képein mégsem egyoldalú erőviszonyok rajzolódnak ki, vagyis a svéd rendező nem pusztán áldozatként mutatja be a leigázottakat, miként a gyarmatosítók sem csupán elnyomó rosszemebrek. A Concerning Violence-ben az erőszaknak mindkét fél áldozata, mely tézist kegyetlen híradófelvételekkel támasztja alá Göran Hugo Olsson: afrikai, napalmtól megcsonkított nők és gyerekek (sőt, kisbabák), derékban kettélőtt, felrobbantott, haldokló amerikai és francia katonák jelennek meg ebben a dokumentumfilmben. E kontextusban tehát a „csatatéren” találkozó, szemben álló felek közül valójából nem ellenségek, hanem az ideológiai gyűlölet és hatalomvágy elszenvedői. Így, ha Fanon sokszor túlzó és szélsőséges szövegrészeibe bele is lehet kötni, Gören Hugo Olsson művébe aligha, mert a Concerning Violence általános tüntetés mindenféle erőszakos akció ellen.

A Witness amolyan multikulturális szekció volt, mely különféle témákat és filmeket foglalt magába, melyeknek közös pontja, hogy szereplőik vagy alkotóik valamilyen esemény szemtanúi voltak. A Zero Days az amerikai-izraeli digitális kémprogramot, az iráni atomfegyvereket bojkottáló Stuxnextet vizsgálja, az experimentális és stilizált Recovering Industry a 2008-9-es gazdasági válság cseh nehéziparra és vegyiparra gyakorolt hatását elemzi, a Tadmor különleges fikciós dokumentumfilm, melyben libanoni politikai foglyok viszik színpadra tapasztalataikat, a Kandahar Journalsban pedig a kanadai fotóriporter, Louie Palu afganisztáni kálváriája és morális válsága elevenedik meg.

Ambulance

A Witness legerősebb és legintenzívebb alkotása egyértelműen a szó szerint húsbavágó Ambulance volt, mely a palesztin művész és dokumentumfilmes Mohamed Jabaly első egészestés dokuja. Ebben Jabaly a sűrűjébe veti magát, és a háborús övezetben, Gázában csatlakozik egy mentőalakulathoz, ami majdnem az életébe kerül. Az Ambulance-nek már a nyitóképei is letaglózók, minthogy Mohamed Jabaly mindent egy kézikamerával, szubjektív nézőpontból rögzít, kommentálva is az eseményeket. Így Jabaly dokuja egyes szám első személyben előadott akció-dokumentumfilmmé válik, melyben már az említett bevezetőben is hatalmas feszültség kumulálódik, hiszen a rendező lakását éri találat.

De Gázában és környékén a Pokol elszabadulását szó szerint kell érteni. A mentőautó minden másodpercben készen áll, hogy ártatlan civileket hozzon ki a szétbombázott épületek romjai közül, és ezek az emberek éjjel-nappal életüket kockáztatva segítenek a hontalanná vált bajbajutottakon. A beszámolók szerint az támadókat nem is nagyon látják, legfeljebb a drónok vészjósló hangja vagy látványa jelzi, hogy hamarosan többek halnak meg vagy válnak otthontalanná. Mintha csak egy Terminator-filmet néznénk, ám sajnos ez nemcsak James Cameron ötletes fantazmagóriája, hanem a lélekgyilkos valóság, melyben egy emberellenes mesterséges intelligencia helyett embertelen emberek irtják az emberiséget modern csúcstechnológiával. Ami a drónokat irányítók számára pusztán videojátéknak tűnik (a kamerán keresztül stratégiai játékokhoz hasonlóan felülnézetből látják a lebombázandó területet a gépet gamepadekhez hasonló kormánnyal irányító „pilóták”).

Kandahar Journals

Mindeközben pedig Jabaly révén a riporter, a tudósító moralitásával kapcsolatban is felmerülnek kérdések. Meddig etikus filmezni? Mi a fontosabb: megmutatni a világnak az értelmetlen és borzalmas pusztítást akár még az orvosok munkájának akadályozása árán is, vagy egy bizonyos ponton a kamerát ki kell kapcsolni, hogy életeket mentsen az újságíró?

Az Ambulance zseniális és szívszorító dokumentumfilm, mert minden képkockájában jelenidejű, intenzív élményben részesíti nézőjét, ám szívszorító, mert a bombázást elszenvedő civilek könnyekkel küszködve vagy dühösen néznek a kamerába, és kérdezik Allahot vagy a világot, hogy miért történik ez velük, miért szolgáltak rá erre. A nyugati gyűlölködők számára is megfontolandó a palesztin áldozatok dilemmája, miszerint semmi kedvük elhagyni országukat, otthonukat, ahol születtek és eleddig éltek, ám sokuk számára nem maradt más lehetőség, mivel a kegyetlen bombázások egész lakóparkokat pusztítanak el. Így ha a helyiek nem akarnak halált hozni magukra és családjukra, menniük kell. Mohamed Jabaly sokkoló dokumentumfilmjének konklúziója, hogy a porig rombolt Gázában lassan nem marad olyan objektum, melyet ezek a meggyötört emberek „otthon”-nak nevezhetnek.

Lo and Behold: Reveries of the Connected World

Az úgynevezett Special Event a jóideje kiváló játékfilmek helyett zseniális dokumentumfilmeket készítő Werner Herzog az internet történetéről és jelen állapotáról mesélő munkája, a Lo and Behold: Reveries of the Connected World mellett a Peshmerga, a francia filozófus-riporter, Bernard-Henri Lévy doku-drámája. A Peshmerga az Ambulance-hez hasonlóan rendkívül izgalmas és aktuális alkotás, mely az Iszlám Állam ellen harcoló kurdok mindennapjaiból mutat be egy szeletet.

A Peshmergában a hősi helytállás mellett megjelenik azért a halál és a szorongás is, hiszen mint az a filmben már az első képkockákon ki lett domborítva, a pesmergák alapvetően azért mégiscsak terroristák ellen küzdenek. Az agyafúrt ellenség pedig bárhol ott lehet, és nem szabad a harcosoknak bedőlniük a kiürített, elhagyott helyiségek látványának, mivel az IS a „felperzselt föld” taktikáját alkalmazva menekülést színlel, hogy utána ott csapjon le, ahol nem is számítanak rájuk. Felkészült, elszánt, tapasztalt katonákról lévén szó a pesmergák persze számítanak a terrortámadásra.

Peshmerga

Bernard-Henry Lévy művében a feszültség és a humor mellett az Ambulance-hoz hasonlóan a háborús tudósító, a sajtó képviselőjének drámája is szerepet kap. Habár csodával határos módon itt is túléli a riporter az aknatámadást, mégis elgondolkodtatnak a robbanás élesben rögzített képsorai arról, hogy mit vállal a haditudósító, s meddig mehet el az események bemutatásában. Mi a fontosabb: a világ értesítése vagy a riporter élete? Mint az Ambulance-ben, úgy a Peshmerga-ban is a szenvedély és az elhivatottság vezérli a kamera mögött álló személyeket és a lefilmezett hősöket egyaránt – a balesetek után senki sem akar visszatérni a békés otthonába, mert az alkotó érzik, hogy még feladata van.

A fentebb bemutatott alkotások tehát a versenyszekció győzteseihez és többi szereplőjéhez hasonlóan a világ aktuálpolitikai helyzetéről festettek tablót, ám ezen kívül van még közös pontja a Jihlava IDFF dokumentumfilmjeinek. Mint azt Bill Nichols teoretikus is megállapítja a kortárs performatív dokukkal kapcsolatban, a jihlavai alkotások jelentős hányada is nyíltan vállalja, hogy konstrukció, hogy nem tisztán a valóságot dokumentálja, hanem a lefilmezett eseményeket egy vagy több alkotó tudatos választása szerint történetté szervezi. Az Ambulance vagy a Peshmerga erre jó példák, de a Jihlavai Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon vetítették a frissen debütált dokumentarista játékfilmet, a Toni Erdmannt, mely akár a Doc-Fi szekcióba is beleillett volna. S a határsértés a másik oldalról, a kísérleti filmek felől is megtörtént a Fascinations blokkban vagy a mesterkurzusokon vetített alkotásokban. De ezekről bővebben következő beszámolónkban!

 

A nem-verseny szekciókról bővebben a fesztivál honlapján!

A cikkben szereplő képek a Jihlava IDFF weboldaláról származnak.

Ezúton is szeretnénk hálás köszönetünket kifejezni a budapesti Cseh Centrumnak, illetve igazgatójának, Lucie Orbóknak, hogy nagyvonalú anyagi támogatásukkal segítették szerzőnk utazását és Jihlavában való tartózkodását a fesztivál ideje alatt!

Továbbá köszönettel tartozunk a Jihlava IDFF szervezőinek, a nemzetközi kapcsolatokat bonyolító René Kubásek meghívásáért és Nikola Prokopcová sajtókapcsolatokért felelős szervező nélkülözhetetlen segítségét, Jarmila Outratová, az Industry Programme vezetőjének közreműködését is köszönjük.

S végül, de nem utolsó sorban köszönjük a Doc Alliance Films csapatának, hogy a fesztivál szervezői és a Prae.hu között létrejöhetett a kapcsolat!

nyomtat

Szerzők

-- Benke Attila --

Benke Attila az ELTE Bölcsészettudományi Karán végzett 2012-ben filmtudomány mesterszakon, ugyanitt 2016-ig a Filozófiatudományi Doktori Iskola Film-, média- és kultúraelmélet programjának hallgatója volt. Jelenleg filmkritikusként, újságíróként, szerkesztőként tevékenykedik számos kulturális folyóiratnál és portálnál, valamint filmes műfajelméleti kutatást végez, és magyar filmtörténettel is foglalkozik.


További írások a rovatból

Joseph Kosinski: Top Gun: Maverick
Fazakas Péter: A játszma
Testközelben – Érzékiség az új német filmekben

Más művészeti ágakról

Vaktérkép
Péterfy Gergely – Nagy Ervin: Robotmese. Lampion Könyvek, 2022
gyerek

Októbertől a magyar mozikban
Bemutatták Karacs Andrea Fóliázott szívek című verseskötetét


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés