bezár
 

gyerek

2016. 12. 07.
Gyerekrajzokból nyílt kiállítás a Tűzoltó utcai Gyermekklinika ambulanciáján
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Kiállítás nyílt az Őrzők Alapítvány által kiírt, Karácsony a családban című rajzpályázatra érkezett alkotásokból szerdán Budapesten a Tűzoltó utcai Gyermekklinika ambulanciáján, ahol a legjobb alkotóknak díjakat adtak át.

Az Őrzők Alapítvány által kiírt pályázatra 62 gyermek rajzokat, festményeket és montázsokat készített. A kiállítás megnyitója és a díjátadó előtt Herczeg Anita, Áder János köztársasági elnök felesége, a pályázat fővédnöke meglátogatta az intézményben gyógyuló gyerekeket.
    

"Ritka esemény, hogy ilyen magas szintű állami képviselet ellátogat az intézményünkbe, amely az itt folyó munka, az itt kezelt gyerekek iránti társadalmi szolidaritásnak a jele és jelentőséggel bír a gyermekek számára is" - hangsúlyozta Szabó András, a klinika igazgatója.
    

Elmondta: a klinikán kezelt gyerekek komoly és kemény harcon keresztül küzdenek meg az egészségükért. "Intézményünk megpróbálja biztosítani számukra azt az élményt és azt hangulatot, amellyel el tudjuk terelni a gyerek figyelmét a betegségükről és visszahozzuk őket a társadalmi létbe" - mondta.
    

Felhívta a figyelmet arra, hogy advent idején, karácsony előtt ez a kiállítás olyan erkölcsi, szellemi és hangulati töltetet ad a beteg gyerekeknek, amely segíti őket abban, hogy jó hangulatban éljék meg az idei ünnepet.
    

A díjakat három kategóriában - óvodások, alsó és felső tagozatos általános iskolások között - osztották ki. Minden kategóriában három díjat adták át. Az alkotások három tagú zsűri bírálta el, amelynek tagjai Rofusz Kinga, gyermekkönyv-illusztrátor, Mészáros Tamás Endre és Sebők Alexandra gyógyult fiatalok voltak.
    

A különdíjakat ugyancsak három kategóriában Herczeg Anita, a köztársasági elnök felesége nyújtotta át a gyerekeknek. A gyerekek rajzait bemutató kiállítás január közepéig tekinthető meg a klinika ambulanciáján.
    

Az Őrzők Alapítvány célja, hogy a klinika fejlesztését, az osztályok felújítását, a korszerű eszközök beszerzését támogassa. Ezen kívül támogatja a kutatómunkát, valamint baba-mama és családi lakásokat tart fent a vidéken élő családok számára. Az alapítvány fontos küldetése, hogy a klinikán kezelt gyereknek, családoknak értékteremtő és kulturális programokat is szervezzen.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


Más művészeti ágakról

Tóth Kinga AnnaMaria sings/singt/énekel című kötetének bemutatója
Hajdu Szabolcs: Kálmán-nap
Határátkelés címen rendezték meg a Kis Présházban öt kortárs költő közös estjét


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés