bezár
 

gyerek

2016. 12. 13.
Harmincezer fontért cserélhet gazdát Jane Austen gyermekkori fajátéka
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Akár a 30 ezer font (11,3 millió forint) leütési árat is elérheti Jane Austen (1775-1817) angol regényírónő egykori fajátéka, amelyre kedden licitálhatnak az érdeklődők a Sotheby's londoni aukcióján.

 A Büszkeség és balítélet szerzője annak idején hampshire-i otthonában játszott sokat a bilboquet nevű játékkal, amelynek lényege, hogy minél egyszerűbb mozdulattal kell elkapni egy bothoz kötött fagolyót a bot végén lévő kis edénnyel - írja a BBC News.
    

A britek egyik legnagyobb írójaként ünnepelt Austen halála után a játék nemzedékeken át örökölődött a családjában. A Sotheby's aukcióján az írónőhöz kötődő egyéb tárgyakra is licitálni lehet, köztük van Austen testvéréhez, Cassandrához írt levele 1800-ból, amely várhatóan 40-60 ezer font közötti áron fog gazdát cserélni.
    

A bilboquet népszerű játék volt Austenék otthonában, és az ifjú Jane különösen tehetségesnek bizonyult benne.
    

A fajáték leütési árát 20-30 ezer fontra becsülik.

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


Más művészeti ágakról

irodalom

Soá utolsó túlélői után csak szövegeik maradnak velünk Soá utolsó túlélői után csak szövegeik maradnak velünk
Clara Royer Kertész Imre élete és halálai című könyvéről beszélgetett a szerzővel Schein Gábor és Szegő János
Külföldön Sikeres Magyar Művészek

Magyar produkciók nemzetközi piacokon Magyar produkciók nemzetközi piacokon
Művészet, média, marketing konferencia a Pesti Vigadóban
Tudósítás a 7. Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztiválról
Jacques Audiard: Testvérlövészek


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés