bezár
 

gyerek

2017. 03. 22.
Így vesztették el ők
Könyvbemutató a Magvető Caféban: Az első. Tizenöt író, tizennégy történet arról, amiből csak egy lehet. Menő Könyvek, 2017. 03. 20.
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Lehullott a lepel jó néhány kortárs magyar íróról hétfő este a már próbaüzemben működő Magvető Caféban. Az irodalmi rapid randin ugyanis mindenkinek vallania kellett Az első kapcsán.

A Menő Könyveknél megjelent antológiáról Csapody Kinga főszerkesztő elmondta, hogy Nagy Boldizsár egy hasonló tematikájú amerikai kötetet talált, amiről az jutott eszükbe, hogy a kortárs magyar írók a kortárs magyar olvasóknak sokkal érdekesebbek lehetnének, mint egy ilyen antológia fordítása. Innentől pedig egyenes út vezetett a most kézbe vehető könyvig.

A szerzők közül csaknem mindenki el tudott jönni, már ezért is érdemes volt jelen lenni az eseményen. (Dedikációfétissel rendelkező olvasóink számára alá is írtak jelen sorok írójának egy példányt az összegyűlt írók.) Vallottak is szépen Nyáry Krisztián és Csapody Kinga mikrofonja előtt Fiala Borcsától Tasnádi Istvánig. A rapid randi 5 perces ötlete feszes és játékos keretet adott mindenkinek: amit ennyi idő alatt nem tudott elmondani, azt biztos beleírta a saját novellájába.

Dedikációfétissel rendelkező olvasóink számára alá is írtak jelen sorok írójának egy példányt az összegyűlt írók.

Megtudhattuk Tasnádi Istvántól például, hogy a fiúknak is vannak érzelmeik (ha esetleg van olyan szőrös szívű lány olvasó, aki erről nem értesült volna eddig), Mészöly Ágnes egy erőszak általi szüzességelvesztésről számolt be, Fiala Borcsa a nőgyógyász kapcsán kellett, hogy meséljen, Garaczi László a saját fiát emlegette, Nagy Ildikó Noémi amerikai-magyar diákév-összehasonlítással is szolgált, Molnár T. Eszter rámutatott, hogy szép-szép a szándék és a terv, de néha egy (lány barátnője iránt érzett) vonzalom lehet oly erős, hogy nem tudni, mi történik két ember közt. Lakatos Levente kijelentette, hogy csakazértsem vad szöveget adott, mert szerinte ezt várták volna el tőle, ha más nem, az olvasók, Gimesi Dóra II. József kalapos királyról nyilatkozik sorra, Kalapos Éva Veronika pedig leszögezi, nagyon jó volt ezt a szöveget írni, de talán a századikról még jobb lesz, mert odáig a 99 megelőzőn keresztül vezet az út. (Dragomán György, Grecsó Krisztián, Háy János, Karafiáth Orsolya és Németh B. Eszter is benne lett volna a beszámolóban, csak ők nem tudtak részt venni a jeles eseményen.)

A lepelről még: volt olyan, aki elmondta, hogy azért tartotta nagy feladatnak ezt a szöveget, mert úgy értette, a saját igaz történetének megírása volt a felkérés tárgya – és ő bizony ennek tett eleget. Mások rámutattak, hogy a valóságszilánk nélkül nem tudnak novellát írni, de kár is az ő konkrét történetüket keresni az írásaikban, hiszen ezek megalkotott irodalmi munkák. Megint mások arról beszéltek, hogy ők bizony számukra fontos kérdésről szerettek volna írni, s így tematikus irányból közelítettek.

Hosszú sorokban

Fiala Borcsa még elmondta, hogy mostanában hétköznap újságíróként dolgozik, hétvégén igyekszik irodalmat létrehozni. Molnár T. Eszter kérdésre válaszolva elmondta, hogy hamarosan felnőtteknek szóló könyve jelenik meg (krimi!), amit bizony az ifjúsági regények előtt kezdett írni. Kalapos Éva Veronika a D.A.C. sorozat harmadik kötetében található „szüzességelvesztéses” történet miatt már több hasonló témájú beszélgetésen van túl gimnazista lányokkal, és rendszeresen kap ilyen tárgyú leveleket is… (Megjósolom: sorsában osztozni fognak többen is a jelenlévők közül az elkövetkező években ennek az antológiának köszönhetően.)

Csapody Kinga és Nyáry Krisztián

És amiért még érdemes volt végigülni a rengeteg érdeklődővel együtt a bemutatót, az az utána következő kis beszélgetés volt Csapody és Nyáry közt, mely során Nyáry Krisztián a szüzesség elvesztésének kultúrtörténetéről mesélt (nagyjából elolvasható Az első című antológiában). Most olyan jó nekünk, hogy akár azzal is elveszíthetjük, akit szeretünk – az előző korokban nem így volt ez. Nagyjainkat, Babitsot, Kosztolányit, etc. például egy családtag ragadta nyakon, és vitte el prostituáltakhoz. Nyáry számára a legfontosabbnak azonban az tűnt, hogy a művészet kapcsán beszélni lehet erről a kérdésről is. Csapody Kinga kérdésére adott válaszból azért azt is megtudhattuk, hogy a következő Nyáry-könyv címe nem az lesz: Így vesztették el ők.

Fotó: a Menő Könyvek Facebook-oldala

nyomtat

Szerzők

-- Balogh Endre --

A prae.hu művészeti portál alapító-főszerkesztője, a PRAE.HU Informatikai és Kommunikációs Kft. ügyvezetője, a Prae Kiadó vezetője. 2009-2011 a József Attila Kör Irodalmi Egyesület (JAK) elnöke. Önálló prózakötete: A parazita (2008, FISZ).


További írások a rovatból

gyerek

Kabóca Bábszínház: Dödölle
gyerek

Már lehet nevezni a Pagony Kiadó gyerekirodalmi és illusztrációs pályázatára
gyerek

Kertész Erzsi regényéből készült előadás a Vojtina Bábszínházban

Más művészeti ágakról

irodalom

A Jelenkor Kiadó új költészeti kiadványainak bemutatója
Kritika Babarczy Eszter Néhány szabály a boldogsághoz című kötetéről
A 14. Frankofón Filmnapokról
Az Amikor Galéria debütálása a művészeti galériák soraiban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés