bezár
 

zene

2017. 06. 28.
Szuperlatívusz
Jónás Vera Experiment, Hey, June!, 2017. június 19., Művészetek Palotája
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Bő három éve követjük Jónás Vera és együttese, a Jónás Vera Experiment tevékenységeit (írtunk is róla már négyszer), s mostanra már egészen biztosak lehetünk abban, hogy igazából nem is Jónás Vera kísérletezik, hanem a kísérlet jónásverázik. Mintha Jónás Vera más fordulatszámon, más tér-idő kontinuumban pörögne, mint a zenészek zöme, ő ugyanis eddigi karrierjének öt éve alatt többször újult meg, mint más egy egész életmű során.

Mindez azonban nem azt jelenti, hogy bármelyik korszakában ellaposodott volna, sőt. Bőven el tudtam volna még viselni a Game-korszak zenei világát is pár évig, mint ahogy a Tiger, Now! sem fulladt még ki, de már megint itt van valami egészen új, az ugyanis, amit ezúttal a Művészetek Palotájában láthattunk, semmi korábbihoz sem volt fogható.

Illetve mégsem. A JVE Trafóban tartott ötéves születésnapi koncertje (2016. december 28.) mintha előjátéka lett volna a mostani estnek. Ott sem csak a zene önmagában volt fontos, Jónás Vera a látvánnyal, a látványvilággal és a láthatósággal is folyamatosan játszott, ruháján vetített minták jelentek meg, félig átlátszó vetítővászon mögé bújva énekelt, és a közönség néhány tagjának kiosztott, cérnán összekötött százas szögpár csilingeltetésével kísértette magát. Elég átütő élmény volt, nem is igazán értem, miért nem volt vele tele a popsajtó. S ha jól látom, most sem toporzékolnak a zenekritikusok, hogy meghajolhassanak mindaz előtt, amit Jónás Vera kitálál, majd megvalósít.

De koncepcióját tekintve az a koncert semmi sem volt a mostani, teltházas MüPa-belihez, pedig már akkor is azt gondoltam, hogy azt überelni aligha lehet.

JVE

Pedig lehetett.

Arról, amit láttunk és hallottunk, csak döbbenetekkel kísért szuperlatívuszokban lehet írni: leg-hegyek, huhh-cunamik és hoppá-tornádók.

Ha jól értettem, akkor az egész estet egy sajátos dinamika határozta meg, méghozzá a Jónás Vera és együttese közötti kapcsolat. Ők ketten ugyanis még sosem váltak ennyire el egymástól, sosem volt még ilyen hangsúlyos, hogy az Experiment kíséri a kísérletező Jónás Verát, illetve a jónásverázó Kísérletet.

Merthogy a korábbi koncerteken az énekes és együttese egy egységet alkottak, most azonban Jónás Vera háttérzenészeivé minősültek. Nem hiszem, hogy ettől kevesebbek lettek volna, de a színpadképet alapvetően határozta meg, hogy Csizmás András basszusgitáros és bőgős, G. Szabó Hunor dobos, valamint a Fenyvesi Mártont váltó - de sajnos őt pótolni vagy helyettesíteni nem tudó - gitáros, Bécsy Bence éppen egy süllyesztőben várták, hogy Jónás Verával és az eleinte talpig fehérben, majd a koncert második felétől talpig feketében éneklő vokalistákkal (Vincze Fekete Vera, Dely Domonkos és Sapszon Orsi) egy szintben legyenek, majd továbbliftezve az énekesek fölé emelkedve játsszanak, hogy utána újra azonos szintre érkezve fejeződhessen be az est.

JVE

Lehet, hogy a magasabban lévő sorokban, pláne az emeleteken jól látszódott mindenki, de sajnos az igen előkelő hetedik sorból, Jónás Vera szülei mellett üldögélve az egyik kedvencemet, a dobost alig lehetett látni, így nagyon örültem a felemelkedésüknek. Ezt leszámítva viszont egy szavam sem lehetett, de persze volt, Jónás Vera édesanyjával ugyanis kiválóan lehetett kommentelgetni az eseményeket.

De nem csak a kíséret elkülönítése volt teljesen új, hanem voltak új dalok is. És nem csak simán újak, hanem újak és magyarok. Korábban csak a Szél hozott-ban hallottam Jónás Verát magyarul énekelni, a Borzongásaim-mal és a Ne felejts el-el viszont az énekes-dalszerző bizonyította, hogy magyarul is pontosan érti és tudja, hogy mitől ül egy dal.

Aztán teljesen új volt az is, hogy Jónás Vera sokszor egyedül volt a színpadon, hol egy áttetsző vászon előtt, hol pedig mögötte, hol gitárral, hol anélkül, de akár így, akár úgy, akár egyedül, akár vokalistáival, akár a teljese pereputtyal maga mögött, mindvégig beénekelte és bemozogta a teret, miközben minden tekintetet vonzott.

JVE

Tényleg nem hiszem, hogy sok zenész képes erre, mert persze beszippant Mick Jagger, de azért imádok Keith Richardson is elidőzni, és nyilván éppen annyira sikoltoztam volna George Harrisonért, mint Ringo Starrért. De itt tényleg mindenki egy emberre szegezte összes tekintetét.

Azt egyébként nem teljesen tudom, hogy amikor csak az énekes volt a színpadon, honnan és miből szólt a zene, de mivel Jónás Vera rendre bemutatta Vranik Krisztián sound designert is, ezért azt kell sejtenem, hogy ilyenkor az ő munkáját értékelhettük leginkább, de persze folyamatosan villantott a fényekkel Kovács Áron, játszott a vizuális megjelenéssel Bernáthy Zsigmond és a hangokkal Bartha András is, nemhiába nem maradt ki az ő nevük a koncertről, de nem maradhatott ki a bemutatásuk e kritikából sem. Mint ahogy Jónás Vera megjelenéséért felelős Nyulasi Lili és Szécsi Gabi neve sem.

Amikor pedig már azt hittük, hogy az előadás minden centije megszervezett és kitalált, amelyben spontaneitásnak helye bizony nincs, akkor Jónás Vera fényt kért, kilépett a sorokhoz, és kikacsintott néhány percre, de aztán folytatódott a hibátlan és precíz performansz.

És persze semmi kétség, a továbbiakban lesznek még loopozós-tombolós, ismerősebb koncertek, de abban is biztos vagyok, hogy időről időre lesznek ilyen performatív, szuperlatívuszokba huppanó estek is.

Így kell ezt.

Így kell ezt!

(A koncerten készült képek sinco, a lead-beli négyzetes kép Kovácsovics Júlia munkája, a kritika megírásához köszönöm a Launching Gagarin Records & Management segítségét, a jegyet pedig a Művészetek Palotájának és a prae.hu-nak.)

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Szél Dávid --


További írások a rovatból

Vivaldi/Jupiter, Alpha Records, 2019.
Október 30-án fellépett a Yellow Mood és a Folksteps a Három Hollóban
Interjú Fejérvári Zoltánnal pályakezdésről, oktatásról, mentorokról, itthoni és külföldi lehetőségekről
Voicingers workshopok Budapesten

Más művészeti ágakról

irodalom

A hétköznapok reménytelenségének bája A hétköznapok reménytelenségének bája
Lydia Davis: Az annyi mint, Libri, 2019.
gyerek

Rajzolj nekem!
Idén az iskolai könyvtárakért rajzolnak az illusztrátorok a Pagonyban
Háttérinterjú Barda Beátával és Szabó Györggyel a Trafó működéséről, kapcsolódó projektekről, a nemzetközi beágyazottságról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés