bezár
 

irodalom

2017. 07. 21.
Igen, az internet valóban fordulatnak tekinthető
FISZ-tábor, 1. nap
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Másodjára érkezem Visegrádra, első alkalom, hogy komppal. Lassan kúszunk a fővárosból, és az ország, meg a Kárpát-medence különböző pontjairól, rázkódunk a mindenféle járatokon, mint egy zacskó magkeverék, ami Mogyoróhegyen válogatásra vár; próza, líra, kritika, műfordítás műhelyekbe oszlunk. 

Péterfy Gergely, Szabó Róbert Csaba, Kukorelly Endre, Schein Gábor, Szirák Péter, Károlyi Csaba és Nádasdy Ádám vezénylik a műhelyeket, Szirák Péter első kritikaszemináriumán szó esik a kritikavitákról, kedvenc kritikusokról, beosztjuk a hét menetrendjét.

A tábor egyik főszervezője, Urbán Bálint (a másik Tóth-Czifra Júlia) felkonferálja Szálinger Balázst az ún. „sztársávban”, akit Balogh Gergő faggat, sokrétű beszélgetés bontakozik ki. Magától értetődően a pályakezdéssel indítunk, Szálinger szerint egy fiatal szerzőnek egyszerre nehezebb és könnyebb az indulás, mint az „ő idejében”, ezt részben az internetnek tudja be, megjegyzi, hogy „jól kell tudni kommentelni” így az első és második kötetig el lehet úgy jutni, hogy az ember ne tudjon szonettet írni, vagy ne tudja a vezető szépirodalmi kiadóknál az elmúlt öt évben megjelent verseskönyvek címeit, ez régen nem volt elképzelhető, de a harmadik kötetnél úgyis kiderül, ha kilóg a lóláb, állítja.

 

Fotók: FISZ-tábor  FB

Szó esik a színházról, úgy gondolja a színházi közönség nem az ő közönsége, a rendezőtől a világosítókig közös munka ez, nem érzi igazságosnak azt sem, ha a színházi plakáton nagyobb betűvel szerepel a neve, mint a rendezőé. Kirúgás az Újpesti Lapból, a szerelmi líra közelsége, a háború, Nagy Endre és Karinthy Frigyes is vissza-visszatérő pontok a beszélgetésben.

A kritikustusán Csillik Kristóf, Kulcsár Árpád és Szerényi Szabolcs kötetei vannak terítéken, elhangzik, hogy milyen egy klasszikus első kötet („van benne minden, mint a búcsúban”). A kritikusok között (Dobás Kata, Hermann Veronika, moderátor Borbáth Péter) általában nagy az egyetértés, többször elhangzik a húzás és tömörítés szükségessége a könyvek kapcsán.

A fáradhatatlan DJ Smid Róbert, a buli bár rövidnek tűnik, de annál nagyobb az első este, a tábori jókedvért felelős elnök idén is Hyross Ferenc.

Fotók: Facebook

nyomtat

Szerzők

-- Vida Kamilla --


További írások a rovatból

Határátkelés címen rendezték meg a Kis Présházban öt kortárs költő közös estjét
Magyar Széppróza Napja a Fiatal Írók Szövetségénél
irodalom

Vaktérkép

Más művészeti ágakról

gyerek

Nagyívű nemzetközi kiállítás nyílik a Deák17 Galériában
Hajdu Szabolcs: Kálmán-nap
A Corvina Kiadó Plautus: Hét komédia című kötetéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés