bezár
 

gyerek

A látványon túli jelenlét
A látványon túli jelenlét
Július 8-tól ismét megnyílt a Láthatatlan Kiállítás, egy program, ahol látvány helyett tapasztalatokat szerezhetünk. A látogatók teljes sötétségben, látássérült tárlatvezetők kíséretében fedeznek fel hétköznapi helyzeteket – hangokra, illatokra, érintésekre és egymásra figyelve. A – budapesti mellett Prágában és Varsóban (illetve korábban Stockholmban) is megszervezett – program nemcsak azt ígéri, hogy megmutatja, milyen látássérültnek lenni, hanem találkozási lehetőséget teremt a látó és látássérült emberek között.
Harry Potter segíti a kémiatanulást Pécsett
Harry Potter segíti a kémiatanulást Pécsett
Harry Potter világán keresztül igyekszik közelebb hozni a kémia világát a 7. és 8. osztályos diákokhoz az a rendhagyó oktatási segédlet, amely a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Karának (PTE TTK) gondozásában jelent meg - közölte a baranyai felsőoktatási intézmény a Facebook-oldalán.
55. éves a Kecskeméti Rajzfilmstúdió
55. éves a Kecskeméti Rajzfilmstúdió
Fennállásának 55. évfordulója alkalmából rendezvénysorozatot indít a Kecskeméti Rajzfilmstúdió. Szeptember 30-tól újabb animációs alkotások vetítésével, közönségtalálkozókkal és kiállítással várják a látogatókat a Hírös Agóra Otthon Moziban.    
Interaktív könyvbemutató a vadméhek világáról
Interaktív könyvbemutató a vadméhek világáról
Gengeliczki Emese könyvbemutatót tart október 2-án, pénteken, 17 órai kezdettel a Maminti Kuckóban a Züm-Züm és Büm-Büm a városban - Kalandok a Virágzó Kertekben című könyvéből. A felolvasás mellett interaktív, játékos programok, közös kreatív alkotás, „Beporzó nyomozó” küldetések és dedikálás is várható, a foglalkozás után pedig egy kötetlen beszélgetésre is lehetőség nyílik. A részvétel öt éves kortól ajánlott.
Kezdődik a 30. Őszi Kulturális Fesztivál Szegeden
Kezdődik a 30. Őszi Kulturális Fesztivál Szegeden
A Pataki Ferenc festőművész alkotásaiból rendezett kiállítás megnyitójával, koncertekkel és fényfestéssel kezdődik csütörtökön a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Őszi Kulturális Fesztiválja, melyen két hónapon át nyolcvan helyszínen háromszázötven, többségében ingyenes program várja az érdeklődőket.
Busszal a világ körül
Busszal a világ körül
A nagyvárosok élete elképzelhetetlen jól szervezett minőségi tömegközlekedés nélkül, amely nemcsak a helyváltoztatást könnyíti meg, az életünket teszi kényelmesebbé, hanem környezeti szempontból is kulcsfontosságú kérdés. Ezért sem árt, ha természetesnek véve nemcsak igénybe vesszük ezeket a járműveket, hanem kicsit meg is ismerjük világukat.
A legvidámabb barakk kettős tükre
A legvidámabb barakk kettős tükre
A Pagony Kiadó Abszolút töri sorozatának legújabb kötete 1983-ba, a Kádár-rendszer végnapjaiba kalauzol el. Az időutazós történekben a budai Vitéz János Zenetagozatos Általános Iskola és Gimnázium tanulói az udvaron álló platánfa alatt meghúzódó időalagúton utaznak vissza a múltba.
Írók a Móra online öröknaptárában
Írók a Móra online öröknaptárában
A gyermek- és ifjúsági irodalom jelentős magyar és külföldi alkotóit mutatja be a Móra Könyvkiadó új online öröknaptára, amelyben születésük dátuma szerint kereshetők a szerzők, akiknek legfontosabb életrajzi adatai és művei is megtalálhatók az oldalon.  
25. szülinapi PagonyFeszt
25. szülinapi PagonyFeszt
Szeptember 20-án vasárnap, egész napos programsorozattal vár mindenkit a Dürer kertben a PagonyFeszt! A délelőtt 10-től délután 17 óráig tartó ünnepi eseményeken ott lesz többek között Gryllus Vilmos, Rutkai Bori, az elmúlt 25 év összes kedvenc karaktere, szerzők, illusztrátorok. Koncertekkel, színházi előadásokkal, kreatív foglalkozásokkal, kedvezményes könyvvásárral és sok-sok meglepetéssel várnak mindekit a szervezők.
Mesék a kertből
Mesék a kertből
A Népmesekincstár sorozat legújabb darabjaként az Erdők mezők népmeséi után most a természet ember által megszelídített világába vezet el Bajzáth Mária Kertünk népmeséi című kötete, a régen faluhelyen mindenhol megtalálható növényeket, állatokat bemutatva.
1   2   3   4   5   6   7   8   9 
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés