bezár
 

gyerek

2026. 11. 03.
Százharminc program a jubileumi Győri Könyvszalonon
Szentmártoni János kapja a huszonötödik alkalommal megrendezett esemény Alkotói Díját
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Több mint száz kortárs, köztük mintegy tizenöt Győrrel foglalkozó kötetet mutatnak be november 6. és 8. között a 25. Győri Könyvszalonon. A rendezvény Alkotói Díját idén Szentmártoni János József Attila-díjas költő és író kapja.

Mintegy százharminc program várja a látogatókat, köztük író-olvasó találkozók, színházi és zenei előadások, valamint gyermekprogramok. A rendezvény fő helyszíne a Győri Nemzeti Színház, de a Kisfaludy Károly Könyvtár is számos eseménynek ad otthont – mondta Horváth Sándor Domonkos, a szervező Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér igazgatója. November 5-én irodalomterápiás szakmai konferenciával, délután workshoppal, este pedig a Kvízcsütörtök különkiadásával vezetik fel az eseményt. Pénteken a diákok mások mellett Nyulász Péterrel, Bene Zoltánnal, M. Kácsor Zoltánnal, Maksai Kingával, Jánosi Ferenccel és Kertész Erzsivel találkozhatnak, valamint megismerhetik a Móra Kiadó  Flow-sorozatát. Varró Dániel és Molnár György az Igen, igen, ja nem! című rendhagyó irodalomórával készül.

A három nap alatt bemutatják többek között Fábián Janka Veszprémi ősz, Grecsó Krisztián Ott maradtok egymásnak, Iancu Laura Hét szavad ide hallom, Majoros Sándor Szarajevói kóla, Szűcs Kinga A tiszteletes három lánya, Háy János 100 nap, Olasz Valéria Kék hold, Nyáry Krisztián Vetkőzés, Spiró György Repedt kályhámon macska ül és Müller Péter Önvallomás című könyvét. Ismertetik Petes Róbert Játszmák és útkeresések – A győri püspökség és az állambiztonság (1956–1960) című kötetét, amely azt mutatja be, hogyan alakult a papság mozgástere az 1956-os forradalom napjaiban és az azt követő megtorlás éveiben. Emlékezünk címmel jelenik meg a Győri Antológia idei kötete, amely a forradalom és szabadságharc hetvenedik évfordulóját idézi fel.

Sudár Ágnes és Laczó Balázs Ötven jelenet a takarásból című új könyvében a Győri Nemzeti Színház és a Győri Balett művészei, háttérdolgozói mesélnek el egy-egy történetet.

Az irodalmi programok mellett november 6-án 19 órakor a Dráma a Szalonban című kortárs drámajáték várja a közönséget a Győri Nemzeti Színházban. Szombat este a Classic Club Singers Verdi’n the mood! című koncertje, vasárnap pedig Vecsei H. Miklós és a QJÚB koncertszínházi előadása szerepel a programban.

A gyermekkönyv-bemutatók mellett szombat délelőtt a Bóbita Bábszínház Pöttöm Panna, vasárnap a Kabóca Bábszínház Lúdas Matyi című előadását lehet megtekinteni. Csordás Dániel, Kuizs Lilla és Somogyi György részvételével szombaton kerekasztal-beszélgetést tartanak a képregények világáról. Vasárnap Vujity Tvrtko is a könyvszalon vendége lesz, Csáki Judit kritikus, író és dramaturg pedig Nagy-Kálózy Eszterrel és Rudolf Péterrel beszélget.

Képek forrása: gyor.hu, gyoriszalon.hu

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

gyerek

A pénzügyi tudatosságot rajzolták meg a fiatalok a Magyar Államkincstár felhívására

Más művészeti ágakról

A 2026-os Őszi Margó Irodalmi Fesztivál zárónapjáról
Alejandro González Iñárritu: Digger
Bognár Péter Lovagoljon Perzsiába a halál! című könyvéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés