gyerek
A művészeti szakmai szervezetek bíznak benne, hogy „a kulturális kormányzat lehetőséget teremt arra, hogy a költségvetésről a lehető legrövidebb időn belül egyeztetés induljon a szakmai szervezetekkel” – írják nyílt levelükben.
Tisztelt Miniszter Úr!
A magyar kultúra nem maradhat olyan terület, amelynek működési feltételeit – a többi költségvetési döntés után – a „megmaradó lehetőségekhez” igazítják. A közgyűjtemények, a színházak, a zenei és táncművészeti intézmények, az irodalmi és képzőművészeti műhelyek, a közművelődési szervezetek és a független alkotóközösségek tevékenysége (és még sorolhatnánk) az ország, a teljes magyar nemzet szellemi és közösségi életének alapvető része. Működésük biztonsága nem lehet másodlagos, harmadlagos szempont.
Az Ön felelőssége, hogy a kultúra érdekei megfelelő súllyal jelenjenek meg a kormány döntéseiben, hogy az ágazat a társadalmi jelentőségének megfelelő figyelmet és forrásokat kapjon. És az Ön felelőssége, hogy a kulturális élet jövőjéről ne a szakmai szervezetek nélkül szülessenek döntések.
Mindez nem kizárólag az Ön hatáskörén múlik, tudjuk. Azt azonban joggal várjuk, hogy a kultúráért felelős miniszter a kormányon belül is képviselje az ágazat érdekeit, kezdeményezze a szükséges változtatásokat, és világossá tegye, milyen eredményeket kíván elérni. Ebben a munkában a szakmai szervezetek partnerei – lehetnének.
A 2027. évi központi költségvetés tervezetének megismerése után egyre több szakmai közösség, érdekképviselet, intézményvezető és alkotó fogalmazza meg aggodalmait. A kulturális költségvetésben alig van nyoma a kormányváltásnak. A tervezet nem egy új kultúrpolitika alapjait teremti meg: jelentős részben annak a rendszernek – az előző intézményi és finanszírozási struktúráknak – a további működését biztosítja, amelynek megváltoztatására Ön is ígéretet tett.
A költségvetés azt mutatja, hogy nem történt meg a korábbi támogatási rendszer érdemi felülvizsgálata, lényegében változatlanul érvényesülnek az eddigi rendszer finanszírozási arányai és prioritásai. Eközben számos kulturális intézmény és alkotóközösség működési feltételei továbbra is bizonytalanok, a kulturális élet legsürgetőbb problémái megoldatlanok. Nem látható a kulturális dolgozók helyzetének rendezéséhez szükséges források biztosítása, és az sem, hogy milyen szakmai szempontok határozták meg a támogatások elosztását.
A kulturális életben még mindig hiányzik a kiszámíthatóság. Pedig a szakmai anyag, amelyet számos szervezet együttesen készített el, ehhez rendelkezésre állt. Ön is megkapta.
Tisztában vagyunk az ország gazdasági helyzetével és a költségvetés mozgásterének korlátaival. Nem gondoljuk, hogy a kulturális élet valamennyi problémája egyetlen költségvetési évben megoldható. Ugyanakkor a források elosztásában már most meg kellene jelennie a kultúrpolitikai irányváltásnak. A költségvetésnek akkor is világosan jeleznie kellene a változás szándékát, ha a rendelkezésre álló források szűkösek. Az évek óta alulfinanszírozott, sok esetben a fennmaradásukért küzdő intézményeknek és alkotóközösségeknek a költségvetésben is felismerhető fordulatra van szükségük.
A kormánynak meg kell határoznia a kulturális terület fejlesztésének irányait, a szükséges változtatások ütemezését, meg kell teremtenie a kulturális intézmények, az alkotóközösségek, a független műhelyek és az ágazatban dolgozók számára a kiszámítható működés és munkavégzés feltételeit.
A kulturális ágazatban meglévő bérfeszültségeket nem lehet kizárólag általános bérpolitikai intézkedésekkel kezelni. A kulturális munkakörök sajátosságait, a különböző foglalkoztatási formákat és az intézményi finanszírozás eltéréseit is figyelembe vevő, átfogó bérrendezésre van szükség. Ennek fedezetét és ütemezését a költségvetésben is egyértelművé kell tenni.
Tisztelt Miniszter Úr!
Üdvözöljük, hogy Ön az ágazati érdekegyeztetés újraindítását kezdeményezte. De a 2027. évi költségvetés ügyében ennél sürgetőbb és szélesebb körű egyeztetésre van szükség.
A költségvetésről akkor kell tárgyalni, amikor még lehet változtatni rajta. A szakmai szervezetek bevonása nem merülhet ki az elkészült tervezet utólagos ismertetésében. Ezért kezdeményezzük, hogy mielőbb kerüljön sor a kulturális és művészeti szakmai szervezetek képviselőinek részvételével egy olyan egyeztetésre, amelyen a 2027. évi kulturális költségvetés előirányzatait, a finanszírozás legfontosabb problémáit és a szükséges módosítások lehetőségét egyaránt megvitathatjuk.
A kulturális élet szereplői az elmúlt években megtapasztalták, milyen következményekkel jár, ha az őket érintő döntések a szakmai közösségek bevonása nélkül születnek meg. A 2027. évi költségvetés előkészítése megmutatja, hogy a kulturális kormányzat valóban szakítani kíván-e ezzel a gyakorlattal.
Bízunk benne, a kulturális kormányzat lehetőséget teremt arra, hogy a költségvetésről a lehető legrövidebb időn belül egyeztetés induljon a szakmai szervezetekkel.
Tisztelettel kérjük Miniszter Urat, hogy a találkozó időpontjáról és az egyeztetés kereteiről tájékoztassa a kezdeményező szervezeteket.
Magyar Színházi Társaság
MASZK Országos Színészegyesület
SzíDoSz Színházi Dolgozók Szakszervezete
Független Előadó-művészeti Szövetség (FESZ)
Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia
Szépírók Társasága
Színházi Kritikusok Céhe
Dramaturgok Céhe
Magyar Műfordítók Egyesülete
Magyar Zenei Tanács
Magyar Szimfonikus Zenekarok Szövetsége
A közleménnyel, annak tartalmával egyetért:
Színházművészeti Bizottság
Táncművészeti Bizottság
Zeneművészeti Bizottság


