irodalom / könyv

Vannak könyvek, amelyeknek soha nem szabadna megszületniük, de megszületésük egy író ember számára az egyik lehetséges, nehezen megkerülhető válaszkísérlet mindarra, amiért megszülettek. Ilyen Vass Tibor új kötete, a Mennyi semenni is.

Mikor megjelent Michel Foucault A szavak és a dolgok című szövege, az összes francia bölcsész ezzel a kötettel járt randira, függetlenül attól, hogy olvasta-e vagy sem. Závada Péter első verseskötetével hasonló a helyzet, csak épp a középiskolás tinik körében. Nem mintha csak számukra tartogathatna érdekességeket az Ahol megszakad című kötet, ám tagadhatatlan, hogy a kortárs magyar irodalomban példa nélküli érdeklődés övezi a fiatalabb generáció részéről.

A Könyvhét előtt közvetlenül jelent meg Domokos Johanna magyar-német-angol nyelvű kötete "elengedő és befogadó kísérőknek". Adná magát a kijelentés, hogy (át)fordításokkal lesz dolgunk, de valójában továbbírások (ez sem pontos), önálló versek a más nyelvűek is, melyek a teljesség érzetét önmagukban is, de még inkább akkor keltik, ha egymás után egy egységben olvassuk őket.

"Hogyhogy írjam le a saját véleményemet? Ki vagyok én, hogy vitába szálljak Platónnal?" – Végzős gimnazistaként tettük fel ezt a kérdést, az osztályomból többen is, az első filozófia-dolgozat feladatleírását olvasva. Attól féltünk, ha kiderül, hogy mást gondolunk a dologról, mint a tanár, ugrott is az ötös. Tizennyolc évesek voltunk, éppen egyidősek a magyar demokráciával. Sik Domonkos most megjelent könyve, A modernizáció ingája mélyén éppen az a kérdés motoszkál, ami a filozófiatanár száján is kicsúszhatott volna, ha cserben hagyja egy pillanatra az önfegyelem: "Hogy lehet ilyen hülyeséget kérdezni?"

Elfújta a nő, nem rossz, gondoltam, megveszem mindet, az egész sorozatot megveszem, mert az első tetszett. A címe. Ebben a sorrendben fogtam hozzá, először megvolt a nő. Jól szórakoztam, volt benne kicsike szerelem, pont annyi, hogy ne legyen terhes.