Az első lapon az Andersen-díjas szerző rövid bemutatása után a fordító szól az olvasókhoz. Ebből az előszóból már kiderül, hogy inkább képeskönyv-szerű művel lesz dolgunk: A  „…szavak nem szólnak róla, csak a csend és a rajzok.”

Akár egyfajta mottó is lehetne a fenti mondat. Jutta Bauer illusztrációi vázlatszerűek, képein csupán néhány tompa színt használ, kevés szöveggel dolgozik. Mégis, ezzel a kevéssel nagyon hatásosan adja át hosszú évtizedek történetét. Az illusztrációk nemcsak leképezik a szöveget, hanem a leírhatón túli világot is láttatják, a megtartó erejű szeretet fontosságát hirdetik lapról lapra.

A nagypapa az első szó a könyvben, azonban ő nem szerepel az első képen. Csak a környezetét, egy sötét kórházi szobát láthatunk, ahova benyit egy kisfiú. Így érzékelteti az írónő a kontextust, a kívülről jövő fénnyel: nagypapa már az árnyékvilágba készül, ahová a történet végén meg is érkezik. Az ő szemszögével indít a könyv, viszont a kisfiúé az első mondat: „Nagypapa szeretett mesélni.”  

Innentől a nagypapát kívülről láthatjuk, és a történetét is ő maga meséli el. A két főszereplő végig névtelen marad. Neve csak annak van, akit megsemmisítettek. A még gyermek-nagypapa legjobb barátjának, Josef életének igazát a nevesítése adja, ezzel is ellentételezve a szándékot, amely nemcsak személyének, de népének létjogosultságát is kétségbe vonta. Az ábrázolása is ezt segíti: míg nagypapa az életét világosban, biztonságban éli, addig Josef arca szürke, kabátján a sárga csillag.

Az őrangyal alakja kissé nagymama-szerű: kedves, mosolygós, kontyos, és csak akkor haragos a szeme, amikor hagyja a kisfiú-nagypapát rosszalkodni. A címen kívül a szöveg egyszer sem említi őt, hiszen sem a nagypapa, sem az unoka nincs tudatában a létezésének. Mégis, minden képen szerepel, mert nagypapa életének szerves része.

A könyv érzékenyen ábrázolja a felnőttkor küzdelmeit, és humorral jeleníti meg a gyermekkor gondtalanságát: a valódi veszélyeket a gyermek-nagypapa észre sem veszi, mert az őrangyal vigyáz rá, a képeken igazán csak a libáktól fél. A felnőtt nagypapát is mindig segíti az angyal, nemcsak az igazán sötét időszakokban. A sosem látott angyal jelenlétéről, a gondviselés megéléséről nagypapa elgondolkodtató következtetésre jut, amikor összegzi az életét: „Egész jó volt tulajdonképpen, de néha fölöttébb furcsa is. Többnyire szerencsés voltam.”

A szerző kedvesen és jó arányérzékkel ábrázolja az emberi szenvedést, és azokat a nehéz témákat, amelyek közül a terjedelemhez és formához képest elég sok megjelenik a könyvben: üldözés, háború, elnyomás, éhezés. Ebből a szempontból külön figyelmet érdemel a lezárás: onnan tudjuk meg, hogy nagypapa örökre lehunyta a szemét, hogy az angyal a kisfiú nyomába szegődik, de a szöveg és a kép teljesen mást mond: fény, világosság, maga az élet, és az unoka gyönyörködik benne.

A könyvben a hangsúly egyértelműen az ábrázolás felé tolódik el, mozgalmas, szinte filmszerű jelenetekkel dolgozik a szerző, ezeket egészítik ki az egészen rövid mondatok. Azonban a képeskönyvekre jellemző forma, a rövid szövegek és a sokszor vidám ábrázolás ellenére ez a könyv inkább iskolás gyerekeknek ajánlott – a legjobb, ha egy felnőttel együtt lapozgatják Jutta Bauer történetét, mert kiváló alap lehet egy közös beszélgetéshez.

Jutta Bauer: Nagypapa őrangyala, Pagony, 2025