bezár
 

gyerek

2011. 05. 04.
Tucatnyi gyerekvers a 42. Magyar Filmfesztiválon
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Magyar Filmszemle történetében először szerepelnek animációs filmek a programban. Az Egyszervolt.hu és a Moholy-Nagy László Művészeti Egyetem Anime-programjának koprodukciójában készült, kortárs gyerekverseket feldolgozó Versfilmek produkcióból tizenkét filmet tartott bemutatásra érdemesnek a legnagyobb hazai mozgóképes seregszemle zsűrije.

Gyerekversek a Filmszemlén

A legnagyobb hazai mozgóképes mustra információs blokkjában tizenhat animációs gyerekfilm - szinte kivétel nélkül irodalmi alkotások feldolgozásai - is helyet kapott. Köztük egy tucat, olyan amely Moholy-Nagy László Művészeti Egyetem és a legnagyobb magyar gyerekportál-csoport, az egyszervolt.hu együttműködésében készült.A kortárs gyermekirodalom népszerűsítését zászlóra tűző „Versfilmek” együttműködésben a filmeket egyetemi hallgatók – köztük diplomamunkaként - végzősök készítették.


 

Örvendetes fejlemény, hogy a Magyar Filmszemle programjában szerepet kaphatnak az animációs filmek, ezen belül pedig a gyerekek számára készült rajzfilmek is, annál is inkább, mert az animáció, a rajzfilm a gyerekek által különösen kedvelt műfaj.

prae.hu

Versfilmek – egyedülálló program

A Versfilmek program ötletével a gyermekkultúra közvetítését, a friss szemléletű alkotóműhelyek felkarolását hivatásszerűen felvállaló egyszervolt.hu szerkesztősége (4KIDS Meseportál kft.) kereste fel a MOME Animáció Szak vezetőjét, Fülöp Józsefet, aki azonnal a kezdeményezés mellé állt. Az eredmény: sikerült öszekötni a művészeti egyetem hallgatóinak gyakorlati képzését a magyar gyerekirodalom népszerűsítésének missziójával. A feldolgozásra szánt verseket, dalokat az egyszervolt.hu szerkesztősége válogatta, a filmek létrehozása pedig a MOME képzési rendjébe épült.

A közös munka 2008. januárjában kezdődött, a munka akkori témavezetője M. Tóth Géza - a 2007-ben Oscar djra jelölt Maestro c. film rendezője volt, a továbbiakban Fülöp József, a MOME Animációs tanszak vezetője irányította a hallgatók munkáját. A sorozat financiális oldalról is egyedülálló vállalkozás – a szó szoros értelmében -, hiszen állami támogatásban nem részesült, ugyanakkor immár negyedik éve folyamatosan zajlik. Eddig 29 darab rajzfilm készült el és kapott bemutatkozási lehetőséget több helyen is.

Az idei évben - Gacs Réka témavezetésével - újabb filmek, ezúttal gyerekdal-klipek készülnek, melyek bemutatása ezév második felében lesz az egyszervolt.hu webtelevízióján, a www.mese.tv -n .


Az animációs gyerekfilmek első vetítése a 42. Magyar Filmszemlén, 2011. május 6-án, pénteken 14:30-kor lesz a Corvin mozi Jávor termében, továbbá május 7. 12:15 Uránia, Csortos terem valamint május 8. 10:15   Corvin, Kabos terem.




Részletes műsor: http://www.magyarfilmszemle.hu/Filmek/Animacio-Gyerekfilmek/Gyerekfilmek-A3.html

Trailer: http://egyszervolt.hu/bence/trailer/versfilmek_trailer.html

A 42. Magyar Filmszemle műsorán szereplő Versfilmek:

(filmrendező – szerző – cím)

Antali Gabriella: Finy Petra - Becsinált leves

Bakos Barbara: Kiss Ottó - Bárányok

 Bakos Barbara – Horváth Molnár Panni: Miklya Zsolt - Manófi

Gellár Csaba: Kántor Péter – Béka-parti

Gellár Csaba: Máté Angi – Sötétség

Gelley Bálint: Palya Bea - Laci bátyám

Horváth Molnár Panna: Kiss Ottó - Csillagszedő Márió, részletek

Kreif Zsuzsanna: Kukorelly Endre - Hajmosás
Nyulász Péter -
Buborék

Ruska László: Miklya Zsolt - Egy műveletlen kispók balladája

 

 

Tompa Borbála: Demény Péter – Ágóbágó álma

Vácz Péter – Egely Kati: Miklya Zsolt - Patakiskola

 Végső Ágota: Fekete Vince – Négy nyulak



 

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Paweł Pawlak: Ancsa, avagy vázlatok tüsszögő svájcisapkával, Pagony, 2024
gyerek

Nagyívű nemzetközi kiállítás nyílik a Deák17 Galériában

Más művészeti ágakról

Bemutatták Szvoren Edina Kérődző Kronosz című könyvét
irodalom

Tóth Júlia Éva volt a Kötetlenül sorozat vendége
A teremtett „képzelet” határtalansága
art&design

Mátrai Erik AIR című kiállításáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés