bezár
 

színház

2020. 01. 02.
Szerdától Cirkuszfesztivál
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Szerdától Cirkuszfesztivál Szerdán kezdődik a XIII. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál a Fővárosi Nagycirkuszban, a nagyszabású eseményre négy kontinensről érkeznek nemzetközi elismerésekkel kitüntetett artistaművészek.

Pál Dániel Levente, a Fővárosi Nagycirkusz dramaturgja az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában elmondta, hogy az eseményt a világ legjelentősebb cirkuszfesztiváljai között tartják számon.

A cirkuszfesztivál január 8-án az artisták ünnepélyes bevonulásával kezdődik és idén is három-három alkalommal lesz lehetősége a közönségnek megnézni az "A" és a "B" versenyprogramokat, amelyekben neves artistaművészek mérik össze tudásukat. Pál Dániel Levente közlése szerint az "A" és a "B" versenyprogramokban három-négy tucat produkciót láthat majd a közönség, köztük hat magyar előadás szerepel.

A dramaturg beszélt arról is, hogy a magyar művészek nagyon jó helyet foglalnak el a világ cirkuszművészei között, köszönhetően annak is, hogy a Fővárosi Nagycirkusz egész évben nyitva tartó kőcirkusz, ami Közép-Európában egyedülállónak számít. Pál Dániel Levente az élmezőnybe sorolta még a kínai, az olasz, az orosz, a német és az amerikai cirkuszművészeket, emellett, mint mondta, egy másik irány, de szintén a legjobbakat képviseli a Cirque du Soleil társulata.

Beszélt arról is, hogy január 7-én, a fesztivál nulladik napján mutatják be a Szent Boszorkány című produkciót, amelyet Kalmár Ákossal közösen hozott létre. A darab a cirkuszi zsánerszámokat a magyar néptánc és a fizikai színház formanyelvével keverve olyan fantáziavilágba hívja a nézőket, amely újdonság dramaturgiájában, színpadi nyelvében és zenei világában is. Mint mondta, a Fővárosi Nagycirkusz évek óta kísérletezik azzal, hogy a történetmesélés, színházcsinálás elemeit ötvözze a klasszikus cirkusszal, ennek egy darabja lesz a Szent Boszorkány című produkció is.

Emlékeztetett, a fesztiválhoz két szakmai program kapcsolódik. Január 9-én a Szépművészeti Múzeumban az UNESCO égisze alatt tartandó nemzetközi szakmai konferencia a cirkuszművészet hazai és külföldi szellemi kulturális örökségének aktuális kérdéseivel foglalkozik. Január 10-én az Európai Cirkuszok Szövetsége (ECA) szakmai konferenciát tart a Mezőgazdasági Múzeumban. A szimpózium két nagy témája az artistaképzés és a cirkuszi utazó gyerekek oktatása-nevelése.

A XIII. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál január 13-án nagyszabású díjátadó gálaműsorral zárul. Az első Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivált 1996-ban rendezték meg a Magyar Cirkusz és Varieté (MACIVA) szakemberei. Az akkori igazgató, Kristóf István és fia, Kristóf Krisztián munkájában és a fesztivál létrejöttében sokat segített Varjasi László, Eduardo Murillo impresszárió és Franz Czeisler Tihany magyar származású cirkuszigazgató. A fesztivál azóta is kétévente várja az egymással versengő produkciókat.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

A kabuki (2. rész) haragos istenektől a popkultúráig
színház

Folytatódik a szakmai egyeztetés
Független, gondolkodó, szakmájához hű művész
Hedda Gabler a Tatabányai Jászai Mari Színházban

Más művészeti ágakról

Nem vagy egyedül cikksorozat – Danny Boyle: Trainspotting
Hová tűnt „a kortárs irodalmi termés legjava”?
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 36. számáról
Bali Péter Már megadtuk magunkat annak, ami csak holnap fog bennünket elnyelni című könyvéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés