bezár
 

gyerek

2015. 01. 31.
Balaton télen-nyáron
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Másodszor térek vissza ezen a télen Tihanyba. Valami vonz ehhez a helyhez. Elhoztam magammal a balatoni Beszélgetős könyvet is, ha már a téma karnyújtásnyira hever. A Belső-tóra néző ablakból nem a korcsolyázókat látom, mint a könyv utolsó előtti oldalán, hanem csak a szemerkélő esőt, de mindig jó a Balaton közelében lenni, bármilyen is az idő.

A Libell Kiadó is vonzódik a Balatonhoz, hiszen Megyery-Pálfay Adrienn remek koncepcióval állt elő: hogyan lehetne egy karcsú könyvecske kapcsán beszélgetni a gyerekeknek és a szülőknek a Balatonról? Az elképzelés jó, de a könyv ismertetője szájbarágós, a feladatok jobbára ügyetlenek, a kérdések megfogalmazása suta, olykor magyartalan (például: „Mi él a Balatonban?” „Ki, mit játszik a tihanyi jégen?”).

prae.hu

A kötet alaphibája, hogy sokat markol és keveset fog: egyszerre több műfajt szeretne ötvözni. Hiába olyan jók a képek, ha egyszer túl kicsi a mérete egy böngészőhöz képest. Az ismeretterjesztéshez kevés információt tartalmaz, a fejlesztéshez pedig túlságosan érdektelenek a feladatok.

Szerencsére a képek elegendő humorral oldják a hajuknál fogva előrángatott, didaktikus feladatokat, az ötletszerűen megjelenő mondókatöredékeket és az újra meg újra kényszeresen feltett kérdéseket is: „Mi mindent láthatunk itt?” „Meséld el a történetet!”

Nagy László verse azért kiváló felütésnek bizonyul. Jó ötlet az elején a Balaton-térkép is a rajta szereplő településnevekkel. Sok könnyen felismerhető nevezetességet mutat meg a képeken Radnóti Blanka. Láthatjuk a keszthelyi Festetics-kastélyt, a balatonedericsi Afrika Múzeumot, a szigligeti várat vagy a füredi kikötőt. Persze a tihanyi apátság templomának páros tornya meg a levendula sem maradhat ki a kötetből. Kár, hogy a gyerekeim már nem tartoznak a könyv célközönségéhez, kisebb korukban biztosan értékelték volna Radnóti Blanka vicces poénjait: a textilpelenkát a vállán tartó anyukát, aki dinnyét eszik a gyerekével; az ebédjét fotózó izomtrikós apukát, akinek kibuggyan a fürdőnadrágból a pocakja; a vízben úszó hattyú és a parton vaduló kutya örök párharcát; valamint az unokáját kereső nagymama rémült arcát. Ezek a momentumok mind valószerűvé és szerethetővé teszik ezt a kék-fehér könyvecskét.

Harmadik nekifutásra már nem is olyan nagy baj, hogy le akarják nyomni a torkunkon a képpárok keresését, kötelességszerűen keresgéljük az utolsó oldalon összegyűjtött tárgyakat, és játszanunk kell a számokkal! A lényeggel nem tudunk vitatkozni: tényleg nagyon jó beszélgetni a gyerekeinkkel!

 

Megyeri-Pálfay Adrienn: Beszélgetős könyv - Balaton
Radnóti Blanka illusztrációival
Libell Kiadó, 2014
60 oldal, 1890 Ft

 

nyomtat

Szerzők

-- Both Gabi --


További írások a rovatból

A 4. Budapesti Illusztrációs Fesztivál „kibeszélő showja”
gyerek

A <19 Formáld a világod! pályázat díjazottjainak kiállítása
Máray Mariann Így megy ez című könyvéről
gyerek

Idén negyedik alkalommal hirdetik meg az ország legjelentősebb illusztrációs pályázatát

Más művészeti ágakról

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 8. számáról
Kurtág 100 - Születésnapi koncert Víkingur Ólafssonnal
Interjú Nagy Dénes rendezővel a Kurtág-töredékek című dokumentumfilmről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés