bezár
 

irodalom

2020. 10. 19.
OGM Fotónapló – 2020. szeptember
Öreg Roadok Napközije
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Az öreg road farmerkabátot hord, szikár válláról passzentosan lóg, régi darab, talán ebben is alszik. Belső zsebeiben évtizedek óta száradnak a dohányszemcsék, az ottfelejtett gyufaszálak, rég elrendezett és a még be nem fizetett közmű-csekkek. Mosni még sosem kellett – az öreg road nem izzad, minden hőjét-dühét kipipázza, pórusait jótékonyan eltömte az édes nikotinsár.

Az öreg road hangját még nem hallotta senki, a fellépők kérték a cuccot, ő csak bólintott és adta, rámolta a magasat és cipelte a mélyet, a koncert végén pedig összeszedte és szakadt furgonjába pakolta. Fél életét a tranzitban élte, a másik felét a színpad mellett. Ujjbegyébe égett a potméter recéje, a tablettől kirázta a hideg, a fiatal kollégákon csak mosolygott, ahogyan simogatták azt a rossebet. Rock-koncerten natúr virginiát szívott, jazz közben black and bourbont és rum royal volt a blues - édes-karcos szentháromság.

Az öreg road most múlt 66. Szolidan ünnepelt, kedvenc kocsmája kertjének sarkában, ahol az évek alatt a pipafüst lyukat simogatott az otelló-lugasba. A pincér az első sörével együtt hozta ki neki azt az ajándék dohánycsomagot. Hogy egy kedves hölgy hagyta itt neki The Qualitons után. Wild cherry. Kedves hölgy. Akkor most mi legyen, mert az ilyen nem tréfadolog. Kedves hölgy, wild cherry. A kisebb, churchwarden pipáját tömte félig, biztos ami biztos. Nem is bánta meg, aznap este lassabban telt az idő, Einsteinnek igaza lehet, gondolt bele életében először, ahogy a dohány, az idő is relatív mégiscsak. 

Másnap későn kelt, kapkodnia kellett, mert jelenése volt, irodalmi fesztivál, ott belefér a késés, a zenekart is ismeri, nem lesz gond. Nem is lett, mert a fiatal banda tapintatosan nem szólt, hogy elfelejtett kábeleket hozni a hangfalakhoz, mikrofonokhoz. Nem baj, irodalmi fesztivál, lehozták dobozgitárral, kemény pengetőkkel, rongyos hangszálakkal. Ahogy második és harmadik nap is. Nem bánták, de az öreg road nevét átírták telefonjaikban, és mikor feltűnt, csak így kiáltottak, szervusz, Akusztik!

Öreg Roadok Napközije

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Oláh Gergely Máté --

Oláh Gergely Máté (1983). A Kodolányi János Főiskola angol nyelv- és irodalomtanár – kommunikáció szakán végzett 2006-ban. Reklámügynökségi munkája után jelenleg szabadúszó fotós, leginkább eseményfotókat, portrékat és utcafotókat készít, nem áll tőle távol a szociofotózás sem.


További írások a rovatból

irodalom

Legyen gyereknap Legyen gyereknap
Prae Műfordító Tábor, tábori napló, 4. nap
irodalom

Helyzetjel - Észak Helyzetjel - Észak
Ibsen a konyhában
A Margó Fesztivál záró napja
irodalom

Szolidaritás, frissítés, újraindítás Szolidaritás, frissítés, újraindítás
Tavaszi Szépíró Fesztivál a Szociális Alap javára

Más művészeti ágakról

színház

Hamlet, Titus és Célkereszt: mai fiatalok Shakespeare-ütközésekben Hamlet, Titus és Célkereszt: mai fiatalok Shakespeare-ütközésekben
A Webszínház Shakespeare/37 sorozata folytatódik
art&design

Az otthon fogalma alapjaiban határozza meg munkáimat Az otthon fogalma alapjaiban határozza meg munkáimat
Interjú Schwéger Zsófia festőművésszel külföldi felsőoktatásban szerzett tapasztalatokról, kapcsolati háló építéséről és az időbeosztás fontosságáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés