bezár
 

irodalom

2021. 12. 11.
Négyszemközt
Helyzetjel 3.
Tartalom értékelése (10 vélemény alapján):
El akarom rejteni a reklámot. Nem bírom látni borostás arcát, a valódinál jóval fehérebb fogsorát. Letiltottam chaten, letiltottam a telefonszámát, ne keressen, de a hirdetésekből nem bírom kitiltani, hiába próbálom. Az algoritmus ismeri a szoros kapcsolataimat. Néha a barátaim arcával hív meg egy kézműves sörre, a torokcukorkát meg anyám hamis fotójával kínálgatja, mintha azt hinné, a beteg gyerek felnőttként is szülői gondoskodásra vágyik. - Helyzetjel című rovatunkban Moskát Anita tárcáját olvashatják.

Miért ne vacsoráznátok a milánói dóm mellett, Dóri? Repülőjegy most 7990 Ft-tól.

A személyre szabott hirdetést nézem, és megdermedek. A fehér abroszos asztalnál mi ülünk, előttünk a pizza fénylik, mintha lakkal rögzítették volna a mozzarellát, és mosolygunk, hát persze, az algoritmus szerint így koccintanánk az olasz naplementében. A modellek teste szokás szerint pontatlan, a nőnek jóval nagyobb a melle az enyémnél, a férfi túl széles vállú, de a mi arcunkat viselik, hadd képzeljem magunkat Milánóba. Remeg a kezem, elgörgetek, mielőtt a kőre ejteném a telefont. Amikor eljöttem otthonról, kikapcsoltam a helyadatokat; sosem ajánlana repjegyet, ha tudná, hogy a Péterfy ügyeleti rendelőjében várakozom.

Tátott szájjal veszem a levegőt, orrlyukamat eltömíti a vatta. Lüktet az orrom, kisugárzik az egész arcomra. A kocsi visszapillantó tükrében láttam, milyen vörös és duzzadt, mint egy medúza, de most már csak az alvadó vért érzem, ahogy összehúzza a bőrt a szám felett.

– Mit fogsz mondani az orvosnak? – kérdezi anyám újra, vagy harmadszor. A kocsiban is folyton erről faggatott, amikor én a törülközőbe csomagolt jeget szorítottam az arcomhoz.

Mihez akarsz most kezdeni? Ugye jól átgondolod?

Én meg akkor sem feleltem semmit, amikor az olvadó jég végigcsorgott a karomon, be a pulóverem alá, végig a könyökömig.

Rá kellett keresnem a neten, hogyan kell feljelentést tenni. Még sosem tettem korábban semmiért. Pedig egyszer ellopták a biciklim az iroda elől, erővágóval metszették el a láncot, én meg úgy voltam vele, nem éri meg a papírmunkát az a szigszalaggal rögzített ülésű vacak. Ha jobban belegondolok, a szüleim se tettek feljelentést soha. Gyerekkoromban anyám butikjából a kasszát kiürítve tűnt el az alkalmazott, vitte a heti bevételt, ő meg összeszorította a száját, és annyit mondott, a botrány többet ártana.

– Látleletet vetetek – közlöm végül anyámmal, mintha nem három perce olvastam volna a neten, hogy ezt kell tennem, de nem akarok beszélgetni, a telefont görgetem. Arcom megfeszül, alvadt vér pereg a számról. Orromon sípolva tolul a levegő.

A héten még nem futottál, Dóri. Miért nem döntjük meg együtt a rekordodat?

Ezen a hirdetésen sportpályán állunk, ő meg én, neonzöld, áramvonalas edzőcipőben; egy kattintás, és a tiéd. Kuponkódokért cserébe adhattam hozzáférést a futós applikációnak, ami az útvonalaimat és a szintidőket tartja számon. Cserébe elvette az arcomat, feszesebb seggű modellek testére illesztette, hogy magaménak érezzem a terméket. A képen folyik rólunk az izzadság, nevetünk. Az algoritmus szerint így érezzük magunkat a dupla szigetkör után.

El akarom rejteni a reklámot. Nem bírom látni borostás arcát, a valódinál jóval fehérebb fogsorát. Letiltottam chaten, letiltottam a telefonszámát, ne keressen, de a hirdetésekből nem bírom kitiltani, hiába próbálom. Az algoritmus ismeri a szoros kapcsolataimat. Néha a barátaim arcával hív meg egy kézműves sörre, a torokcukorkát meg anyám hamis fotójával kínálgatja, mintha azt hinné, a beteg gyerek felnőttként is szülői gondoskodásra vágyik. De legtöbbször persze őt képzeli mellém. Főleg az után, hogy a helyadatainkból és IKEA-számlákból kitalálta az összeköltözést: több ezer egymásnak küldött szelfi, videóhívás és üzenet igazolja a kapcsolatunkat.

– Remélem, érzed, hogy száz százalékig melletted állok – mondja anyám a váróban. – Nem kérdés, hogy soha többé nem történhet ilyen, ezt tudnod kell.

Rápillantok, aztán vissza a telefonra, csak görgetem, görgetem tovább. Ízlett múlt héten az élőflórás joghurt? Vedd meg újra 3+1 akcióban, csak szombatig! Püffedtnek érzem az alsó szemhéjam, ahogy pislogok; látóterem peremén sötét folt a duzzanat.

– Csak azt sem szeretném, hogy elkapkodd – folytatja anyám. Kiskorom óta mindig tele volt tanáccsal bármilyen helyzetre, hogy aztán magamra vessek, ha mégsem fogadom meg őket. Ha nem vittem elég meleg ruhát, ha nem a megfelelő emberekkel barátkoztam, ha nem az optimális egyetemet választottam, ő csak közölte, hogy szólt előre. – A meggondolatlanság most többet árt, mint használ. Józannak kell lenned.

Már bánom, hogy anyámmal jöttem az ügyeletre. Hiába vettem be fájdalomcsillapítót, féltem volna egyedül vezetni, azt meg nem akartam, hogy ő hozzon be, bárki, csak ő ne, akkor már inkább az anyám. Hiába rémült meg abban a pillanatban, hogy a vér telefröcskölte a mosdókagylót. Hiába nyomta orromra a törülközőt, és szaladt ki jégért, hiába vonta volna vissza a mozdulatot.

– Tudod – anyám a csatot babrálja a táskáján –, már akkor figyelmeztettelek, amikor kivettétek azt a lakást. Az a fürdőszoba életveszélyes. Olyan csúszós a kő, és azon a szűk helyen… azzal a kiálló szekrénnyel… Bármikor megtörténhetett volna.

Bármikor. De főleg mégis akkor, amikor megszorította a karomat a csap felett. Amikor le akartam rázni magamról, és meg-megcsúsztunk a vizes kövön. Nem bármikor történt meg, hanem amikor ujjai nyomán véraláfutás rajzolódott ki könyökömnél, és azt sziszegte, átvertem, átvertem, átvertem.

– Soha többé nem történhet ilyen, édesem – mondja anyám. – Ez teljesen egyértelmű. Nem hagynám, ne hidd, hogy nem állok melletted.

Anyám lehalkítja a hangját.

– Főleg most. Az állapotodban.

Ő a véres mosdókagyló peremén találta meg az ottfelejtett tesztet, de az algoritmus persze hamarabb rájött: magzatvédő vitamint hirdet egy barátnőm arcával, nekünk már bevált.

– De jobb lenne ezt magatok közt elintézni, nem?

Anya hangja lány, duruzsoló.

– Szerinted meddig járnál bíróságra? Hányan tudnák meg, mi történt? Mi mindent mondanának rólad?

A telefont görgetem, nem pillantok rá.

– Ez csak rátok tartozik. Ki akarod teregetni ország-világ elé?

Megszorítja a kezem.

– Nektek kellene ezt megbeszélni négyszemközt.

Felállok, pedig nem is szólítanak. Dübörög fülemben a vér, ahogy elsietek anyám mellett, nem fordulok hátra, hiába nyúl utánam, csak mobillal a kezemben bemenekülök a mosdóba. Az egyik fülkében magamra zárom a riglit, mélyeket lélegzem. A csempe hideg tenyerem alatt, szájon át veszem a levegőt, és ahogy szédelegve előre hajolok, mintha megmozdulna a vér az orromban a vatta mögött, újra szivárogni kezd. Nekidőlök a falnak, lehunyom szemem. Nyelvemmel végigsimítok fogaimon, ma már sokadszorra, nyugtatásképp, hogy nem lazult ki egyik sem.

Wes Anderson filmjeire a közös IMDB-átlagotok 8,3 pont. Miért nem ugrotok be este az új mozijára?

Ott ülünk a hirdetésen valamelyik multiplexben. Nem bírom nézni mosolyát a pattogatott kukorica felett, ahogy átfogja a modell vállát, aki az én arcomat viseli. Mi vagyunk, és mégsem, igazi, és mégsem, csak az algoritmus által gyűjtött vásárlási szokások, applikációból leszívott adatok és rengeteg fotó eredője. Nem akarom így látni magunkat, kiikszelem a hirdetést, de újabbak ugranak elém, alakkövető fehérnemű, amivel meglephetem, olívaolaj, amivel tökéletes lesz a hal a közös vacsorára, pedig a rendszer érthetné, ha már anyám képtelen rá, a szoftver végre rájöhetne.

Megnyitom a mobil fényképezőjét. Szelfimódban megnézem az arcom, akár egy tükörben. A fülke félhomályában is látszik, milyen duzzadt az orrom, bordón feszül a bőr, csíkokban száradt meg az alvadt vér kérge. A vatta fehér csomója szétfeszíti az orrlyukam.

Készítek egy képet magamról. Nem mosolygok, és rettenetesen festek, de nem zavar, a másik profilból is megismétlem, hadd látsszon a szemem alatt a véraláfutás. Nem tudom, hányat kell készítenem, mire az algoritmus megérti, katt, újratanulja az arcomat így, és feltölti vele a hirdetéseket, katt, először a sajátjaimat, így mosolygok majd a milánói dóm előtt, katt, aztán az övét, mehetünk futni közösen, katt, aztán anyámnak ajánlok majd ránctalanító krémet a telefonján, így lát a rokonság a karácsonyi reklámokban, így hívom a barátaimat koktélozni péntek este, katt, katt, katt. Vagy száz képet lövök, amennyiből bármilyen szoftver megtanulná, hogy lássák, minden anyai tanács ellenére lássák az igazat.

Kifújom a levegőt; ma először enged gyomromban a görcs. Zsebembe csúsztatom a mobilt, visszamegyek a rendelőbe. Várom, hogy felbukkanjon anyámnál az első hirdetés.

nyomtat

Szerzők

-- Moskát Anita --

Moskát Anita (1989) író, szerkesztő. Eddig megjelent regényei: Irha és bőr (2019), Horgonyhely (2015), Bábel fiai (2014)


További írások a rovatból

Bemutatták Karacs Andrea Fóliázott szívek című verseskötetét
Helyzetjel
irodalom

A Margó Fesztiválon mutatták be Moskát Anita A hazugság tézisei című novelláskötetét (GABO Kiadó, 2022)

Más művészeti ágakról

Első alkalommal adták át a Jerger Krisztina-díjat
Szex.Újra.El. az Örkény Színházban
art&design

A FÉSZEK Művészklub és a textil kapcsolata az 1970-es és ’80-as években


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés