bezár
 

zene

2011. 08. 24.
Fiatalon talált meg a bánat
The National, Sziget Fesztivál, 2011.08.14.
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Fiatalon talált meg a bánat Sármőr bariton, a melankólia vokálfestője, karizmája az 50-es évek alfahím-énekesei, Sinatra és társai világát idézik; a színpadra melltartók és alsóneműk repülnek, szigorúan csak feketék, pedig szó sincs itt szerelemről, csak az utána maradó bánatról, csak szorongásról, csak őszről meg borról, csak a bánatos szerelemről, csak a szorongó őszről meg Ohióról. A The National ha nem is a Sziget legjobb, de talán legfontosabb koncertjét adta Matt Berninger mesterdalnok vezetésével.
Vannak ilyen zenekarok. Akik mintha ugyanazt a számot írnák meg újra és újra, az az egy viszont piszkosul el van találva. Szerencsére ez csak félig állja meg a helyét az ohiói/new yorki, indienek becézett zenekarral kapcsolatban, ugyanis markáns arculattal bíró, és ezáltal egymásra erősen hajazó dalaik sokféle zenei forrásból merítenek: brit kortársaik pop-rock fogalmazásmódja éppúgy tetten érhető minimalista kompozíciókban, mint az amerikai country-s fordulatok (a korai lemezeken), vagy épp a klasszikus zenei háttér – de a nagy énekesbárdok (Bob Dylan, Neil Young) inspirációját is ki lehetne hámozni néhol a sorok közül.
 
The National – Bloodbuzz Ohio
 
A finomságok zenéje a Nationelé. A háttérben megbúvó hangszerelési nüánszok, a somfordáló, harmonikus akkordmenetek, a leheletfinom fúvós-támogatás, a ritmizáló, néhol pattogó, máskor rohanó, olykor pedig simogató basszusfutamok teszik ki az alapzatot, amire a szokatlanul domináns, régimódi dobjáték feszül, és természetesen Matt érzelemfacsaró, kétségbeesett énekdallamai. Hiába vágnak rögtön mellbe a férfias, mégis melankolikus vokálmelódiák, a teljes képlet kihüvelyezése többszöri hallgatást vesz igénybe – nem csoda, hogy többeknek ezért nem is indulhatott be, vagy egyenetlennek, strukturálatlannak tűnt a Szigetes koncert.
 
The National – Mistaken For Strangers
 
De a National zenéje nem is a hagyományos dramaturgia mentén működik. Alapvetően nem kellenek csúcspontok, leállások, pihentetések, tematikus blokkok, ráadásbeli slágerek (ettől még akadt mindegyikből). A National nem melodramatikus, nem egy „feel bad movie” zenei tükörképe, nem akar pofán vágni a szomorúsággal, hanem „kitartó bánat lelket mos” technikával, szépen-komótosan eszi be a hallgató bőre alá magát, ringat bele sajátos életérzésébe, szürrealitással fröccsöntött sorainak univerzumába.
Ezért is kéne megszakítás nélkül, egybefolyatni a dalokat, egy zárt térben, ahol nincs Nagyszínpados, óriási látószög, amibe akarva-akaratlanul is beszüremkednek zavaró tényezők, amelyek kilöknek az élményből, megszakítják az azonosulást, a feloldódást. Moziélmény kéne, koncertre transzponálva, nem kivetítő, ami elvonja a figyelmet a zenészekről, hanem színpadvászon, közelség, intimitás, ami kizárja a külvilágot, ami beszippant és nem ereszt.
 
The National – Terrible Love live at Sziget
 
Nyilvánvaló, hogy Sziget Nagyszínpadon ezt lehetetlen kivitelezni, Berninger viszont megtett mindent, hogy magukra fixálja a figyelmet, bánattal vert háttal járt-kelt a színpadon, kapaszkodott a mikrofonjába, előre-hátra hajladozva – a metal zene teátrális túlkapásain edződve azonban maximálisan élvezetes volt szemmel követni Matt túláradó extravaganciáját, ahogy a Mr. November alatt mikrofonját botnak használva lassúzott ki a balszélre, végül meghajlítva azt, miközben serény-szerényen, kétségbeesetten vergődve ordítja, hogy Mr. November – mármint ő – bizony nem basz át minket. Itt a struktúra, tessék, eksztatikus refrénnel, emocionális túlpörgéssel, amelyet a National diszkográfiájának egyik legszebb lírai passzázsa ellenpontoz – ekkor az utolsó előtti dalnál járunk, nem sokkal előtte sorjázott szintén a zenekar népszerűségében vízválasztónak bizonyuló Alligatorról az Abel, hasonlóan kikelős darab, azzal az élesen szigorú, pattogó dobtémával.
 
The National – Mr. November live at Sziget
 
Akad még ilyesmi a szettben, a Conversation 16 Cure-osan ugyan, de rokon tempóval bír a program derekán – egyébként lassan indítanak, a Start A War igazi atipikus kezdőnóta, ráérősen építkezik, a Matt dalszövegeiben visszatérő motívumnak számító pénzes sornál („I’ll get money, I’ll get funny again”) aztán beindul kicsit, a középtempót pedig még jó ideig tartják. A Mistaken For Strangers – Bloodbuzz Ohio párostól igazán kövér tízpontos a buli, annak ellenére, hogy néha tényleg visszaesik a tempó, a lelkesedés, de aztán újra meg újra felpörgünk.
 
The National – Apartment Story
 
A koncert korántsem kizárólag aktív szomorkodás, sőt, a szett előrehaladtával egyre szabadulnak fel a zenészek, Matt az elején még pohárból borozgat, majd a végén már üvegből dönti magába, de a közönséggel is kommunikál, ha melltartó hull melléje az első sorokból, akkor azzal szórakozik, ha tengerészsapka, akkor azt húzza a gitáros fejére, majd a Szigetes követelményrendszer előtt fejet hajtva, le is sétál a közönséghez, a korláton is őrjöng egy sort. A melankolikus zenék befogadását nem feltétlen hasonszőrű érzet, hanem a felszabadult örömmel való paradox kombinációja kíséri, ahogy a dalszövegekben is gyakran kíséri az apokaliptikus hangulatú véget újrakezdés, változás, remény, még ha hiú is.
A szürreális szótársítások, mondatkapcsolatok eltáncolnak az egysíkúság elől, erre rímelnek a kivetítő képsorai is, ami nem is feltétlen a koncertet közvetíti, mint inkább hangulatot alapoz, a fekete-fehér, horrorfilmbe illő, pusztuló erdő képei, vagy a hagymázas, absztrakt színkavalkád egybemosódik a visszafogottan mosolygó zenészek profiljával.
 
The National – Sorrow
 
Az öt zenész munkáját még két fúvós segíti a háttérben, ami főleg a High Violet dalainak kibontakoztatásánál jön kapóra, a setlist amúgy is lemezbemutató-féleség, mégis az utóbbi három lemezt felölelő, kövér best of, a 2010-es elővezetett dalai ugyanis egytől egyig hibátlanok: a klipes Bloodbuzz Ohio, a félénk Anyone’s Ghost, az egzisztencialista szorongás-érzetre (és hangulatában a Doors People Are Strange-ére) hajazó Afraid of Everyone, vagy a telitalálat bánathimnusz, a Sorrow – talán csak az Englandet cseréltem volna le utólag a lemezt záró, agyament Vanderlyle Crybaby Geeksre.
 
The National – Fake Empire
 
Hasonló kaliberű és zeneiségű produkciót sem fogunk hamar viszontlátni Magyarországon, pláne a Nationalt, akik nemrég majdnem feloszlottak a 2007-es Boxer túlzásba vitt turnéja után. A nem ideális körülmények ellenére a National előadásának minden pillanata megérte, még akkor is, ha a konszolidált gitárosok átengedték a terepet Mattnek, és koncertügyileg neki kellett elvinnie a bulit. A régi dalok mélyei ugyanúgy mentek, mint az újlemez középtartománya, még ha néha akadozott is a hangja, de sármja, karizmája mit sem kopott az évek folyamán. Lehet, hogy fiatalon találta meg a bánat, de az biztos, hogy még középkorúan is piszkosul jól áll neki.
national4
Az elhangzott harmóniák listája:
Start A War
Anyone's Ghost
Mistaken For Strangers
Bloodbuzz Ohio
Slow Show
Squalor Victoria
Afraid of Everyone
Conversation 16
Sorrow
All The Wine
Apartment Story
Abel
England
Fake Empire
Mr. November
Terrible Love
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Soós Tamás --


További írások a rovatból

Az Eötvös Péter Alapítvány további három évre nyert támogatást nemzetközi mentorprogramja folytatására. A 2021-es kiírás már elérhető az alapítvány honlapjáról
Interjú Virágh András Gáborral díjakról, pályája alakulásáról, az aktív zenélés szerepéről a komponálásban
zene

RÉGI CSIBÉSZEK RÉGI CSIBÉSZEK
Szabó Sándor, a „gulyáskommunizmus” popfotósa*
Felsejlenek az emberi gesztusok Krúbi új lemezén

Más művészeti ágakról

Halmai Tamás Kint lények járnak című kötetének bemutatója
irodalom

Közösség az immunitáson túl Közösség az immunitáson túl
Roberto Esposito társadalomfilozófiája és az emberi biztonsági rendszer megnyitása
irodalom

Irodalom feketén-fehéren Irodalom feketén-fehéren
A Háttérzaj irodalmi kör a Fekete Zaj fesztiválon járt
irodalom

Huszonegyedik #15 Huszonegyedik #15
A jövőből jövő lövő


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés